Rozsda Lovag és Fránya Frida / Budapesti Operettszínház – Kálmán Imre Teátrum / rendező: Bozsik Yvette/ december 10. 17:00
Az 1987-ben megjelent Rozsda lovag című regény mára Németország kultikus gyerekkönyveinek egyikévé vált, Magyarországon eddig három része jelent meg. A meséből Felix Janosa, magyar származású zeneszerző készített musicalt, a Rozsda Lovag és Fránya Frida címmel, amely decemberben a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában lesz látható Bozsik Yvette rendezésében. A történet szerint váratlan látogató érkezik Páncélvárba: Fránya Frida, a boszorkány. Azon nyomban brekegő, felhúzható bádogbékává varázsolja a lovagot, de valójában Kokszra, a sárkánygyerekre fáj a foga, aki megsejtve ezt, kereket old. Hihetetlen kalandjai során kalózokkal, rablókkal, sőt egy csapat cápával is találkozik. Szélvész várkisasszony sem ül azonban tétlenül, útra kel, hogy megküzdjön Fránya Fridával és megmentse barátait. A címszereplő Lovagot Laki Péter és Dénes Viktor kelti életre, Fránya Frida, a boszorkány bőrébe pedig Nádasi Veronika és Peller Anna bújik majd. Mellettük olyan színészekkel találkozhatunk a főbb szerepekben, mint Pacskó Dóra és Kelemen Fanni (Szélvész), Sándor Péter és Erdős Attila (Koksz, a sárkány), valamint Pesák Ádám (A várkisasszony beszélő süvege).
Shirley Valentine / tatabányai Jászai Mari Színház – Kamaraszínház / rendező: Ujj Mészáros Károly / december 10. 19:00
Willy Russel nagy sikerű monodrámájának főhőse Mrs. Bradshaw, aki férjével Liverpool egyik munkásnegyedében él, ahonnan gyermekeik már kirepültek. Egy nap az asszony egy Görögországba szóló jegyet kap barátnőjétől, ami gyökerestül felforgatja az életét: meghiúsítja, hogy férje fasírozottat vacsorázzon, sőt arra kényszeríti, hogy szembenézzen fiatalkori énjével, a szabadszellemű, lázadó Shirley Valentine-nal, aki Mrs. Bradshawként mára olyan magányossá vált, hogy élete sorsfordító döntéseit kénytelen a konyhafallal megbeszélni. Miközben megismerjük az életét, szóba kerül Sigmund Freud, a Bonbon Ember, valamint a szülési csíkok, mi több, előkerül egy évek óta rejtegetett selyemköntös is. Ha Mrs. Bradshaw úgy dönt, hogy elutazik, vajon képes lesz majd új élményeket gyűjtve találkozni Kolumbusz Kristóffal, hogy elhajózzanak Klitorisz szigetére? Ismét Shirley Valentine-ná válik, vagy napokig a hotelbe zárkózva, a szobafallal fog beszélgetni? A fentieken kívül még rengeteg minden más is kiderül ebből a remekbe szabott, szívmelengető és sziporkázóan humoros darabból, amelyet a tatabányai közönség Balsai Móni tolmácsolásában láthat majd. A darabot az előadás rendezője, Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér, X – A rendszerből törölve, Alvilág) fordította újra.
Élet-ritmusra / Szegedi Nemzeti Színház – Kisszínház / rendező: Hojsza Henrietta / december 10. 19:00
A Shirley Valentine-nal egy időben egy másik monodráma is bemutatásra kerül, azonban a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában debütáló Élet-ritmusra magyarországi bemutató is lesz egyben. Cédric Chapuis történetetének főhőse Adrien Lepage, akit Medveczky Balázs kelt majd életre. Adrien kicsit más, mint a többiek: bukdácsol az iskolában, nemigen barátkozik, ám egy nap rátalál élete értelmére, a dobolásra. Eleinte jobb híján anyja mosóporos dobozain üti a ritmust. Kisvártatva azonban a szülei motivációs jelleggel megígérik, hogy vesznek neki egy dobszerkót, ha megerőlteti magát. Adrienből egy szempillantás alatt osztályelső és házitündér válik. Azonban ahogy zenélni kezd, szemernyi ideje sem marad semmi másra. Heti tíz eurót fizet az öccsének, hogy az ő leckéjét is megírja. A dobolás kezd a család idegeire menni, de Adrien felfedezi, hogy létezik elektromos dobszerkó is. De honnan szerez rá 4000 eurót? A darab humora, költőisége és embersége a francia és belga színpadokon minden korosztály szívét megnyerte, most pedig Hojsza Henrietta rendező vállalkozott arra, hogy a magyar közönséget is elvarázsolja.
