Illatszertár / veszprémi Petőfi Színház / rendező: Balázs Péter / november 4. 19:00
László Miklós békebeli romantikus komédiája igazi örökzöld, ráadásul egyike azon kevés magyar vígjátéknak, amely a határon túl is sikert sikerre halmoz, népszerűsége lassan száz éve töretlen a nemzetközi porondon is. A történet karácsony előtt játszódik, mikor is az illatszertár forgalma a csúcson van. Az egyik boltos, Asztalos úr eközben is szerelmes, és örül, hogy az ünnepet a még sosem látott kedvesével töltheti. De a bolt tulajdonosa, Hammerschmidt úr furcsán kezd viselkedni Asztalossal, aki attól retteg, hogy a férfi elbocsájtja őt. Közben a szerelme sem válaszol a levelekre, így az Asztalos úr kezdi úgy érezni, hogy az élete visszavonhatatlanul rosszra fordul, éppen karácsony ünnepén. Vagy mégsem? A Balázs Péter által rendezett előadást a veszprémi Petőfi Színház tűzi műsorára november elején, a két főszereplőt Kőrösi Csaba és Józan László játsszák. Mellettük többek között Keresztes Gábort, Szederjesi Teodórát, Palásthy Beát, Keller Mártont és Máté P. Gábort láthatják a nézők.
Makbett / Csokonai Színház / rendező: Aleksei Zolotovitsky / november 4. 19:00
Eugéne Ionesco darabjának ihletét Shakespeare világhírű műve, a Macbeth adta. A történet szerint Duncan király országában reformok működnek, de persze vannak, akik jobban csinálják, vagy legalábbis meg vannak győződve arról, hogy jobban csinálnák. Banco és Makbett, miután egyikük sem jutott elég kegyhez és az áhított pozícióhoz, összeesküvést eszelnek ki a zsarnok ellen és ebben még annak neje, a Lady is partnerük lesz. Így sikerül eltenniük láb alól Duncant, de mivel Makbett egyedeuralmat akar, ezért alkalomadtán megöli az ügyefogyott Bancót is. Emiatt az udvartartás rettegve rendezkedik be az új uralkodói érára, ám ekkor jön az újabb nem várt fordulat. Pontosabban egy eltitkolt fiú, Macol, aki kiüti a trónról Makbettet. Így lesz az ország egy külföldön tanult ficsúré, akinek első programbeszédéből világosan kiderül: ki itt él, hagyjon fel minden reménnyel, mert még az eddigieknél is borzalmasabb rémuralom jön. Az Aleksei Zolotovitsky által rendezett előadásba Bakota Árpád, Csata Zsolt, Gelányi Bence, Kiss Gergely Máté, Kránicz Richárd, Mészáros Ibolya, Mercs János, Tolnai Hella, Vranyecz Artúr és Vrabecz Botond lépnek színpadra.

Pillanatkép a Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? című előadás olvasópróbájáról (Fotó: Orlai Produkciós Iroda)
Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? / Orlai Produkciós Iroda / rendező: Paczolay Béla / november 4. 19:00
Laurent Baffie Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? című komédiája arra keresi a választ, hogy ha egy csapatnyi ismeretlen embert egy kihívás elé állítunk, akkor ösztönösen elkezdenek csapattá kovácsolódni, vagy inkább mindenki az egyéni megoldásokban hisz. A történet egy pszichiáter előszobájában játszódik, ahol ismeretleneket zárnak össze, azt várva, hogy kinek mikor kerül felszínre a valódi éne, és hogy mikor mutatkozik meg a maga szórakoztató heppje. De ezt nem olyan könnyű, mert a történet főhősei makacsul ragaszkodnak mentőöveikhez, amelyekkel felszínen tudnak maradni a mindennapokban, és amíg várakoznak, egyik mentőöv kerül elő a másik után. Valódi akrobatika, amivel egymás mentőöveit bravúrosan kerülgetve és elkapkodva megpróbálnak igazi csapattá válni. A tét nem kicsi: megtalálják-e a játékszabályt, amellyel együtt és külön-külön is győzhetnek?
magyartenger / Centrál Színház / rendező: Alföldi Róbert / november 5. 19:00
A magyartenger Bíró Bence első egész estés önálló színdarabja. A kortárs dráma egy balatoni nyaralóban eltöltött tipikus családi ünnepet mutat be nem mindennapi módon. A hat férfi és négy nő a vízparton politikáról, színházról, szerelemről és egyéb más hétköznapi dolgokról beszélget… Aztán egyszer csak szóba kerül, hogy a Balaton régen sós volt, akár az izzadság, meg Isten könnye. Csakhogy aztán Isten nem törődött annyit velünk élőkkel, és még sírni is elfelejtett miattunk. A tóból meg szép lassan elpárolgott a só. Az élet sója. Így szűnt meg a magyar tenger. A színdarabban Papp János, Schmied Zoltán, Balsai Móni, Rada Bálint, Pálfi Katalin, Fehér Tibor, Földes Eszter, Szabó Éva, Ódor Kristóf és Szécsi Bence lépnek színpadra.
Kiemelet kép: Jelenet a Makbett című előadásból (Fotó: Csokonai Színház)