Rügyek és gyökerek / Budapest Bábszínház / rendező: Markó-Valentyik Anna / október 29. 10:30

A Rügyek és gyökerek című kétszereplős csecsemőelőadás több szempontból is különlegesnek mondható. A színészek magyar és angol szavakat, kifejezéseket is használnak, így a gyermekek már egészen kicsi korban szocializálódnak arra, hogy vannak a világon más nyelvek is körülöttük. A felhasznált díszlet, jelmez és játékok kizárólag újrahasznosított elemekből állnak, valamint már a próbafolyamat alatt is arra törekedtek a készítők, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyják maguk után. A darab célközönsége a 4 év alatti gyermekek, akik az előadás alatt megismerhetik a természetet, az állatokat, a formákat és a színeket játékos formában. Hiszen a színházba járást nem lehet elég korán kezdeni! Markó-Valentyik Anna darabjában a szereplők Bánky Sára és Szolár Tibor lesznek.

Új stílusgyakorlatok / Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza / rendező: Olt Tamás/ október 30. 19:30

A nyíregyházi Móricz Zsigmond színház ezúttal egy „legkevésbé sem bonyolult cselekményű, már-már vállalhatatlanul rövid s önmagában szinte érdektelen történetet” állít a színpadra. A rövid történet egy kalapos fiatalemberről szól, aki busszal utazik a Szent Lázár tér felé egy barátjához, aki azt mondja neki, hogy még egy gombot kell varrnia a kabátjára. És hogy mitől is válik érdekessé egy érdektelen cselekmény? Talán attól, hogy Raymond Queneau kilencvenkilenc stilisztikai formában írta meg. A francia író 1947-ben mutatta be először ezt az igazán formabontó előadást. Az ötletet Johann Sebastian Bach A fúga művészete című variációs ciklusa adta, amely szintén egy rövid művet dolgoz fel különböző stílusokban. Ki gondolta volna, hogy ez a koncepció a színházban is megállja a helyét? Mégis, az Új stílusgyakorlatok a magyar színpadokon már évtizedek óta nagy sikert arat. 1982-es bemutatója a Nemzeti Színházban a magyar színháztörténet egyik legsikeresebb előadásává vált. A „variálós derűre hangolós” előadás ezúttal a nyíregyházi kamaraszínpadon mutatkozik be Olt Tamás rendezésében. Szereplők: Horváth László Attila, Illyés Ákos és Tóth Zolka.

Az Új stílusgyakorlatok című előadás olvasópróbája (Fotó: Móricz Zsigmond Színház)

Házassági leckék középhaladóknak 2. / Centrál Színház / rendező: Puskás Tamás / október 30. 19:00

Könnyed és frivol komédia a hűtlenségről.” Így lehetne talán a legkönnyebben összefoglalni, hogy miről is szól a Házassági leckék középhaladóknak című darab, melynek most a folytatását láthatja a Centrál Színház közönsége megelevenedni a színpadon. A nálunk is töretlen sikerrel futó előadást négy éve mutatták be, Florian Zeller 2011-es darabja egy hűtlen férj történetét meséli el, aki rájön, hogy bizony őt is megcsalják. Most pedig, kilenc évvel az első rész megjelenése után, Zeller újragondolta az eredeti történet alaphelyzetét, és egy újabb zűrzavaros estére ismét összehozta a karaktereket. A hazug férj, Michel (Stohl András) nagy bajban van: felesége, Laurence (Balsai Móni) meglátta az utcán a baráti házaspár (Kovács Patrícia- Schmied Zoltán) férfi tagját egy idegen nővel csókolózni, és ezt nem akarja magában tartani. Az esti vacsorán kívánja szóba hozni a dolgot, Michel viszont a kegyes hazugság mellett érvel, ezzel is elkerülve a botrányt. Felesége azonban nem ért vele egyet, így a katasztrófa borítékolható. „Ebben a második részben mélyebb vonók szólalnak meg. Egy idő után úgy érezzük, mintha mocsáron, vagy a Hold sötét oldalán járnánk, teljes a bizonytalanság, fogalmunk sincs, mi az igazság.” – mondta el a második részről Puskás Tamás, a rendező. Az viszont garantált, hogy hasonlóan az első részhez, a folytatás során is minden nézőnek egész estés szórakozásban lehet majd része: „simliseknek és őszintéknek, férfiaknak és nőknek, azoknak, akik látták az előző részt, és azoknak is, akik nem…”

