5 éves a Deszkavízió – Plitz Dóra

Kezdjük az elején, és ígérem a magam részével rövid leszek. Olyan gyerekkorhoz volt szerencsém, ahol a kulturális értékek és azoknak a fogyasztása magával értetődő volt. Az első színházi emlékem a Diótörő, úgy öt évesen, és körülbelül annyi maradt meg, hogy végig kínlódtam, nem értettem és ezáltal nem is élveztem. Minden más homályba veszik, hozzáteszem, hogy azóta imádom, az egyik alapdarab nálam, de nem egy túl sikeres kezdet, ugye? Később jöttek a musicalek, a Valahol Európában vagy A dzsungel könyve, aminek a zenéjét hónapokon keresztül hallgattam az előadás utána magnón (igen, én még abban az érában voltam kigyerek). Ami mindezt összekötötte akkor, és köti most is: az a zene. Ez az, amire fixen emlékszem. Rengetegszer hallgattunk valamit otthon is, volt ott LGT-től Gesztiig minden, csak egy-két magyart kiemelve. A könnyűzene mögött, hozzánk néha betoppanva pedig ott volt a nagybátyám, Plitz Zoltán András, aki a 80-as évektől kezdve ebbe az iparágba rengeteg helyen és szerepkörben megfordult. Ő volt az, akiről őszintén szólva soha nem tudtuk épp mit csinál, csak jött a sztorikkal, repi ajándékokkal, néha a koncertjegyekkel és ha visszatekintek arra, hogy ki az a személy, aki a kulturális pályára sodródásomhoz a legtöbb köze volt, akkor ő ugrik be visszatérően. Na de térjünk rá a lényegre vagyis a Zolira!

A Puskás Aréna és a Papp László Sportaréna közötti helyen, a Szoborparkban találkozunk. Zoli gyakorlatilag itt nőtt fel, rengeteg emlék köti az egykori Népstadionhoz, mivel mindkét nagymamán itt dolgozott. A Kisstadionban volt az első maradandó kulturális emléke, ahol a nyugati Disney on Ice és az orosz jégrevű előadásokon képedt el, még kisgyerekként. Hogy mikor volt az a pont, amikor azt érezte, hogy ő ebben a szakmában akar dolgozni, az a Boney M. koncerten jött el, akiknek a legnagyobb slágerét, a Raszputyint akkor betiltották a médiában, a koncerten mégis négyszer adták elő. „Az emberek őrjöngtek, és én akkor arra gondoltam, hogy ezek kosztümben vannak, hogy van valamifajta díszlet, furcsán be is vannak világítva, milyen jól néz ki, milyen jó lenne ezt csinálni.” Hogy mi fogta meg akkor: a zene, vagy a produkció és annak háttérmunkálatainak gondolata, akkor egyértelműen az előbbi a válasz. „Utána jött az az elképzelésem, hogy milyen jó lenne egy magyar zenekar mellett lenni, akivel együtt turnézol, akivel együtt alkotsz dolgokat, akinek intézed az ügyeit és egész tinikoromban erről ábrándoztam, majd húsz éves koromban elkezdett megvalósulni.”

Ekkor indult el Magyarország legrégebbi lemezkiadójánál a pályája, „emlékszem április elsején kerültem a Hungarotonba, mondom a hülyének van szerencséje című fejezet”, de rövid idő alatt napi tizenkét órákat dolgozott a stúdióban, a szerkesztőségben, vagy a művészekkel. A Bravo-Pepita márkán tevékenykedve olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint a Hevesi Tamás-féle Névtelen Nulla, a Napóleon Bulvár, Koncz Zsuzsa vagy Katona Klári.

„Ami az új irányt hozta, hogy Boros Lajos kiadta a parancsot, hogy videóklipeket kell gyártani.” Addig itthon ezek arról szóltak „hogy a stúdióban például a Zoránt a falnak támasztották és megkérték, dalolj valamit légy szíves, de nem videóklipszerűen, hanem TV műsorszerűen csinálták.” Ez egy új irány volt, mindent meg kellett tanulni, ráadásul a nulláról, kitanulni a folyamatokat, közben a felmerülő problémákat kezelni is kellett. Sikerült is neki, hiszen a magyar popzene videóklipjei közül rengeteg kötődik az ő nevéhez.

