Ünnepi könyvajánló – a krimi rajongóinak

Közeledik a karácsony – az élménynél pedig nincs is szebb ajándék. Az egyik legnagyobb élményt pedig mi más is adhatná, mint a könyv, amely a saját képzeletünk segítségével repíthet el egészen más világokba. Új sorozatunkban öt héten át tematikusan kívánunk ötleteket adni olvasóinknak. A gyerek- és ifjúsági könyvek, valamint a skandináv irodalom után a krimi műfajából szemezgettünk.

Robert Galbraith: A Koromfekete szív
GABO Kiadó, ford.: Nagy Gergely, Kovács-Cohner Róbert (versek), 1104 oldal

A Harry Potter-sorozat, valamint az első, kimondottan felnőtteknek szóló regénye, az Átmeneti üresedés után J. K. Rowling új sorozattal jelentkezett a 2010-es évek elején. Ám az írónő nem szerette volna, ha a Cormoran Strike-sorozatot a neve adná el és feltehetőleg a rajongói elvárások alól is mentesülni akart, ezért megalkotta Robert Galbraith figuráját. A 2013-as Kakukkszó ezen az álnéven jelent meg, és bár a kritika nagyon erős debütálásnak tartotta (sőt, a legtöbb ki is hangsúlyozta, hogy feltehetőleg egy olyan szerző áll a regény mögött, akinek nem ez az első regénye), a könyv akkor került igazán reflektorfénybe, amikor kiderült az igazság. A szintén hétkötetesre tervezett krimi-sagának eddig öt kötete jelent meg (Kakukkszó, A selyemhernyó, Gonosz pálya, Halálos fehér, Zavaros vér), a BBC One pedig tévésorozatot is forgatott belőle (eddig az első négyből), Magyarországon pedig december közepén érkezik a hatodik, szó szerint monumentális regény (több mint 1100 oldal). A szériát több kritika is érte az évek alatt, némelyik meglehetősen túlírt, akadnak gyengébb és erősebb részek egyaránt, éppen ezért talán még inkább kíváncsiak vagyunk, Rowling ezúttal mivel lepi meg az olvasókat.

Robin Ellacott magánnyomozót egy kétségbeesett, zilált nő, Edie Ledwell keresi fel az irodában, és könyörög, hogy hallgassa meg. Robin hirtelen nem is tudja, mit gondoljon. Edie a népszerű internetes rajzfilmsorozat, a Koromfekete szív egyik alkotója, és egy „Anomie” álnevű, titokzatos figura a neten pokollá teszi az életét. Edie kétségbeesetten szeretné kideríteni, kicsoda valójában Anomie. Robin arra jut, hogy ebben a nyomozóiroda nem tud segíteni – és meg is feledkezik az egészről, de néhány nap múlva döbbenten olvassa a hírekben, hogy Edie-t sokkolóval megbénította, majd meggyilkolta valaki a Highgate temetőben, ahol a Koromfekete szív játszódik. Robin és társa, Cormoran Strike belecsöppennek az Anomie valódi személyazonossága után folyó nyomozásba. Csakhogy a netes álnevek, üzleti érdekek és családi konfliktusok bonyolult szövevényében Strike és Robin ezúttal olyan ügyben találják magukat, amelyben a szokásosnál is nehezebb helyes következtetésekre jutni – és amely újabb és még szörnyűbb veszélyekkel fenyegeti őket…

Kondor Vilmos: Második Magyar Köztársaság
Open Books, 580 oldal

Galbraith után továbbra is a rejtélyes szerzőknél maradva, de immár magyar vizekre evezve: ha már krimi, nem mehetünk el szó nélkül Kondor Vilmos új regénye mellett. A két szerző között nagy különbség, hogy Kondor – akire a magyar krimi megteremtőjeként szoktak hivatkozni – valódi személyazonosságára közel 15 év alatt sem derült fény. 2008-ban a Bűnös Budapest-ciklus első kötetével, a Budapest Noirral robbant be a köztudatba, a sorozat azóta tizennégy nyelven olvasható Amerikától Ausztráliáig, Oroszországtól Franciaországig. A rövid életrajz szerint (már ha hihetünk ennek) az 1954-ben született író Szegeden végezte egyetemi tanulmányait, majd a Sorbonne-on diplomázott. Kondor nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, interjút, ha ad, kizárólag írásban teszi azt. A most megjelent Második Magyar Köztársaság a tizenötödik regénye, amelyben egy alternatív történelmi Magyarország szolgál egy nyomozás helyszínéül.

