1821. március 12-én, éppen 200 éve nyitotta meg kapuit az első magyar kőszínház Kolozsváron, a Farkas utcában, az ünnep azonban nem csak a kolozsváriaké, hiszen a magyar nyelvterület első kőszínházáról van szó.

A kolozsvári Farkas utcai színház története azonban nem 200 évre, hanem kicsit régebbre nyúlik vissza: az 1794–1795-ös erdélyi országgyűlés egy bizottságot állított fel a nemzeti játszószín tervének elkészítésére, és egyben gyűjtést indított a források biztosítására. A bizottság hét éven át viselte gondját a magyar színjátszás ügyének: helyiséget bérelt, ruhatárat és színpadi kellékeket biztosított, színdarabokat fordíttatott, fizette a színészeket. Az országos gyűjtést egy állandó színház létesítésére 1802. január 17-én indították el. 1803. július 13-án vásárolták meg a református tanintézettől a két szomszédos telket a Farkas utcában, majd a területet egy harmadik kis telek megvásárlásával 1804. május 10-én négyzet alakúra egészítették ki. Az építkezést Schütz Antal építőhivatali adjunktus tervei alapján Alföldi Antal építőmester vezetésével 1803. szeptember 27-én kezdték el; az alapozás 1806. május 2-ra készült el. 1806-ra a falak egyharmad részben álltak készen, de az anyagi források elapadása miatt az építkezést 1807-ben leállították. Az 1811-es országgyűlés új bizottságot állított fel az elvégzett munka ellenőrzésére, illetve új pénzügyi terv készítésére. Az építkezés befejezéséhez szükséges összeg előteremtésére új adót vetettek ki, amelyet az egyébként adómentességgel rendelkező nemeseknek kellett fizetniük. Az építkezést 1811. június 22-től Káli Nagy Lázár, Kolozs vármegye korábbi alispánja felügyelte. 1813-ra a külső kőművesmunkák, illetve a belső ácsmunkák készen álltak, ezért került a homlokzatra az 1813-as dátum, de forráshiánynak köszönhetően az építkezés ismét leállt. Csak 1820-ban indult újra, ekkor már nem csak az épületet fejezték be, hanem a belső berendezések is elkészültek.

A színház első előadásán, 1821. március 12-én műkedvelő nemesek mutatták be Carl Theodor Körner Zrínyi című drámáját Petrichevich-Horváth Dániel fordításában, a címszerepben a fordítóval. A nyitány zeneszerzője Ruzitska György volt. A szereplők saját díszes ruháikban léptek fel, amelyeket az előadás után a színháznak ajándékoztak. A következő napon a hivatásos színtársulat előadta Szentjóbi Szabó László Mátyás király című érzékenyjátékát.

Ruzitska József Béla futása című operájának 1839-es plakátja

A teátrumot eleinte a színházi bizottság működtette, majd 1821. augusztus 16-tól bérbe adták Káli Nagy Lázárnak, aki felállított egy operatársulatot, és 1823-ban a színházhoz szerződtette Déryné Széppataki Rózát, aki négy évet töltött a városban. Ebben az időszakban havonta legalább egy zenés művet játszottak; az első operát (Ruzitska József: Béla futása) 1822. december 26-án mutatták be. 1824-ben létrejött az Actionaria Társaság, amely részvénytársasági alapon működtette a színházat. Az egyik alapító tag, Petrichevich-Horváth Dániel 1828 őszéig a háromtagú igazgatóságban is részt vállalt. 1841-ig különböző bérlők üzemeltették, de mindig veszteséggel, az épület egy ideig befogadó színházként működött. A folytonosság hiánya miatt azonban egységes művészi irányról nem lehetett beszélni. A színház kezdetektől fogva a magyar nyelv és művelődés ügyét volt hivatott szolgálni, ezért 1831-ben nagy felháborodást okozott, hogy német nyelvű előadásokat is tartottak benne. 1832-ben az intézményt irányító Pergő Celesztin Uhlik Henrik német színigazgatóval társult. Ebből országos botrány kerekedett, mert június 2-án a német nyelvű előadás után kolozsvári diákok bántalmazták a német színigazgatót.

