A rekordszámú Tony-díjra jelölt és közönségkedvenc Broadway musical, a Hamilton 2021-ben új országokat hódíthat meg – ha a vírushelyzet is úgy engedi. November 9-én hirdették ki az ausztrál produkció szereposztását, amelyet a szerző, Lin-Manuel Miranda szinte maga válogatott. A jó hírek azonban itt nem érnek véget: jövőre az alapítóatya lenyűgöző történetét Hamburgban is bemutatják, mégpedig német fordításban.
Lin-Manuel Miranda korszakalkotó hip-hop musicaljét eddig az USA-ban, Puerto Rico-ban és Londonban láthatta élőben a közönség, ám jövőre a Tony-, Pulitzer- és Grammy-díjas produkció Ausztráliában és Hamburgban is bemutatkozik. Az ausztrál szereposztást már hivatalosan be is jelentették, az előadásnak pedig a Sydney Lyric Theatre ad majd otthont. A tervek szerint a produkciót, amelynek a címszerepét Jason Arrow kapta, 2021 márciusában mutatják be, ám a próbák már januárban elkezdődnek – természetesen a kellő járványügyi intézkedéseket betartva. „Nagyon izgatott vagyok ettől a szereposztástól – mondta Miranda. – Amíg a színházaknak egy időre világszerte be kellett zárniuk a Covid miatt, mi ezt az időt arra használtuk fel, hogy összeállítsunk egy fantasztikus csapatot, akik továbbadhatják Hamilton történetét. Jason Arrow részvételével ez a szereposztás rendkívül tehetséges, összetartó és erős alkotókból áll. Tudom, hogy lenyűgözik és megindítják majd a nézőket Sydney-ben, amint biztonságos lesz a visszatérés.”
Egy héttel később Miranda újabb jó hírrel jelentkezett: a Hamilton dalbetétei hamarosan nem csak angolul, hanem német fordításban is felcsendülnek, 2021 őszén a hamburgi Operettenhaus színpadán. A fordítás több év fáradalmas munkájának köszönhetően jött létre, ám a végeredmény Miranda szerint lenyűgöző lett. A show korábban csak eredeti nyelvén szólalt meg, nem hiába, hiszen a gyors rapszövegek, a rímek és a visszatérő szójátékok miatt a verzionálása szinte lehetetlen feladat. Habár a Hamilton az amerikai történelem eseményeit dolgozza fel, azt gondolom, hogy külföldi országokban is megállja a helyét, hiszen az üzenetét nemzeti hovatartozástól függetlenül képes átadni a közönségének.
Kiemelt kép: Lin-Manuel Miranda Alexander Hamilton szerepében (Fotó: 70th Annual Tony Awards)