1966. június 26-án a Beatles a Nemzeti Stadionba készül első magyarországi koncertjére, amikor az egyik technikust holtan találják a hangfalak mögött. A gyilkos fegyvernek nyoma veszett, sem gyanúsítottja, sem szemtanúja nem akadt az esetnek, miközben a Budapesti Rendőrkapitányság vezetője, Kádár János türelmetlenül várja az eredményeket. Az ügyet a fiatal és tehetséges Nemes Albert nyomozó kapja, akihez egy különc skót detektív csatlakozik; de az összeszokás nehezen megy, a páros rendre zsákutcába fut. Amikor már úgy tűnik, hogy a csepeli Szabadkikötő csempészbandájának vezére, a Játékos érintett lehet a gyilkosságban, a nyomozás váratlanul jóval súlyosabb bűnöket tár fel; a rejtély megoldását az emberi lélek legsötétebb bugyraiban kell keresni, és a világháborús árvaházak néma titkokat őrző falai között.

Alternatív történelmi regény megjelenése, ha nem is ez az első, mindenképpen figyelemreméltónak számít, főleg, hogy nálunk ez a műfaj nem igazán tudta megvetni a lábát. (Noha hazánkban is volt próbálkozás: 2012-ben Pintér Bence és Pintér Máté regényében, A szivarhajó utolsó útjában megnyertük az ​1848-49-es szabadságharcot, és megvalósult Kossuth Lajos nagy álma, a Dunai Konföderáció.) A Második Magyar Köztársaság 1946 és 1949 között volt az ország hivatalos államformája, Kondor pedig azt mutatja be új regényében, mi történt volna, ha nem szállják meg a szovjetek az államot. A fiktív cselekmény szerint 1944 októberében a magyar kiugrás sikeres volt, a II. világháború végén pedig a szövetségesekhez csatlakoztunk. Nincsenek kommunisták, nyilasok, jólét és kikötői csempészek viszont vannak. A szerző saját bevallása szerint ennek a Budapestnek az emblematikus helyszínei Vágó József tervei alapján épültek meg, amelyről először egy építészeti blogon olvasott évekkel ezelőtt. Vágó már 1932-ben élhető várost álmodott meg, ami a polgáraiért van, és nem fordítva. Egy ilyen írás tehát már önmagában is izgalmas, hiszen ki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy akár egyetlen, aprócska esemény milyen irányba sodorja a történelem menetét. Természetesen itt is vannak valóságos személyek, akik hol új szerepben tűnnek fel (a köztársasági elnök példának okáért az ifj. Horthy Miklós, a főpolgármester pedig Bibó István), de akadnak olyanok is, akiknek ez viszont semmit nem változott (Seress Rezső, Hungária zenekar).

Ebben a(z egyébként roppant mód kidolgozott) történelmi helyzetben veszi kezdetét a nyomozás az említett hangosító halála ügyében. Természetesen idővel kiderül, hogy az eset jóval nagyobb horderejű, mint amennyire elsőre gondolnánk, végül egészen a II. világháborúig kell visszamennie nyomozóinknak, hogy fény derítsenek az évtizedes rejtélyre. Csepeli csempészek, politikai játszmák is színesítik az egyébként sem unalmas történetet, amelyet Nemes Albert nyomozó szemszögén keresztül ismerhetünk meg. A fiatalember jóval szerethetőbb, mint a kiégett Gordon Zsigmond, ennek következtében jóval lazább, humorosabb figura is. Társa, a skót származású McLeod, akivel eleinte nem igazán jönnek ki jól, szintén egy érdekes karakter, tele titkokkal. Ők ketten próbálnak a gyilkosság végére járni, ami eleinte meglehetősen apró és lassú léptékben halad, nem egyszer kitérőket is tesz a szerző, ami leginkább azt a célt szolgálja, hogy jobban megismerhessük a karaktereket.

Kondor új regényében, bár felismerhető rajta a kézjegye, mégis egészen új oldalát mutatja meg. Akinek pedig bevált az új irány, nem is kell ennyivel beérnie, hiszen az író már meg is erősítette, hogy hamarosan érkezik a folytatás. Ahogyan a filmfeldolgozás is: a megjelenést követő 48 órán belül már le is csapott rá egy filmproducer.

Janice Hallett: A színjáték
Next 21 Kiadó, ford.: Endreffy Kata, 448 oldal

Mi köti össze az irdatlan levelezést, melyet a két ügyvédbojtárnak át kell néznie főnökük kérésére? Leginkább a vér. Egy angliai kisvárosban ugyanis gyilkosság történt, és az eset felderítéséhez szükség van az ott élők levelezésének áttekintésére. A vezetőügyvéd ugyanis azt gondolja, valakit tévesen ítéltek el. A klasszikus levélregény formáját a krimi területén eddig kevesen alkalmazták, Janice Hallett tehát újraértelmezi a műfajt. Az pedig, hogy a krimi nagy részében nemhogy azt nem sejtjük, ki a tettes, de még az áldozatról sincs fogalmunk, még izgalmasabbá teszi könyve olvasását, körmünket rágva pörgetjük a lapokat. Idegesítő vagy minden lében kanál áldozatjelöltből ugyanis bőven akad a történetben.