1834. szeptember 6-án mutatták be a Bánk bánt Egressy Gábor jutalomjátékaként, a címszerepben Lendvay Mártonnal. Ettől fogva a dráma kultuszdarabbá vált Kolozsváron: a következő száz év alatt mintegy százkétszer adták elő. 1840-től a színház korábbi karmesterének, Erkel Ferencnek az operáit is játszották.

1848 márciusában a színészek honvédnek álltak, ezért a színház bezárt. Karácsonykor, amikor Bem csapatai bevonultak Kolozsvárra, a színészeket visszairányították a színpadra, és parancsba adták, hogy folytassák az előadásokat. Egy idő után azonban a társulat tagjai visszaszöktek a harctérre. A szabadságharc alatti ostromállapot során az intézmények működését betiltották vagy korlátozták; a kolozsvári színházat Karl Freiherr von Urban ezredes városi tulajdonba vette, és német társulatnak adta bérbe azzal a kikötéssel, hogy amennyiben a működés deficites lesz, akkor a hiányt a városnak kell fizetnie. A szabadságharc leverését követően Mikó Imre, az Országos Színházi Bizottság, (voltaképpen a kolozsvári Nemzeti Színház felügyelőbizottságának) elnöke 1851-ben fordult Erdély kormányzójához, Ludwig von Wohlgemuthhoz, és kérte a színház eredeti jogi helyzetének visszaállítását. Az időközben elhalálozott Wohlgemuth helyett utódja, Friedrich Karl zu Schwarzenberg válaszolt, de csak részben teljesítette a kérést: a színház ugyan a Mikó által vezetett bizottság felügyelete alá került, amely viszont a korábbi helyzettel ellentétben nem az országgyűlés, hanem a hatóságot képviselő kormányzó alá tartozott.

A Farkas utcai színház az 1865-ös átépítést követő időkből

1853-ban a színház csődközeli helyzetbe került, ekkor Mikó bevezette a bérletrendszert, amely ugyan csak részben váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de segítséget jelentett a pillanatnyi anyagi nehézségekben. 1854-ben részvények kibocsátását határozták el, de az összegyűlt összegből csupán egy egyemeletes műszaki épület kialakítására nyílt lehetőség. 1859-ben Mikó javasolta egy „színházi alap” létesítését, 1860-ban ismét adakozásra buzdított, a gyűjtés 1861 februárjában indult, és jelentős adományok érkeztek, nagyrészt a volt földesuraknak ekkortájt kézbesített úrbéri kárpótlási kötleveleinek formájában. A legnagyobb összeg azonban abból származott, hogy sikerült az 1841-1843-as országgyűlés határozata alapján létesített nemesi felkelési alap 81 000 forintját császári határozattal a színházi alapba irányítania, és Erzsébet magyar királyné is éves segélyt biztosított a színháznak az udvartartás költségei terhére. Így a színház főépületét felújították, könyvtárat, ruhatárakat, festőműhelyt, öltözőket és anyagraktárat létesítettek. Az 1865-ben befejeződött felújítás során, amelyet Kagerbauer Antal irányításával hajtottak végre, az épület klasszicista vonásokra tett szert.

Az 1870-es években a színház ismét finanszírozási gondokkal küszködött. Ennek ellenére megnyitásának 50. évfordulóját nagyvonalúan ünnepelték meg: emlékérméket verettek „Magyar Nemzeti Színház 1821–1871” felirattal, 1871. március 21-én pedig díszelőadáson mutatták be Szigligeti Ede Bajusz című darabját, másnap pedig Jókai Mór Szigetvári vértanúk című drámját. 1872-ben az intézményt házi kezelésbe vették, intendánsnak báró Huszár Sándort nevezték ki, aki azonban 1873-ban lemondott. Ekkor Lugosy József és László József nyugalmazott színész vállalta el egy évre az üzemeltetést, de 1874 januárjában ők is lemondtak. Februártól Korbuly Bogdán bankár lett az intendáns, aki a deficitet a saját vagyonából pótolta. A költségtakarékosság jegyében 1877-ben szerződést kötöttek Nagyváraddal az intézmény kapacitásának jobb kihasználása érdekében. 1880. április 28. és június 6. között Bécsben tartottak vendégjátékot, ahol népszínműveket adtak elő (A falu rossza, A kintornás család, A tolonc, A piros bugyelláris, Sárga csikó, A peleskei nótárius, Csikós, A cigány). 1881-ben az épület már nagymértékben javításra szorult; 1883-ban a belügyminisztériumhoz fordultak segítségért, melynek eredményeképpen több tárgyalás után Tisza Kálmán 1884 februárjában saját belügyminiszteri hatáskörébe utalta a színházat. Az intendáns Esterházy Kálmán lett, a színház igazgatására pedig pályázatot írtak ki, amelyet Csóka Sándor kassai színigazgató nyert el. 1885-től a Farkas utcai színház az ország második nemzeti színházává vált.

