A szegedi Régi Zsinagógában vendégjátékként lesz látható május 26-án az Átrium Színház A bogyósgyümölcskertész fia című produkciója, amely ekkor ünnepli jubileumi, 25. előadását.  

Az Átrium Bisztrószínpadának első előadása, a Háy János kultikus novellafűzéréből készült monodráma, A bogyósgyümölcskertész fia a pandémia ideje alatt készült el, a bemutatóra viszont csak 2021. május 22-án kerülhetett sor. Alig egy évvel később már a huszonötödik előadásnál jár a produkció, amit májusban nem csak az Átriumban, hanem Szegeden is műsorra tűznek, nyáron pedig a THEALTER Fesztiválra is ellátogat. Az előadást Kovács Máté játssza, aki az Átriumban többek között Az Őrült Nők Ketrecében, a 12 dühös emberben, az Isteni végjátékban, és a teátrum legutóbbi bemutatójában, A trianoni csatában is látható. A fiatal színész alakítja valamennyi felbukkanó karaktert, miközben átmegy mindazon vágyakon és reményeken, amin egy fiatal fiú a nagyvilágba való kilépés előtt átmehet: rock’n’roll, csajok, fájás – ahogy az előadás színlapján is szerepel. Mindez a ’70-es évek bezárt, a kitörés reményére nehezen okot adó atmoszférájával fűszerezve, amely nem is tűnik olyan távolinak 2022-ben sem.

„Ha volna tehetségem, hogy eljátsszam azt, amit írtam, mondjuk a Bogyóst, úgy játszanám, ahogy Máté játssza, de nincs ilyen tehetségem, úgyhogy csak örülhetek annak, hogy láthatom őt és hallhatom” – mondta az előadásról Háy János, A bogyósgyümölcskertész fia című kötet szerzője. Az előadást Kocsis Gergely, a Katona József Színház művésze állította színpadra. A darabhoz külön oktatási segédanyag is készült, hiszen témájában alkalmas arra, hogy a középiskolás közönség is megtalálja a kapcsolódást a produkcióhoz. 

Kiemelt kép: Kovács Máté A bogyósgyümölcskertész fiában (Fotó: Lakatos Péter)