A kaukázusi krétakör / Nemzeti Színház/ rendező: Avtandil Varzimasvili / október 14. 19:00

Bertolt Brecht egyik legismertebb drámája A kaukázusi krétakör, amelyet nem sokkal a II. világháború befejezése előtt, 1945-ben írt az Egyesült Államokban, bemutatójára pedig az általa alapított Berliner Ensemble-ben került sor. A darabot egy ősi kínai legenda, illetve Salamon király bibliai példázata ihlette, amelyben az anyaság eldöntéséhez az asszonyokat egy kegyetlennek tűnő rituális próbának vetik alá. A történet Grúziában játszódik, ahol az ország kormányzóját, Georgi Abasvilit a hatalomra törő Herceg megöleti, a várost pedig felgyújtják. A kormányzó özvegyének menekülnie kell, ám ennek az ára az, hogy magára kell hagynia a kisfiát, akit a jószívű szolgálólány, Gruse Vacsnadze vesz magához. Ettől fogva sajátjaként neveli a fiút, vállalva minden nehézséget, és még azt is, hogy ezzel összetöri szerelme, Szimon Csacsava szívét. A háború végén azonban a kormányzóné visszatér és önmagának követeli a magára hagyott fiát. A dilemmát pedig nem másra, mint Acdakra, a közösség bírójára bízzák, aki egy ősi próbatétel segítségével igyekszik igazságot tenni a két asszony között. Brecht népszerű darabja tehát arra fájdalmas erkölcsi kérdésre keresi a választ, mint hogy a szeretet gyöngédsége vagy a vér szerinti kötelék joga az erősebb. Az Avtandil Varzimasvili által rendezett darabban többek között Szász Júliát, Bordás Rolandot, Trill Zsoltot, Berettyán Sándort, Herczegh Péter, Szilágyi Ágotát és Szűcs Nellit láthatják a nézők.

Chicago / Pécsi Nemzeti Színház / rendező: Vidákovics Szláven / október 15. 19:00

A méltán világhírű Chicago musical közel negyven éve folyamatosan van műsoron szerte a világon. A fordulatokban gazdag cselekmény az 1920-as évek Amerikáját idézi: a dohányfüstös, púder illatú világot bemutató előadás az ismerős zenékkel, dalokkal, csodás jelmezekkel, látványos koreográfiával repíti közönségét a vágyak, álmok világát jelentő rivaldafénybe, ugyanakkor megmutatja a média kegyetlen, manipulatív hatalmának árnyoldalát is. A történet két elszánt és igazán vagány nőről szól. A fiatal, ám fényes karriert álmodó bártáncos, Roxie Hart lelövi szeretőjét, aki nem tartotta ígéretét, nem menedzselte eléggé nagyravágyó karrierjét. Tettéért természetesen börtönbe kerül, ahol megismerkedik Velma Kelly-vel, Chicago legragyogóbb csillagával. Közben Roxie álma, hogy címlapsztori legyen, a börtönben megvalósulni látszik. Ehhez pedig már csak egy kiváló összeköttetésekkel rendelkező korrupt ügyvéd kell. Az előadás főszerepeit Foki Veronika és Stubendek Kati játssza, mellettük többek között Szulák Andrea, Laklóth Aladár, Göncz Attila, Vermes Tímea, Pintér Rebeka és Széll Horváth Lajos lépnek színre.

Pillanatkép a Heda Gabler című előadás olvasópróbájáról (Fotó: Katona József Színház)

Hedda Gabler / Katona József Színház/ rendező: Székely Krisztina/ október 15. 19:00

A Hedda Gabler Henrik Ibsen norvég drámaíró drámája. A világpremiert 1891. január 31-én tartották a müncheni Residenztheaterben. A darabot az irodalmi realizmus, a XIX. századi színház és a világdráma műfajában remekművé nyilvánították. A budapesti Katona József Színházban debütáló előadást Kúnos László fordítása alapján Székely Krisztina rendezi, aki elmondta, hogy már pályája elején tudta, hogy Ibsen két főhősnőjével, Nórával és Heddával is szeretne rendezői értelemben találkozni. Nóra és Hedda tökéletes ellentétei egymásnak, csak a világ azonos körülöttük: Nóra a megállíthatatlan erő, Hedda a megmozdíthatatlan tárgy. Hedda kevésbé népszerű, mert alakja megrázóbb képet fest rólunk, kegyetlenebb történetet mesél. Hedda Gabler azt gondolja, hogy ha kifelé minden rendben van, akkor valójában minden rendben is van. A híresen gyönyörű és élesen okos, már-már tökéletes nő belső lénye tele van titkokkal, repedésekkel, sötét tónusokkal és elfojtásokkal. Amikor egy volt szerelem váratlanul betoppan az életébe, a kitalált maximalizmus sebezhető felszínén repedezni kezd a jég. A darab főszerepét Jordán Adél játssza, mellette Bányai Kelemen Barnát, Mészáros Bélát, Mentes Júliát, Takátsy Pétert és Kiss Esztert láthatják a nézők.

Áruló / Kolibri Színház/ rendező: Vidovszky György/ október 15. 19:00

A Kolibri Színházban bemutatásra kerülő interaktív előadás a PlayOn! nemzetközi együttműködésben készült, ami azért is különleges, mert a fordulatokkal tarkított eseménysort a nézők egy telefonos applikáció segítségével alakítják, ezzel pedig ők maguk is a történet aktív résztvevőivé válhatnak. Az Áruló egy olyan lányról szól, aki veszélyben van, hiszen egyszerre bujkál befolyásos anyja és egy titokzatos aktivista elől. Senkiben sem bízhat, úgy érzi, minden lépését figyelik, ezért úgy dönt, a saját kezébe veszi az irányítást, miközben minden technikai lehetőséget bevet, hogy szemmel tartsa üldözőit. Társa az akcióban egy egyszerű pizzafutár, aki – a nézőkkel együtt – próbál segíteni a lánynak. A tét nem kicsi, hiszen a lány jövője múlik azon, hogyan végződik a történet. A főszerepet Nyirkó Krisztina játssza, mellette Krausz Gábort, Tisza Beát és Nizsai Dánielt láthatják a nézők.

Kiemelt kép: Pillanatkép A kaukázusi krétakör című próbájáról (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)