Ditrói Mór (forrás: origo.hu)

1887. január 26-án Csóka Sándor a színház fizetésképtelenségét jelentette, a színészek pedig sztrájkba léptek. Az igazgató felmentése után a színészek működtették tovább a színházat. Eszterházy után Bölöny József földbirtokos lett az intendáns, aki Ditrói Mórt kérte fel az intézmény művészeti vezetésére. A színház ekkor élte fénykorát, 1891-ben magyar ciklust szerveztek: január 1-jétől 48 napon át 42 magyar szerző 56 darabját játszották. Ditrói több ilyen tematikus időszakot is rendezett Csiky Gergely, Jókai Mór, illetve Shakespeare műveiből. A Shakespeare-ciklust (amely főleg Ecsedi Kovács Gyula játékára épült) a londoni Life Magazin is méltatta. Ditrói kiemelt figyelmet fordított a díszletekre, jelmezekre, kellékekre, több ízben rendezett a korszakban divatos élőképeket főúri közreműködőkkel, többek között 1892. november 11-én a hivatásos színművészet centenáriumi ünnepségére. Előző napon az ünnepségsorozat részeként előadták a Bánk bánt; a címszerepben Ecsedi Kovács Gyula, Gertrudis szerepében Hunyady Margit, Tiborc szerepében Szentgyörgyi István lépett fel. Később azonban Bölönyi és Ditrói kapcsolata megromlott, részben a bemutatók magas költsége miatt. 1892 elején Ditrói, megkerülve az intendánst, ajánlatot tett a minisztériumnak a színház hatévi bérletére. A szubvenció megnövelését kérte, egyben vállalta, hogy ismét operát szervez, és bevezetteti a villanyvilágítást. Szapáry Gyula belügyminiszter szerződést kötött Ditróival az 1893–1897 közötti időszakra. Bölönyi rossz néven vette az eljárást, és lemondott; utódja gróf Béldi Ákos lett.

1896-ban Ditrói Mór a Vígszínházba szerződött, és magával vitt számos Farkas utcai színészt is. 1898-tól a művészeti vezető Follinusz Aurél operettszerző lett, akinek vezetése alatt a színház profilja a könnyedebb műfajok felé tolódott. 1900-ban Janovics Jenő követte, aki 1905-ben igazgatói megbízást kapott. 1899. január 3-án bemutatták a Mozgó fényképek című bohózatot Janovics rendezésében. A darab érdekessége az volt, hogy minden előadáson levetítettek néhány tekercsnyi filmet is. A XX. század elején a színház épületében rendszeresen tartottak vetítéseket.

A színház helyén épített Egyetemiek Háza és az emléktábla (forrás: Wikipedia)

Az épületet 1903-ban tűzveszélyesnek nyilvánították; ekkor a város új színház építését határozta el. Az új, Hunyadi téri színház 1906-ban készült el. A színészek 1906. június 17-én Katona József Bánk bán című drámájával búcsúztak a Farkas utcai épülettől. A címszerepben Hidvégi Ernő lépett fel, Gertrudist Jászai Mari, Tiborcot Szentgyörgyi István, Biberachot a színház igazgatója, Janovics Jenő alakította. 1906. szeptember 7-én, az új színház avatása előtti napon hivatalos búcsúünnepélyt tartottak, amelyen részben az 1821-es megnyitó darabjait adták elő. A feleslegessé vált épületet a magyar kormány az egyetemnek adta át, amely a növénytani múzeum raktáraként használta. A romló állagú épületet az 1934/35-ös évadban lebontották, helyén és alapjának felhasználásával diákház épült (ma Egyetemiek Háza).

Kiemelt kép: A Farkas utcai színház az 1850-es években