A színjáték szerzőjének ötlete egyszerű: Lower Lockdown lakóit amatőr színjátszó társulatuk életén és az ehhez kapcsolódó leveleken keresztül mutatja be. Látjuk, mit ír az egyik szereplő, és látjuk azt is, róla mit írnak. Természetesen mindenki mást gondol, és mást fogalmaz meg: de a megjátszás mimikrije vajon csak a túlélést szolgálja? Az Édes Fiaim című előadásra készülve szomorú esemény árnyékolja be a Fairway Színtársulat mindennapjait: kiderül, hogy a társulat vezetőjének, Martinnak az unokája, a kétéves Poppy rákos. A medulloblastoma nevű ritka agydaganatot szinte lehetetlen gyógyítani, ám Martin talál egy orvost, aki egy még fejlesztés alatt álló amerikai gyógyszerrel képes lenne kezelni a kislányt. 250 ezer fontért. Az irdatlan mennyiségű pénz összeszedésére közösségi gyűjtést indítanak, melynek egy bál is a része, ahová 80 font a belépő. A bálon a híres Tony Zucchero nevű énekestől elvárják, hogy ingyen lépjen fel, míg a Martin vezette Grange nevű hely bérleti költségeit kiszámlázzák. A Grange-ben ezen kívül hirtelen medenceépítés kezdődik, és egyre több önkéntes munkát várnak el benne a helyi emberektől. Martinék vajon tiszta lappal játszanak? A különleges amerikai gyógyszert fejlesztő orvos is többször viselkedik félreérthetően. A feszültség egyre jobban nő a levelekben, mint ahogy az intrika is mind mélyebben hálózza be a közösséget. Az izgalom pedig levélről-levélre fokozódik, az olvasó le sem tudja tenni a könyvet, hátha a következő e-mailben lesz elrejtve az az információmorzsa, amiből végre kiderül, ki a szélhámos, ki a gyilkos, és ki játssza meg magát, mint egy színjátékban.

Alaina Urquhart: A Mészáros és az Ökörszem
21. Század Kiadó, ford.: Beke Cz. Zsolt, 208 oldal

Milyen krimi születik annak az embernek a tollából, aki maga is orvosszakértő, és minden részletét ismeri a boncolásnak, rendőrségi nyomozásnak? Pengeéles, sodró lendületű. Alaina Urquhart az egyik leghallgatottabb podcast, a Morbid: A True Crime Podcast tudományért rajongó társműsorvezetője. Szakmáját tekintve boncmester, így a halottasház rejtelmeibe is betekintést nyújt. Mielőtt megírta volna első pszichológiai horror műfajú regényét, büntetőjogból, pszichológiából és biológiából szerzett diplomát. Ha éppenséggel nem a Morbid mikrofonja mögött ül, akkor a Parcast Crime Countdown vagy a Scream! címre hallgató horrorpodcastben találkozhatunk vele.

A jó krimi ismérve nem csak az, hogy nem tudjuk, ki a gyilkos, és végig orrunknál fogva vezet a szerző. A jó kriminek az is ismérve lehet, hogy tudjuk ki a gyilkos, de annyira utáljuk a kekeckedéseit, hogy a nyomozóval és az orvosszakértővel együtt mi is el akarjuk fogni. Urquhart úgy ír klasszikusan, hogy közben teljesen megújítja a műfajt: a nézőpontok váltogatása, a rövid fejezetek és információk késszúrásszerű adagolása a végletekig fokozzák a feszültséget, olyan csavart rejtve a sztoriba, mely különlegesen izgalmassá teszik az olvasást.

Adva van egy beteg elme, Jeremy, aki zsenge gyerekkorában rajongott a lobotómiáért és egyéb furcsa orvosi beavatkozásokért, és aki a meggyilkolni szánt embereket csak a „vendégeinek” nevezi. Apró kis trükkjeivel, mint hogy lehűti a holttestet, és így nehezebb megállapítani a halál időpontját, szinte lehetetlenné teszi, hogy szétszálazzák utána a nyomokat. Jeremyt a sajtó a negyedik holttest után, melyet a mocsárban találtak meg, „Mocsári Mészáros”-nak nevezi el. A másik oldalon, a pandúrok csapatában egy Wren Muller (a keresztnév jelentése Ökörszem) nevű igazságügyi orvosszakértő áll, aki képes kifaggatni a holtakat, hiába némák már, hiszen testük jeleiből a legaljasabb elme működésére is magabiztosan képes következtetni. Gyilkossági eset még nem fogott ki rajta.