Pillanatkép Az ember tragédiája 2.0 jelmezes próbájáról (Fotó: Vörösmarty Színház)

Az ember tragédiája 2.0 / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár / rendezők: Hargitai Iván, Szikora János, Horváth Csaba, Bagó Bertalan / október 31. 18:00

A székesfehérvári színház egy ősbemutatóval zárja a hónapot. Madách Imre emberiség költeményét, amelynek a bemutatónapjára emlékezünk meg a Magyar Dráma Napja alkalmából, már mindannyian ismerjük. Ismerjük a történtet, a színeket, a szereplőket. Azonban ennek a cselekménye a 19. század végén befejeződött. Lucifer csak eddig mutatta meg Ádámnak az emberiség bukásait és felemelkedéseit. Az ember tragédiája 2.0 azonban tovább viszi a klasszikus történetet, és arra keresi a választ, hogy napjainkban hogyan nézne ki az alku Lucifer és Ádám között, illetve milyen hatással lennének az első emberpárra a huszadik század eseményei. Az újragondolt Tragédia négy színből (és egy keretszínből) áll, amelyeket négy rendező visz színpadra. A három fő karakter szereposztása is színenként fog változni. Ádám szerepében Sághy Tamás, Trokán Péter, Kovács Tamás, Gáspár Sándor és Kádas József, Lucifer szerepében Imre Krisztián, Egyed Attila, Kuna Károly, Krisztik Csaba és Nagy Péter, Évaként pedig Varga Gabriella, Tóth Ildikó, Kiss Diána Magdolna, Kerkay Rita és Ballér Bianka fog feltűnni.

Szömörce, az eszement falu / Vidám Színpad / rendező: Szirtes Gábor / október 31. 19:00

Mit gondolnak, egy isten háta mögötti zsákfalu miből tud megéli, hogy tud boldogulni?” – teszi fel a kérdést az előadás színlapja. A válasz pedig nagyon egyszerű: értelmetlen, régi és poros pályázatok újra hasznosításából. De hogyan kerül a képbe egy villámcsapás és egy tűzvész? Többek között erre is választ kaphatnak azok, akik megnézik a Szömörce, az eszement falu című előadást a Vidám Színpadon. A frenetikus vígjátékban senki sem az, akinek mondja magát, és határozottan senkinek nincs ki mind a négy a kereke, mégis rettentően igazak a karakterek egytől egyig, és ez teszi nagyon is életszerűvé a lehetetlen helyzeteket. Az előadás rendezője a Jászai Mari-díjas magyar színművész és rendező, Szirtes Gábor, akinek olyan előadásokban játszott, mint például az Egy bolond százat csinál, a Mágnás Miska, A víg özvegy, a Hamlet, az Őrült nők ketrece és a Nyomorultak. Rendezései között pedig olyan címeket találunk, mint a Csetepaté chioggiában, a Botrány az operában, a Tangó és a Maga lesz a férjem. A most bemutatásra kerülő Szömörce, az eszement falu című rendezésének főszereplője a Jóban Rosszban című tévésorozatból jól ismert Tóth Roland, aki Bartha Alexandra, Nagyváradi Erzsébet, Bodrogi Attila, Stubnya Béla, Faragó András, Miklós Marcell, Pásztor Tibor, Virág László, Dobai Attila, Karsai István, Gieler Csaba, Kokas Piroska és Papp László színművész kollégáival együtt lép színpadra, és eleveníti meg a kis falucska komikus történetét.

Kiemelt kép: Stohl András a Házassági leckék középhaladóknak 2. olvasópróbáján (Fotó: Centrál Színház)