Sam, avagy felkészülés a családi életre / Kolibri Pince / rendező: Gyevi-Bíró Eszter/ december 11. 17:00
Maria Wojtyszko, kortárs lengyel szerző ifjúsági drámája egy kamaszfiú útkeresését követi végig, akinek a szülei válófélben vannak. A családtörténet olyan torokszorító témákra kérdez rá, mint a válás, a vallás vagy a hagyományos családmodell túlélési lehetősége, miközben különleges érzékenységgel és humorral beszél a gyermeklét problémáiról. A színdarab a mai gyerekek ritmusához igazított, másfél perces jelenetekben elevenedik meg a színpadon. „Jóféle izgalmat érzek, bízom a társaimban, és külön öröm számomra, hogy ez az első rendezésem a Kolibri Színházban. A közös munka során leginkább az izgat, hogy át tudjuk adni a gyerekeknek: érezhetjük magunkat jól egy olyan groteszk helyzetben is, amikor a szüleink éppen válnak. A szerelem és a barátság mindent legyőz.” – mondta el korábban Gyevi-Bíró Eszter, a rendező. Az ősbemutatón a főbb szerepekben Fehér Dánielt, Nyirkó Krisztinát, Alexics Ritát, Krausz Gábort, Tisza Beát és Bodnár Zoltánt láthatja majd a közönség a Kolibri Pincében.

Pillanatkép a Sam, avagy felkészülés a családi életre próbájáról (Fotó: Keszte Bálint)
Puskás, a musical / Győri Nemzeti Színház / rendező: Szente Vajk / december 11. 19:00
A Puskás, a musical előbemutatójára 2020. augusztusában került sor, azóta a zenés darab rendszeresen látható (többnyire teltházzal) az Erkel Színházban, valamint nagy sikerrel mutatkozott be idén nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon, valamint a Margitszigeti Színpadon. Az ősbemutatója rendezője, Szente Vajk most a Győri Nemzeti Színházban álmodja színre a Galambos Attilával és Juhász Leventével közösen alkotott musiceljét. A történet 1937-ben veszi kezdetét, amikor – bár ezt akkoriban még senki nem sejtette – az országunk sporttörténelme örökre megváltozott. 1945-ben egy nyári mérkőzés 12. percében gólt lőnek – ez volt Puskás első gólja a magyar válogatott tagjaként. Majd következik az 1952-es helsinki olimpia, ahol az Aranycsapat összeállt, és száguldunk tovább a Wembley Stadionban lezajlott mérkőzésén keresztül, egészen az évszázad meccséig, ahol megszületik a legendás 6:3. Az eredeti szereposztásból egyedül Veréb Tamás csatlakozott a győri csapathoz, aki ezúttal is a címszereplőt kelti majd életre, mellette pedig olyan művészekkel találkozhatunk a főbb szerepekben, mint Jenes Kitti (Hunyadvári Erzsébet), Hajdu Tibor (Bozsik), Nagy Balázs (Vörös elvtárs), Stéphanie Schlesser (Klára), Pásztor Ádám (Czibor), Fejszés Attila (Farkas Mihály) és Vincze Gábor Péter (Östreicher Emil).
Kiemelt kép: Dénes Viktor, Erdős Attila, Kelemen Fanni és Laki Péter a Rozsda Lovag és Fránya Frida sajtótájékoztatóján (Fotó: Kovács Milán)