A New Orleans párás, fülledt városában és a közeli mocsarakban játszódó krimi nemcsak egy gyilkos elme működésébe és az igazságért küzdők gondolkodásába nyújt betekintést, de a környék kulturális, okkult tanokban bővelkedő múltjába is. Ebben a városban, ahol a temetőben a koporsókat nem a földbe teszik, mert az utcákra mosná őket a talajvíz, a pszichopata gyilkos működése egy csapásra nekropolisszá változtatja a környéket. A kérdés, hogy Wren képes-e túljárni a férfi eszén, és szakmai intelligenciája legyőzheti-e azt az embert, akinek a gyilkosság csak játék, saját elektromos kerítéssel körbekerített birtoka pedig egyfajta bizarr aréna, ahol popdalok szólnak a hangszóróból, míg ő az áldozataira vadászik.

Gráczer L. Tamás: A háromfa hölgye
Prae Kiadó, 412 oldal

1464 februárjában egy fiatal nő holttestére lelnek a vesztőhelyen emelkedő háromfára fellógatva. Megjelenése előkelő származást sejtet, a hajában lévő szalag alapján viszont prostituált lehetett. Marcusnak, a királyi hóhérnak nem ismerős a lány, így hát elhatározza, hogy kideríti, ki lehetett a még holtában is szépséges hölgy, és azt is, hogy miért kellett meghalnia – már ha gyilkosság áldozata lett. Minél mélyebbre ássa magát az ügyben, annál több halott bukkan fel, a szálak pedig egyre jobban összekuszálódnak. Ám Marcusnak eltökélt szándéka, hogy megtalálja a bűnöst, és vérpadra juttassa, igazságot szolgáltatva a háromfa hölgyének.

A krimi örök érvényű műfaj. Nemcsak azért mert jóformán egyidős az emberrel – még ha akkoriban nem is ugyanazon szabályok szerint íródott, mint ahogyan ma -, hanem mert jóformán bármilyen korba és közegbe helyezünk egy bűnügyet, az működik. Mert a bűn mozgatórugatója, az emberi lélek sötét oldala semmit nem változott az elmúlt többezer évben, minden emberi érzés ugyanazt jelenti ma is, mint 500 évvel ezelőtt. Egy jól kitalált és felépített bűnügyi történet önmagában is alkalmas arra, hogy a megfelelő időre kikapcsolja az olvasóját, kiszakítva őt a valóságból (vagy éppenséggel belerántva abba), azonban ha a körítés is egyedi mellé, akkor mondhatni nyert ügyünk van.

Márpedig azzal, hogy Gráczer közel 560 évet ugrik vissza a történelembe, magyar viszonylatban meglehetősen egyedinek számít, főleg, hogy mindazt, ami ezt a kort jellemezte egy történész pontosságával tárja az olvasója elé. Ugyanis a reneszánsz kori Buda nemcsak egy divatból választott helyszín, hanem igazi szerelem a szerző számára: a hosszas leírásoknak köszönhetően szinte magunk előtt látjuk a korabeli város utcáit, templomait, kocsmáit, az ott lakók mindennapjait a lehető legnagyobb részletességgel ismerjük meg, éppúgy, ahogyan a kor szokásait, hiedelmeit is. Ennek következtében ugyan a krimiszál néhol a háttérbe húzódik, vagy legalábbis jóval lassabban bontakozik ki a cselekmény, mint amennyire az olvasó azt várná, ugyanakkor érdemes kitartani, mert a kötet második felére az események is beindulnak. Ráadásul külön érdekes látni, ahogyan Marcus a saját maga által szerzett tudással próbál meg fényt deríteni a gyilkos kilétére, miközben nemcsak a technikai eszközök hiányával, hanem azzal az általános megvetettséggel és félelemmel is kénytelen szembenézni, ami a hivatását kíséri. Hű segítője ebben Regina, aki a történet egyik legérdekesebb figurája, és sejthető, hogy a folytatásokban (a szerző trilógiában gondolkodik) is nagy szerepet kap. A fiktív alakok mellett természetesen feltűnnek a színen valós történelmi személyek is, többek között Janus Pannonius pécsi püspök, Podjebárd Katalin, Mátyás első felesége, valamint természetesen maga a koronázására váró uralkodó is.

Gráczer regényében a XV. századi Magyarország a maga teljes, kegyetlen és rideg valójában tárul az olvasó elé, közelebb hozva őt ehhez a korhoz, amelyben a kivégzések olyan természetes családi programnak számítottak hétvégén, mint manapság egy városligeti séta. Mindehhez pedig egy okosan és jól felépített gyilkossági ügyet is kapunk, amelynek a végén a bűnös nem a megérdemelt jussát kapja – pont, mint az életben.

Kiemelt kép: J. K. Rowling (Robert Galbraith): A Koromfekete szív (Szerzőportré: Neil Hall)