December 1-jén a K11 Művészeti és Kulturális Központ ad otthont a Pszichoszínház 400. előadásának, a negyed évszázada folyamatosan működő vándorszínházat Bácskai Juli, pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes vezeti.
Bácskai Juli foglalkozását tekintve pszichológus. A párkapcsolatok elismert szakértője, pszichoterapeuta, megannyi könyv szerzője és társszerzője, publikációinak sora szinte végeláthatatlan. Mindezek mellett a színház nagy szerelmese, „hivatásos néző” – bevallása szerint évente több mint 50-60 előadást néz meg szerte az országban. Ez vezette közel 25 éve a következő felismerésre: „2000-ben egy keddi napon arra ébredtem, hogy kitaláltam egy új színházi műfajt” – fogalmaz. „Rájöttem, hogy a pszichológiát nem csak úgy lehet bemutatni, hogy a katedráról prédikálok, vagy sorban írom a könyveket, cikkeket. A színpadon életközelben mutathatunk be különböző ismert vagy kevésbé ismert lélektani helyzeteket, kiváló színészek közreműködésével, akik az én instrukcióimmal felvértezve, de abszolút improvizatív módon formálják meg ezeket a történeteket.”
Így született meg a Pszichoszínház, ahol minden előadás más, ha úgy tetszik, minden darab egy-egy premier, egyszeri és megismételhetetlen, ebben is különbözik a hagyományos színházaktól, és ahol a lényeg a történet maga és a színpadi játék, amit olykor megszakítva a pszichológus értelmez, de ezzel nem feltétlenül megszakítva a játék folyamát, hanem szerves részét képezve az előadásnak. A történeteket pedig az élet adja: a témákat feldolgozva pedig élvezetes előadások születnek, spontán játék, és ez a művészet értelme
A „társulat” pedig egy pazar színészi közösség, akik közül mindenki szívesen jön egy-egy szerep megformálására. Az elmúlt 24 évben több mint 150 színész lépett fel a Pszichoszínházban, köztük például – és a teljesség igénye nélkül – Csákányi Eszter, Esztergályos Cecília, Fullajtár Andrea, Für Anikó, Gryllus Dorka, Hegyi Barbara, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Kútvölgyi Erzsébet, Lovas Rozi Molnár Piroska, Ónodi Eszter, Pokorny Lia, Bálint András, Csányi Sándor, Csuja Imre, Fenyő Iván, Fesztbaum Béla, Kamarás Iván, Kulka János, Rudolf Péter, Szabó Győző, Szabó Kimmel Tamás, Thuróczy Szabolcs vagy Wunderlich József.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Pszichoszínház előadásából (Fotó: Lettner Kriszta)