Kaktuszvirág / Orlai Produkciós Iroda, Belvárosi Színház / Rendező: Novák Eszter / december 3. 19:00

A Kaktuszvirág című komédiát Abe Burrows 1965-ben írta Pierre Barillet és Jean Pierre Gredy színdarabja alapján, amelynek itthon ezidáig csak zenés verzióját játszották, ám most az Orlai Produkciós Iroda Magyarországon elsőként a Broadway változatot mutatja be. A vígjáték az elköteleződéstől rettegő jóképű és sikeres fogorvosról, a halálosan szerelmes fiatal szeretőjéről, és a végtelenül elkötelezett, a főnökéért mindenre kész asszisztensről szól, akik együtt keverednek egy óriási hazugságörvénybe, amely különböző kacagtató szituációkoz vezet. A Belvárosi Színház közönségének fergeteges szórakozásáról ezúttal Ötvös András, Kovács Patrícia és Gombó Viola Lotti / Józse Bettina gondoskodnak majd.

Jelenetek egy házasságból / Kecskeméti Katona József Színház – Ruszt József Stúdiószínház/ Rendező: Réczei Tamás / december 5. 19:00

Ingmar Bergman egy sor nagyszerű film elkészítése után írta és rendezte meg 1973-ban Marianne és Johan történetét, melyben könyörtelen pontossággal és végtelen empátiával beszél két ember kapcsolatának bonyolultságáról. A sokszor szórakoztató, máskor szívszorító jelenetek egy férfi és egy nő szerelmének történetét mesélik el. A hazai színpadokon is gyakran megforduló darabot ezúttal Réczei Tamás rendezei, Marianne-t Danyi Judit és Réti Nóra, Johant Pál Attila és Farkas Ádám kelti majd életre.

A Jelenetek egy házasságból című darab olvasópróbája (Fotó: a Kecskeméti Katona József Színház Facebook oldala)

Ádám almái / Miskolci Nemzeti Színház / Rendező: Szabó Máté / december 6. 19:00

A börtönből frissen szabadult Adamot tizenkét hét közmunkára ítélik. A mindig derűs pap, Ivan közösségébe kerül, különös alakok közé. Ezen a helyen mindenki a szép dolgokra igyekszik koncentrálni, Ivan pedig arra kéri Adamot, tűzzön ki maga elé egy célt. A férfi a kert büszkeségét, az almafát veszi célba, a gyümölcséből tortát akar sütni. Az Ádám almái színpadi változata, a Pécsi Nemzeti Színház és a Radnóti Színház után, ezúttal Miskolcon mutatkozik be, Szabó Máté rendezésében. Iván szerepében Varga Zoltánt, Adaméban Simon Zoltánt láthathatjuk majd, mellettük Szribik Bernadett, Keresztes Sándor , Lajos András, Rózsa Krisztián, Szegedi Dezső és Papp Endre tűnik fel.

Az úrhatnám polgár / Pécsi Nemzeti Színház / Rendező: Rudolf Péter / december 6. 19:00

Moliére 1670-ben írta egyik legismertebb drámáját, amely pénteken a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán debütál Rudolf Péter rendezésében. Jourdain úr ugyan krőzusian gazdag, ám ő ennél többre vágyik: nemes szeretne lenni. Ám hiába jár hozzá filózófus, tánctanár és még egy vívómester is, a kékvérűséget nem lehet megtanulni, arra születni kell… ám kapva kap az alkalmon, amikor is a török szultántól érkezik ajánlat a lánya kezére, még az sem számít neki, hogy egy bonyolult szertartás során kell valódi keleti nemessé válni, mindent vállal a társadalmi langrétrán való feljebb jutásért. Erre számít a házanépe is, akik ezzel a tréfával igyekeznek ők megleckéztetni… A főszerepet Köles Ferenc játssza, partnerei többek között Stubendek Katalin, Bach Zsófia, Illés Alexa, Fekete Gábor, Urbán Tibor és Győrfi Anna.

Az úrhatnám polgár próbája (fotó: Mihály László)

Magas (szőke) barna férfi felemás… / József Attila Színház / Rendező: Simon Kornél / december 7. 19:00

A francia vígjáték főhőse Yan (Bercsényi Péter), a divatos, ám kevésbé tehetséges festő, aki élete szerelmét, Florence-t (Szabó Gabi) várja légyottra a lakásába. Azonban a szomszédban lakó, féltékeny természetű Boris (Zöld Csaba) és Eva (Balla Eszter), valamint egy véletlenül becsapódó ajtó keresztül húzza számításait. Nem sokkal később feltűnik a színen Florence férje, André (Ouintus Konrád) is, eldördül pár véletlenül leadott lövés, minek következtében a rendőrség (Blazsovszky Ákos és Resetár Dániel) is színre lép, ráadásul Yan takarítónője, Marilda (Korponay Zsófia) is tartogat meglepetéseket. A Magas (szőke) barna férfi felemás… története eredetije egy francia mozi, az 1988-as Magas szőke + két szőke, amely hazánkban is nagy népszerűségnek örvend. Gérard Lauzier  bohózatát Simon Kornél állítja színpadra.

Kiemelt kép: Ötvös András és Kovács Patrícia a Kaktuszvirág próbáján (Fotó: Pénzes Kristóf)