Több mint 35 év után új történettel bővül a népszerű belga képregényhős, Tintin kalandsorozata: a Le Lombard kiadó a franciaországi Angouleme Nemzetközi Képregényfesztiválon jelentette be a folytatás hírét, valamint arra is fény derült, hogy az új kiadvány szeptember 8-án érkezik a standokra.
A Tintin kalandjai (franciául: Les Aventures de Tintin) képregénysorozatot a Hergé művésznéven alkotó belga Georges Rémi (1907–1983) alkotta meg. Először francia nyelven jelent meg 1929. január 10-én a Le Petit Vingtième-ben, a Le Vingtième Siècle című belga újság gyerekmellékletében. A sorozat sikerét mutatja, hogy összegyűjtve is kiadták huszonnégy albumban, megjelent magazinként (Tintin magazin), valamint mozifilmre, rádióra, televízióra és színházra is adaptálták. A 20. század egyik legnépszerűbb európai képregénye: a könyveket több mint 50 nyelvre fordították le, és több mint 200 millió példányban keltek el.
A szeptemberben kiadásra kerülő különszám a Le Lombard kiadvány 77. évfordulójára jelenik meg, és csaknem 400 oldalnyi történetet tartalmaz, amelyek kifejezetten a sorozatot fogják ünnepelni. A különszámnak mintegy nyolcvan szerzője lesz. A kiadó azonban azt is leszögezte, hogy ez csupán egyszeri alkalom, folytatás egyelőre nem várható, éppen ezért nem is hoznak létre új szerkesztőséget a magazin újraindítására. A Tintin képregényeket alkotó belga Hergé hagyatékának kezelője egy brit üzletember, Nick Rodwell, Hergé özvegyének, Fanny Vlamyncknak a második férje, ő pedig egy különszámhoz adta beleegyezését.

Tintin és kutyája, Snowy (Milou) (A kép forrása: Pinterest)
A képregények, melyek a “kilencedik művészeti ágat” jelentik Franciaországban és Belgiumban, még mindig népszerűek, noha már nem kapnak akkora teret a napilapokban, mint fénykorukban, a II. világháború után. Tintin a valaha megalkotott leghíresebb képregényhősök közé tartozik. A ma is népszerű ifjú riporter kalandjairól szóló képregényeket 90 nyelvre fordították le, és több mint 200 millió példányban adták el világszerte, magyarul összesen 11 kötet jelent meg az azóta megszűnt Egmont Hungary Kft. gondozásában.
Kiemelt kép: Tintin és kutyája, Snowy (Milou) (A kép forrása: Pinterest)