December 9-én, operaházi tagságának 35 éves jubileuma alkalmából gálakoncerten lép fel Komlósi Ildikó Kossuth-díjas mezzoszoprán az Erkel Színházban. A rendkívüli esten az Aida egyik drámai jelenete és egy Carmen-keresztmetszet is elhangzik, fellép a FlamenCorazónArte Táncszínház és a Varidance társulat, a magyar énekes szólisták mellett pedig Marco Berti olasz tenor is közreműködik.

Több mint 35 éve, a felújítás alatt álló Operaház helyett ugyancsak az Erkel Színház színpadán debütált a társulat tagjaként Komlósi Ildikó. A zeneakadémia elvégzése után Milánóban és Londonban folytatta tanulmányait, nemzetközi pályája 1986-ban ívelt fel, miután megnyerte a Pavarotti-énekversenyt, ahol Verdi Requiemjében debütált a tenorklasszis partnereként, Lorin Maazel vezényletével. Az elmúlt 35 évben a világ csaknem minden rangos operaházában és koncerttermében fellépett már, a New York-i Metropolitantől és a Carnegie Halltól kezdve London, Párizs, Barcelona, Milánó, Berlin, Bécs és Szentpétervár neves intézményein keresztül a Veronai Arénáig, de a távol-keleti dalszínházak közönsége is jól ismeri őt. Gazdag repertoárján megtalálható többek közt A kékszakállú herceg vára világszerte sikerre vitt Juditja, a Bánk bán Gertrúdja, a Parasztbecsület Santuzzája, a Salome Heródiása vagy Az árnyék nélküli asszony Dajkája is.

Komlósi Ildikó Amnerisként az Aidéban (fotó: Pályi Zsófia, Magyar Állami Operaház)

A jubileumi esten két másik emblematikus és közkedvelt szerepét, az Aidából Amnerist, egy keresztmetszetben pedig Carment idézi meg a közönségnek. Komlósi Ildikó számára ugyanis mindig is fontos, hogy játszhasson is a színpadon, ezzel kapcsolatosan így nyilatkozott: „Soha nem kívántam csak énekes lenni, azt élvezem, hogy valaki más bőrébe bújhatok, ha a szerep mélyére ásva magamban is mást, valami meglepőt találok meg” Az Aida részletében Palerdi András, míg a Carmen-keresztmetszetben Gábor Géza, Sáfár Orsolya, Kálnay Zsófia, Fülep Máté, Szemerédy Károly és Megyesi Zoltán mellett Marco Berti olasz tenor lesz Komlósi Ildikó partnere. A gála hangulatának fokozásában közreműködnek a Varidance táncosai (Hernicz Albert, Perger Balázs, Simon Gergő, Széchenyi Krisztián, Végső Zsolt, koreográfus: Vári Bertalan) és a FlamenCorazónArte Táncszínház művészei (Pirók Zsófia és Lippai Andrea flamencotáncosok, Alex Torres flamencogitáros). Az Opera Zenekart Szennai Kálmán vezényli, a jubileumi est rendezője Almási-Tóth András, az Opera művészeti igazgatója.

Kiemelt kép: Komlósi Ildikó Gertrúdként a Bánk bánban a Dél-Koreai Tegunban (fotó: Magyar Állami Operaház)