Mesteremberek / Katona József Színház / rendező: Máté Gábor / október 4. 19:00
A Katona József Színház Máté Gábor rendezésével, a Mesteremberek című vígjátékkal kezdi meg az idei nagyszínpadi bemutatóinak sorát. A darab korunk felborult szakmai értékrendszerét mutatja be, amelynek egy hétköznapi szituáció szolgáltat apropót: a lakásfelújítás. Olyan munka ez, amely folyamatos áldozatokkal jár, és sosem lehet tudni, hogy mikor fejeződik be – vagy éppen milyen titokzatos probléma üti fel a fejét a következő alkalommal. A skandináv drámaíró, a dán Line Knutzon egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató kortárs komédiája (Iván Andrea fordításában) többek között olyan művészek közreműködésével – és Friedenthal Zoltán zenéjével – elevenedik meg a színpadon, mint Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Kocsis Gergely, Keresztes Tamás, Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán és Szirtes Ági.
Utazás a koponyám körül / Karinthy Színház / rendező: Scherer Péter/ október 7. 19:00
Karinthy Frigyes regénye nem csupán világirodalmi szempontból egyedülálló alkotás, de egyben minden idők egyik legjobb betegségmemoárja is, amely úgy mutatja be az „egészségből a betegségbe” átmenetet, ahogyan kevés mű, mindezt némi öniróniával átitatva. A Karinthy Színház a Jászai Mari-díjas Scherer Péter rendezésében és főszereplésével mutatja be ezt a különleges alapanyagot, reményeik szerint „egy minden szempontból Karinthyhoz hű előadás születhet, melyben a kiszolgáltatottság, és magány egyetemes érzésének plasztikus megfogalmazása mellett, a továbblépés lehetősége és a jövőbe vetett remény is megfogalmazódhat.” Scherer mellett Parti Nóra és Marton Róbert erősíti a színészi vonalat, utóbbi pedig a dalbetétekért és a muzikális atmoszférateremtésért is felel, a darabban ugyanis nagyon fontosak a zenei hatások is.

Scherer Péter (Fotó: Jegy.hu)
Helló, Héraklész! / Budapest Bábszínház / rendező: Tengely Gábor / október 8. 19:00
Hazánk egyik legtermékenyebb és méltán elismert kortárs drámaírója, Tasnádi István Héraklész mítosza alapján írt új darabot, kifejezetten a Budapest Bábszínház társulata számára. A legendás hős – vagy ahogyan ma mondanánk: szuperhős – Héraklész és hétköznapi halandó féltestvére, Iphiklész történetén keresztül a mitológia eszköztárával, de a mai gyerekek nyelvén beszél bátorságról, hősiességről, kiválasztottságról, elbizakodottságról, testvérféltékenységről és testvéri szeretetről. A 10 éven felülieknek szánt előadás – amely a bunraku és a maszkos játék eszközeivel kerül színpadra – a különleges látásmódjáról ismert Tengely Gábor rendezésében debütál majd, Szolár Tibor, Barna Zsombor, Pájer Alma Virág, Pethő Gergő, Kovács Judit, Márkus Sándor, Hannus Zoltán, Spiegl Anna, Ács Norbert és Ellinger Edina, valamint három egyetemi hallgató (L. Nagy Attila, Szekeres Máté és Csernák Norbert) szereplésével.
Kabaré / Vígszínház / rendező: Béres Attila / október 9. 19:00
A berlini Kit Kat Klub 2021-ben nem csak Londonban, hanem a Vígszínházban is kitárja kapuit. Az 1966-ban készült Kabaré című musical nagy utat tett meg a New York-i bemutatója óta. Az eredeti produkció rögtön nyolc Tony-díjat zsebelt be, köztük az év legjobb musicalének járó elismerést is. Nem csoda, hogy a darab ezután több mint ezer előadást élhetett meg a Broadway-n, majd miután a londoni közönséget is elvarázsolta, a világ minden pontját bejárhatta. Az örökzölddé vált musicalt azóta többször felújították, New Yorkban háromszor, Londonban pedig idén ötödik alkalommal, Eddie Redmayne-nel a főszerepben. A sikerre mohón áhítozó, extravagáns énekesnő, Sally Bowles szerepét pedig olyan hírességek is játszották már, mint Judi Dench, Emma Stone vagy Liza Minnelli. A félig-meddig igaz történetet feldolgozó darabot itthon Béres Attila rendezésében is láthatjuk, Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Dobó Enikő, Igó Éva, Kern András és Brasch Bence főszereplésével.

Jelenet a Kabaré című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel)
Valahol Európában/ Pécsi Nemzeti Színház / rendező: Vidákovics Szláven / október 9. 19:00
Dés László és Nemes István legendás magyar musicalje, a Valahol Európában idén Pécsre is megérkezik. Az 1995-ben bemutatott színpadi adaptációt az 1948-as azonos című magyar film ihlette. Az emberség, a nélkülözés és a mindent legyőző szeretet története egy hordába verődött gyerekcsapat küzdelmeit mutatja be, akiknek a háború mindenüket elvette. Az előadás a múlt legsötétebb eseményeit tárja fel előttünk, ám a veszteségekre emlékezve mégis bízhatunk egy jobb jövőben. Csakúgy, mint a háború, a darab is tele van szélsőséges érzelmekkel, és apró örömökből teremt reményteli atmoszférát. „Valljuk, hogy a színház és az előadás erejével mindez megfordítható, és visszanyerhetjük emberségbe, toleranciába és segítőkészségünkbe vetett hitünket. Remélni akarjuk, hogy sok Simon Péter él ma közöttünk.” – olvasható a színlapon. Vidákovics Szláven rendezésében a főszerepeket Császár Gellért, Szalai Benjamin Huba, Takaró Kristóf, Reider Péter, Györfi Anna és Stenczer Béla, valamint egy seregnyi gyerekszínész alakítja.
Don Carlos / Radnóti Színház / rendező: Nagy Péter István / október 10. 19:00
Schiller 1787-ben, a francia forradalom kitörése előtt nem sokkal fejezte be a Don Carlost, amelyben már saját kora, a felvilágosodás ellentmondásosságát is megelőlegezte. A mű sikerének kulcsa a helyzetek és alakok mindenkori ismerőssége, a politika és a magánélet, az intrika és a szenvedély keveredése. A nagy német klasszikus a Radnótiban új szövegváltozatban kerül színre, Vas István fordítása alapján a szövegkönyvet a dramaturg, Sándor Júlia és a rendező, Nagy Péter István írta. Az előadásban a teátrumhoz tavaly szerződött Mészáros Blanka Erzsébet királynőt, Nagy Márk Don Carlost, Baki Dániel Posa márkit alakítja majd, II. Fülöpként László Zsoltot, Eboli hercegnőként Sodró Elizát, Alba hercegként Rusznák Andrást, Domingóként Pál Andrást, Lerma grófként Gazsó Györgyöt láthatjuk majd. Vendégművészként M. Kecskés András (főinkvizítor), Gyulai-Zékány István (Henarez) és Berényi Nóra Blanka egyetemi hallgató (Mondecar márkinő) érkezik a színházhoz.

Jelenet a Don Carlos című előadásból (fotó: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)
Kiemelt kép: Szolár Tibor és Barna Zsombor a Helló, Héraklész! című előadásban (Fotó: Éltető Anna)