400 éve született Molière

2022 januárjában ünnepeljük Molière, francia drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtőjének 400. születésnapját.

Molière egy párizsi királyi kárpitos fiaként, Jean-Baptiste Poquelin néven látta meg a napvilágot Párizsban, édesanyja korán meghalt. Mivel születésének napja pontosan nem ismert, megkeresztelésének dátumát (1622. január 15.) tekintik annak az irodalmárok. A gyermek Poquelin a nagyhírű jezsuita kollégiumnak (College de Clermont) lett diákja, ahol a tudományok és a skolasztikus filozófia mellett latinul is megtanult. Közeli barátságot kötött La Mothe Le Vayer abbéval, aki apja, François de La Mothe Le Vayer abbé könyvtári hagyatékát gondozta: ezek a művek nagy hatással voltak a későbbi szerzőre. Amikor tizennyolc éves lett, apja ráhagyományozta a Tapissier du Roi (udvari kárpitos) címet és az ezzel járó hivatalt, ez gyakori találkozásokat tett lehetővé számára a királlyal. Poquelin saját állítása szerint 1642-ben Orléansban jogi doktori címet szerzett, ezt azonban többen vitatják.

1643 júniusában szerelmével, Madeleine Béjart-ral és annak két testvérével megalapították első színitársulatukat L’Illustre Théâtre (Híres színház) néven, amely azonban két évvel később csődbe ment. Poquelin ekkortól vette fel a Molière nevet. A csődbe ment társulat tartozásai miatt az adósok börtönébe került, ahonnan apja kölcsöne mentette ki. Ezt követően Madeleine-nel együtt vándorszínésznek álltak, és tizenhárom éven keresztül a Párizs környéki falvakat járták. Utazásai során találkozott Conti hercegével, aki egy időre a társulat mecénása és névadója volt. Lyonban Madame Duparc – ismertebb nevén La Marquise – is csatlakozott a társulathoz. Ez idő tájt Pierre Corneille nagy igyekezettel (de hiába), később Jean Racine (ő viszont sikerrel) ostromolta La Marquise-t szerelmével. Racine a Théagene et Chariclée című darabját felajánlotta Molière társulatának, a férfi azonban nem tűzte műsorra a darabot. Racine ekkor művével az Hôtel de Bourgogne színtársulatához fordult. Amikor ez a lépés a drámaíró fülébe jutott, minden kapcsolatot megszakított Racine-nal. Molière 1658-ban érkezett Párizsba, és a Louvre ekkor színházként működő épületében visszafogott sikerrel játszotta Corneille A szerelmes doktor című komédiáját. Társulata elnyerte a Troupe de Monsieur címet, és patrónusa segítségével egyesült az egyik ismert párizsi-olasz commedia dell’arte-társulattal. 1659. november 18-án színházukban, a Petit-Bourbonban mutatták be Molière első átütő sikernek számító darabját, a Kényeskedőket.

1661-ben, patrónusa kedvét keresve megírta és műsorra tűzte A féltékeny herceg című darabot, ennek előadásán a király testvére (a Monsieur) játszotta Philippe, az Orléans-i Herceg szerepét. Ugyanebben az évben még két másik komédiája is sikerre jutott: a Férjek iskolája és a Kotnyelesek, amit a király tiszteletére rendezett ünnepségen mutattak be. 1662-ben a társulat az olasz tagokkal együtt átköltözött a Théâtre du Palais-Royal épületébe. Molière ugyanebben az évben vette feleségül Armande-ot, akit ő Madeleine Béjart húgának vélt (ám aki valójában Madeleine titkos kapcsolatból született lánya volt). Ekkor játszották a Nők iskolája című művét: mind a darab, mind Molière házassága nagy port kavart Párizsban. A művészetét ért kritika ellenében megírta A Nők iskolája kritikáját és a Versailles-i rögtönzést. Ellenfelei azonban a francia udvar felsőbb köreiben kerestek támogatást kihívó realizmusa és engedetlensége ellen. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott Conti hercege és Jean Racine is, de ugyancsak kevéssé kedvelték Molière műveit a janzenisták és a hagyományos művek szerzői. A francia drámaíró ekkor azonban még erős támogatókra talált: mellé állt a király is, és rendszeres jövedelem biztosítása mellett elvállalta Molière elsőszülött fiának keresztapaságát is.

