Ha azt kell visszaidéznem, mikor ragadtam először fényképezőgépet azért, hogy valami fontosat dokumentáljak, nagyon könnyű dolgom van. Élénken emlékszem, hogy 10 évesen, egy veszprémi Pa-dö-dő koncert alkalmával egészen sajátos fotókat alkottam: egy kis automata géppel az előttem állók fejét és a táncosok lábát örökítettem meg. Az elmúlt 25 évben a dokumentarista szemléletem megmaradt, de bízom benne, hogy a technikai felszerelésem mellett a (világ)látásom is fejlődött! Az biztos, hogy gyerekkorom meghatározó jelensége volt a Pa-dö-dő, zenei és vizuális téren egyaránt.
Aztán huszonévesen, sok-sok zenei és színházi élmény közepette „döbbentem rá”, hogy Falusi Mariann zeneisége és egész lénye milyen nagy hatással van rám. Egész egyszerűen szeretem nézni és hallgatni, örömet okoz, megríkat, megnevettet, elgondolkodtat – legyen a műfaj pop, jazz vagy éppen klezmer. Számomra Falusi Mariann zenei irányzat és világnézet egy személyben.
Köszönöm neki, hogy évtizedek óta színt visz a magyar kulturális életbe! Köszönöm, hogy van egy Falusi Mariannunk!
Kiemelt kép: Gál Bereniké és Falusi Mariann (Fotó: Kovács Milán)
