Álom luxuskivitelben / Radnóti Színház / rendező: Valló Péter / október 21. 19:00

Truman Capote azonos című kisregénye 1958-ban jelent meg, nem sokkal később már a mozivásznon hódított Audrey Hepburnnel a főszerepben. Neki köszönhető, hogy Holly Golightly figurája azóta ikonikus nőalakká vált. A New York-i létet bőszen habzsoló fiatal lány élvezi az életet és a férfiakat miközben nagyratörő álamit kergeti. Leleményessége mögött naivitás is lapul, nem is sikerül megtalálnia azt a partit, aki kaput nyithat a felsőbb, elit körökbe, miközben fellobbantja benne a szerelmet is, ám ekkor betoppan az életébe Fred, a nincstelen pályakezdő író. A kedves és humoros előadás főszerepeit Sodró Eliza és Rusznák András alakítják, a rendezői székbe pedig Valló Péter ült.

Hitler ABBA-t énekel / Pinceszínház / rendező: O. Horváth Sári / október 21. 19:00

Egy Isten-háta-mögötti, elhagyatott kastélyban Adolf Hitler (Végh Péter), Angela Merkel (Herczeg Adrienn), az ABBA barnahajú énekesnője (Varga Klára) és két keményvonalas „fajfenntartó” német nő (Dobra Mara és Kakasy Dóra) beszélgetnek. Ez akár egy vicc kezdete is lehetne, és bár O. Horváth Sári drámája nincs híján a humornak, elsősorban mégsem poénról van szó, hiszen a csattanó éppen abban van, hogy ezeket az egymástól talán olyan távolinak tűnő karaktereket képes egymás mellett, kivételesen emberi hangon, már-már egy polifón hangszimfónia módjára megszólaltatni. Az előadás a II. világháborús miliő már-már abszurd magasságokba emelkedő félfiktív-mozzanatait és jelenkorunk két meghatározó egyéniségének önmagukkal vívott csatáit egyszerre láttatja. A német ex-kancellár és az újjászületett ABBA együttes Frida nevű énekesnője egy szerencsétlen véletlen következtében egy egykori Lebensborn-otthon épületében találnak menedéket a vihar elől, ahol a Vezér múltbéli látogatásának képzeletbeli eseményei és azok szereplői még mindig szellemként kísértenek.

Pillanatkép a Macskajáték olvasópróbájáról (Fotó: Szabó Luca)

Macskajáték / Szegedi Nemzeti Színház – Kisszínház / rendező: Novák Eszter / október 21. 19:00

Örkény István egyik legismertebb és legtöbbet játszott színműve, a Macskajáték 1969-ben íródott, de először regényként jelent meg négy évvel korábban, csak aztán készült el a színpadi változata. “Ezt a darabot úgy kell eljátszani, mintha egyetlen mondat volna, hiszen elejétől a végéig nem más, mint zaklatott lelkű hősnőjének, Orbánnénak egyre zaklatottabb és feszültebb vitája önmagával, a nővérével, az egész világgal…” – írja Örkény a darab elején, amely remekül rámutat arra, hogy mire számíthat a közönség a nyugdíjas szerelmi háromszögként leírt előadásról. A középpontban a 65 éves Orbán Béláné áll, aki elvakultan szerelmes az egykor híres operaénekesbe, Csermlényi Viktorba, így nem látja, hogy a férfi milyen valójában. A családja aggódva figyeli az eseményeket, de semmit se tehetnek. Az asszonyt aztán hatalmas csalódás éri, amikor a legjobb barátnője, Paula elcsábítja Viktort, ennek pedig komoly következményei lesznek. A főszerepet a Jászai Mari-díjas Fekete Gizi játssza, az énekest Pálfi Zoltán kelti életre, Paula bőrébe pedig Vlahovics Edit bújik, de rajtuk kívül szerepel Molnár Erika, Borsos Beáta, Tánczos Adrienn és Szívós László is Novák Eszter rendezésében.

Ma este megbukunk / Móricz Zsigmond Színház / rendező: Horváth Illés / október 22. 19:00

Egy amatőr színjátszó csapat nagy dologra vállalkozik: egy klasszikus angol krimi előadását tervezik, melynek címe Gyilkosság a Haversham kastélyban. Nagy nap ez a társulat rendezője életében, mert olyan darabot és színészeket talált, melyek által a siker borítékolva van. Rendkívüli módon még a költségvetés is megengedi, hogy a díszletek megfelelőek legyenek. Nagy elánnal neki is kezdenek az előadásnak, csakhogy már az első perctől fogva bakik sorozata követi egymást. A folyamatos és egyre súlyosabb szerencsétlenségek közepette a szereplők eltökélik, hogy bármi áron, de végig viszik az előadást, és semmi sem állhat az útjukba. Vagy talán mégis? Ezt a bohózatot Londonban mutatták be eredetileg, valamint Angliában és Amerikában is megkapta az év legjobb vígjátékáért járó díjat. Ez nem is véletlen, hiszen kaszkadőrmutatványoknak beillő bravúros akciók, virtuóz bohóctréfák és intenzív élmények teszik feledhetetlenné az estet a közönség számára.

Kiemelt kép: Pillanatkép az Álom luxuskivitelben nyílt próbájáról (Fotó: Aradi Júlia)