1664. május 12-én mutatták be Versailles-ban a Tartuffe-öt, amelyet óriási felháborodás követett. A darabot szinte azonnal cenzúrázták, bár a közönségnek, sőt a királynak is tetszett, különböző társadalmi körök azonban azonnal megtámadták. Ilyenek voltak a római katolikus egyház, a francia felső osztály, és a Compagnie du Saint-Sacrement, egy háttérben működő befolyásos vallási szervezet. A párizsi érsek felhívást adott ki, amelyben kiközösítéssel fenyegette mindazokat, akik a darabot megnézik, játszanak benne, vagy akár elolvassák. Hogy az egyházat megbékítse, Molière újraírta a színdarabot, címéül a L’imposteurt választotta. Tartuffe helyett a főszereplőt Panulphe-nek hívta, és tompította a vallást kritizáló részeket. A változtatások ellenére az egyház nem engedett, XIV. Lajos támogatása nélkül Molière-t a katolikus egyház minden bizonnyal kiközösítette volna. Habár a nyilvános előadásokat betiltották, az arisztokrácia számára megengedték, hogy a darabot magánelőadásokon bemutathassák. 1667-ben Molière a Tartuffe körül viharzó kritikára egy nyilvános levélben reagál: azt próbálta bizonyítani, hogy a komédia elkerülhetetlen eleme a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a bölcsesség és a butaság szembeállítása. A humoros elemek arra szolgálnak, hogy megvilágítsák a racionális cselekedetet és gondolkodást. „A komédia az a látható forma, amivel a természet ruházott fel mindent, ami észszerűtlen, azért, hogy meglássuk és ugyanakkor el is tudjuk kerülni ezt az észszerűtlenséget. Hogy fel tudjuk ismerni a komikust, tudnunk kell mi a racionális; meg kell látni annak hiányát, és ennek segítségével megállapítani miből is áll az észszerűség … a komédia lényege tulajdonképpen az össze nem illő dolgokban rejlik … a hazugság, a leplezés, csalás, a tettetés, mindez csak szereplés, ami nem egyenlő a valósággal, sőt annak egyenesen ellentmond – lényegében ez alkotja a komédiát”. 1669 után, amikor Molière ellenfelei kezdték elveszteni befolyásukat, megengedték, hogy színpadra vigye a darab utolsó verzióját. Ennyi gond után azonban az író eldöntötte, a jövőben tartózkodni fog az ilyen metszően éles darabok megírásától.

A Tartuffe körüli botrányok ideje alatt, valamint arra a hírre, hogy a király felfüggeszti a képmutató egyházfiról szóló darab előadásait, Molière 1665-ben megírta a Don Juan vagy a kőszobor lakomáját című darabot, melynek középpontjában egy ateista áll, aki vallásosnak mutatja magát, de Isten megbünteti őt. A király reakciója igen diplomatikus volt: mindkét előadást betiltotta, ugyanakkor biztosította a társulat közvetlen kincstári támogatását. Lully segítségével Molière zenés darabbá dolgozta át A szerelmes doktort, majd azt a „par ordre du Roi” (a király megrendelésére) alcímmel látta el, ami így újra sikert hozott számára. 1666-ban mutatták be A mizantróp című darabját, amelyet azonban a korabeli közönség kevéssé értékelt. 1668-ban Plautus nyomán megírta az Amphitryont, ebben egyértelmű utalásokkal szolgált a király titkos szerelmi viszonyaira. A közönség nem fogadta tetszéssel a Dandin György, vagy a becsapott férj című darabját sem, A fösvény – amely a szerző egyik legérettebb alkotásává vált – azonban hatalmas sikert aratott. Ezt követően Lullyvel társulva ismét zenés darabokat alkotott, amelyek közül legismertebbé Az úrhatnám polgár vált, ez egyesek szerint volt patrónusa, a Fouquet ellen forduló Colbert leleplezését célzó szatíra is egyben. Ugyancsak Lullyvel együtt alkották meg a Psyché című tragikus balettet, amelynek szövegkönyvéhez Thomas Corneille is hozzájárult.

Madeleine Béjart 1671-ben meghalt, Molière-t pedig mind a veszteség, mind saját betegsége egyre jobban legyengítette. Ennek ellenére megírta a Scapin furfangjait, ám az ezt követően írt Escarbagnas hercegnője messze alatta maradt egyéb művei színvonalának. A Tudós nők 1672-es megírásának egyik oka az volt, hogy Lullyvel eltávolodtak egymástól, így a férfinek vissza kellett térnie a hagyományos drámaformákhoz. Az előadás ugyanakkor nagy sikert aratott, és ez némi erőt adott a szerzőnek, hogy tovább dolgozzon. Molière életének talán legismertebb momentuma az az utolsó pillanat, amikor 1673. február 17-én, a Képzelt beteg előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, a halál pedig már a harmadik megérkezése előtt elérte. Mivel a kor szokása szerint színészeket nem temethettek megszentelt földbe, csak özvegye, Armande közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével, éjszaka búcsúztathatták el. Földi maradványait 1792-ben a Panthéonba, majd 1817-ben a Père-Lachaise temetőbe helyezték át.

Kiemelt kép: Molière (Forrás: Wikimedia Commons)