A II. Interpop-gála és még a Hungaroton előttről való ismeretség segítette tovább a régi nagy álomhoz, hogy együttes mellett helyezkedjen el, ez pedig a Pa-dö-dő volt. Az akkoriban változó cégstruktúra és irányelvek már nem töltötték el olyan lelkesedéssel a kiadónál, így magától értetődött, hogy a Pa-dö-dő felé vezeti az útja, akikkel eddigre már kialakult egy munkakapcsolat. Ekkora már a Bye-bye Szása című szám megállíthatatlanul szólt mindenhol. „Akkor kitalálták, hogy megyünk turnézni és ott már elkezdtem beleszólni a dolgokba.” Innen nem volt megállás, a zenekar minden aspektusában részt vett az évek alatt, dalszöveget írt, videóklipet rendezett (majdnem az összeset), menedzseri és menedzsment feladatokat látott el, a terjesztést is intézte. „25 évet együtt éltem velük. Ez egy éjjel-nappali elfoglaltság volt.” Ráadásul emellett volt egy saját cége, ahol például a Music TV vagy a Discovery Channel ügyeit intézték, újságot írt, az akkori Szív TV-n, Juventus és Petőfi rádióban vezetett műsort, másoknak rendezett videóklipeket. Leírva is soknak tűnik. „Most érzem azt, hogy én mit pörögtem, mert néha elfáradtam. Állandóan lelkiismeret furdalásom volt, hogy én nem dolgozok eleget, közbe de, kicsit sokat is.”

Visszagondolva az eddig elért sikerekre annyit mond: „Én azért vagyok nagyon hálás, mert én mindig azt csinálhattam, amit szeretek.” A zene mellett közben a rendezvényszervezés is szerves része lett a karrierjének az évek során, számos helyen és környezetben ült be a direktori székbe, amikkel díjakat is nyert, ez is lett az egyik legkedveltebb feladata, „ahol dirigálni kell” és gyakran a semmiből felépíteni egy komplett műsort.

A mai magyar könnyűzeneiparban is lennének olyan zenészek és zenekarok, akikkel szívesen dolgozna együtt, de számára a korábbi munkakapcsolatokból kialakult barátságok azok, akikkel a mai napig összejár és ha igény van rá, együtt dolgozik. „Ez a szakma már nem igényel engem, pedig érdekes, éveken keresztül hívogattak emberek, hogy álljak be menedzsernek, de engem értek olyan pofonok, hogy én úgy döntöttem magyar popzenésznek nem akarok dolgozni.” Nemzetközi szinten persze vannak olyan etalonok, amit nem tudna visszautasítani, Adele például ilyen számára.

A rengeteg feladat mellett, mindig nyitott szemmel járt és érdekelték az új irányzatok, az új területek. „25 évesen elkezdtem a nagy vezérlőelven gondolkodni, tényleg csak erről szól az életem, hogy reggeltől estig dolgozom, aztán hétvégen elmegyek a barátaimmal bulizni és semmi több?” Körülbelül ekkor lépett be az életébe az ezotéria, ami kiemelt figyelmet és szerepet kapott nála az elmúlt években. Persze a korábban összeszedett tudást, orientáltságot és a saját személyiségét is belerakja ebbe az iparágba is, hiszen a tanítás mellett saját műsorokat gyárt ezekben a témákban az online térbe. Mások szórakoztatása mellett most válaszokat keres számukra, „mert az emberek mindenre magyarázatot várnak és amikor már végképp nem tudom mi történik, akkor azt mondom: Nem mindegy? Fogadd el.”

Fogadd el és ugorj, ha kell. Az ismeretlen néha olyan lehetőségeket és kihívásokat tartogat, ami soha eszedbe se jutott. Zoli is olyan élményeket és tapasztalatokat gyűjtött össze már eddig is, amit egy ilyen írásban nem lehet kellőképen kifejteni. Az én egyik ilyen nagy ugrásom a Deszkavízió volt, ennek a lehetőségnek is az egyik eredménye ez a cikk. Szóval fogadd el, ugorj és élvezd! A java mindig csak ezután jön.

Boldog születésnapot Deszkavízió!

Kiemelt kép: Plitz Zoltán András és Plitz Dóra a Szoborparkban (Fotó: Kovács Milán)