Túszdráma / Kecskeméti Katona József Színház / rendező: Felhőfi Kiss László/ november 10. 19:00

Egy igazán egyedi darabnak lehetünk szemtanúi a Pesti Magyar Színiakadémia III. éves hallgatóinak előadásában. Az előadás alapját Gazdag Gyula: Túsztörténet című filmje és Végh Antal: Könyörtelenül című könyve adta a fiatal színészeknek, ám a két alapanyagot még színesítik saját ötleteikkel és improvizációikkal visszaemlékezések, interjúk, korabeli dokumentumok alapján. A történet egy 1973-ban játszó túszdrámát dolgoz fel Balassagyarmaton, amely során egy laktanya parancsnokának két fia ejtett túszul 15 lányt egy lánykollégiumban. A követeléseik: pénz, fegyverek és egy repülőgép, amellyel az elmenekülésüket biztosítják. A túszdrámában részt vesz Tóth Géza Gergő, Takács Olivér, Ruzicska Lilien, Földi Csenge, Porubszky Égnes, Csanádi Petra, Ferenczi Dóra, Rimóczi Dóra, Császár Eszter, Borköles Bence és Gyöngyössy Csenge, mind a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatói.

Világtalanok / Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza / rendező: Smuk Imre / november 13. 19:00

A Világtalanok című két felvonásos ballada egy baranya megyei családi tragédiát dolgoz fel. A családon keresztül a történet figyelemfelkeltő módon egy egész társadalmi réteget próbál a nézők szeme elé tárni. Kiss Csaba drámájában a szereplőknek saját világtalan sorsukon keresztül kell megküzdeniük egzisztenciális kérdésekkel, illetve a mentális vaksággal. Tanulságos és fontos kérdéseket feszegető előadásnak ígérkezik Smuk Imre rendezése a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. A főszerepet Kiss Attila, Gasparik Gábor, Csadi Zoltán, Tőkés Nikoletta, Pataki Zsófia, Polgár Lilla és Siegrits Cecília játszák.

Pillanatkép a Világtalanok című előadás olvasópróbájáról (Fotó: Bartók Színház)

Vitéz lélek / Turay Ida Színház / rendező: Mikó István / november 14. 19:00

Ahol az erő elgyengül, ott szükség van a csodára is.” Tamási Áron Kossuth-díjas székely-magyar író lélekemelő drámája 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulás után született. A dráma inspirációjaként az író egyik korábbi műve, a Himnusz egy szamárral című novellája szolgált, ám a „komoly játék” műfaji megnevezést viselő darab sokban különbözik a novellától. Balla Péter története ugyanis a visszatérésről és az újrakezdésről szól, és arról, hogy a háború hatására átalakult társadalom miként fogadja a frontról hazatérőket. „Tamási darabja azt a csodát mutatja be, ahogy a kisember a katasztrófák közepette is képes talpra állni, magára találni. De a kalandok nem csak a lélekben játszódnak le, a Vitéz lélek „krimitörténet” is: egy nyomasztó múltbéli titok kinyomozása.” – írja az előadás színlapja. A megható történet most a Turay Ida Színház színpadán elevenedik meg a nézők előtt Mikó István rendezésében, aki maga is játszik a darabban. Az előadásban szerepel: Kurkó József, Frech Zoltán, Nagy Gábor, Szuromi Bernadett, Mikó István, Szabó Anikó, Pásztor Máté, Bódi Barbara, Topolcsányi Laura, Győri Péter, Boros Zoltán, Vass János Pál és Kovács-Szégner Gergő.

Pillanatkép a Vitéz lélek című előadás olvasópróbájáról (Fotó: Turay Ida Színház)

A jegyzőkönyv / Átrium / rendező: Alföldi Róbert / november 14. 19:30

A demokrácia zűrös dolog.” Tracy Letts amerikai dárma- és forgatókönyvíró 2017-ben írta meg a finom humorral átszőtt darabját, amely azt a kérdést feszegeti, hogy a valószerűtlen igazságon kívül valóban szüksége van-e az embereknek a valódi és igaz válaszokra. A történet egy államokbeli kisvárosban játszódik, egy önkormányzati közgyűlésen, ahol a különböző érdekek, mint a villám, összecsapnak a képviselők feje fölött. A férfiak egymásnak feszülnek, olyan pitiáner ügyek miatt, mint például hogy mi van a szökőkúttal, az indiánokkal; ki milyen közel parkolhat a bejárathoz; meg, hogy úgy egyáltalán, most mi lesz az Örökségfesztivál sorsa? De ami a legfontosabb: miért nem készült még el a múlt heti jegyzőkönyv? Mi történt az előző közgyűlésen? Mindenki csak kínosan feszeng a kérdés hallatán, a furcsa ügy pedig sorra hozzák felszínre az egyre nyomasztóbb kérdéseket. „Az idő simává csiszolja a hősök történetét, de nem mindig azok a hősök, akik annak látszanak.” Az előadás a Jászai Mari-díjas magyar színész és rendező, Alföldi Róbert rendezésében kerül bemutatásra az Átrium színpadán, Friedenthal Zoltán, Hevér Gábor, Bánfalvi Eszter, Herczeg Adrienn, Rába Roland, Debreczeny Csaba, Szatory Dávid, Brasch Bence, Murányi Tünde, Gyabronka József, Molnár Piroska és Fodor Tamás főszereplésében.

Kiemelt kép: Alföldi Róbert A jegyzőkönyv próbáján (Fotó: Mészáros Csaba)