Február 6-án igazi színháztörténeti eseménynek lehetünk részesei: Keresztes Tamás 200. alkalommal bújik Akszentyij Ivanovics Popriscsin bőrébe a Jurányi Ház színháztermében.

A Gogol azonos című kisregényéből készült, Bodó Viktor által rendezett előadás, az Egy őrült naplója a Katona József Színház, a Füge Produkció, az Orlai Produkciós Iroda és a szegedi Maszk Egyesület koprodukciójában jött létre, bemutatója a Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválon volt, 2016. július 22-én. Ez az együttműködés páratlan a hazai színházi világban, hiszen az ország egyik vezető kőszínháza és legjelentősebb magánszínháza, illetve a független szcéna fontos képviselői vettek benne részt.

A monodráma színészt próbáló feladat: a művész egyedül áll a színpadon, partnerek nélkül, lelkileg, fizikailag és színésztechnikailag is egészen máshonnan merít magából. Számtalan kritika és nézői visszajelzés tanúskodik arról, hogy az Egy őrült naplója a 21. századi magyar színháztörténet egyik megkerülhetetlen alkotása, Keresztes Tamás pedig elnyerte méltó helyét a legnagyobbak között. Nem csupán az a lenyűgöző, ahogy pétervéri kishivatalnokká lényegül át, hanem az is, ahogy az előadás alatt felvett zajokból és zörejekből, azokat valós időben egymásra keverve teremti meg Popriscsin különös világát. 

Keresztes Tamás az Egy őrült naplójában (Fotó: Takács Attila)

Alakításért Keresztes a Thealteren elnyerte a Kritikusok díját, a Mastercardtól Az év színházművésze díjat, a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazata alapján A legjobb férfialakítás díját, a MOST Feszt zsűrije pedig A legjobb alakítás díjával, valamint a díszletért és a zenei anyag megalkotásáért különdíjjal ismerte el, az előadás pedig megkapta A legjobb monodráma díját. Az előadás közel hatéves sikerszériája alatt látható volt többek között Kolozsváron, Temesváron, Várnán, Szófiában, Pilsenben, Pozsonyban, Kielcén, Sepsiszentgyörgyön, Thesszalonikiben is, valamint hatalmas sikerrel vendégszerepelt 2018-ban Szentpéterváron, abban a városban, ahol Gogol elbeszélése játszódik.

De nemcsak az alkotók pályáján, a díjak, a hazai és nemzetközi meghívások miatt számít mérföldkőnek az Egy őrült naplója, hanem mert ez volt az első olyan előadás, amelyet élőben, a SzínházTV-vel együttműködve streamelt az Orlai Produkciós Iroda. Így ez a verzió több ezer nézőhöz ért el határokon innen és túl.

Az Egy őrült naplója 200. előadására február 6-án kerül sor, ezt követően februárban további kettő, márciusban pedig három alkalommal lesz látható a darab a Jurányi Ház Színháztermében. 

Kiemelt kép: Keresztes Tamás az Egy őrült naplójában (Fotó: Takács Attila)