2025-ben Nemzeti Fotóművészeti Múzeum nyílik a Városliget mellett. A Liget Budapest projekt keretében az egykori Klösz-villában, több mint háromezer négyzetméteren valósul majd meg a Szépművészeti Múzeum tagintézményeként. A hatalmas kiállítótér mellett szakkönyvtár, múzeumpedagógiai foglalkoztatók és szakmai rendezvények is helyet kapnak.

A múzeum a kilencvenes évek elején Kecskeméten kapott helyet, alapítványi fenntartásban, kevesebb mint 300 négyzetméteren az egykori ortodox zsinagóga épületében. A Nemzeti Fotóművészeti Múzeum 143 évvel azután valósulhat meg, hogy először kezdeményezték annak alapítását. 1881-ben Veress Ferenc, nemzetközi hírű fotográfus, a szakma első szaklapjának alapítója nyílt levelet fogalmazott meg egy budapesti fotográfiai múzeum létrehozásának érdekében.

1950-ben a Magyar Nemzeti Galéria azzal utasította vissza, a fotógyűjtemény múzeumba való bekerülését, hogy a fotóművészet nem tartozik a képzőművészetek körébe. Immár a Liget Budapest Projekt keretein belül a Nemzeti Fotóművészeti Múzeum méltó módon, a Szépművészeti Múzeum intézményi keretei között a legfontosabb és legnagyobb nemzeti képzőművészeti gyűjteményünk részeként valósul meg.

Közgyűjtemény lesz a Magyar Fotográfiai Múzeum 700 ezer darabos kollekciója, ennek egyik legfontosabb része a Magyarországról elszármazott fotóművészek alkotásai. A legmarkánsabb gyűjtemény a két világháború közti magyar alkotókhoz köthető, de a kortárs alkotóktól is gyűjt alkotásokat.

Kiemelt kép: A Klösz-villa épülete (Fotó: Palkó György – Liget Budapest)