Augusztusig nyolc koncerttel ünnepli fennállásnak 20. évfordulóját a Magyar Örökség és Budapest Márka díjjal kitüntetett Szent Efrém Férfikar: a következő hónapokban hazánk több pontján is igyekszenek felvillantani művészetük sokszínűségét.
A 2002-ben alapított kórus kezdetben a bizánci rítusú kereszténység zenéjére specializálódott, majd a magyar férfikari hagyománnyal is elkezdtek foglalkozni, először Boksay János, majd Liszt Ferenc, később Bartók Béla művein keresztül. Az együttes tagjai – akik missziójuknak tekintik a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását – átiratokat, átdolgozásokat és saját műveket is készítenek. Széles repertoárjuk annak is köszönhető, hogy béketeremtő szerepet vállalnak Kelet és Nyugat között, ugyanakkor nagy hangsúlyt helyeznek az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatására is. Énekeltek többek között a King’s Singers-szel, Pál István Szalonnával és bandájával, az Anna and the Barbies-zal, Presser Gáborral, a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Moszkvai Pátriarkátus Kórusával és Lalla Salma marokkói hercegnő jelenlétében egyaránt.
Születésnapi évaduk is igazán gazdagnak ígérkezik: január 28-án a moszkvai Doros énekegyüttessel közös koncertjük nyitja a Magyar Zene Házát – a produkció másnap a debreceni Szent Anna-székesegyházban is hallható lesz. Ezt követi február 19-én Fehér György liturgiája, amelynek az Avilai Nagy Szent Teréz templom ad otthont. Március 12-én a MOMKultban lesz a kórus Kings & Queens című lemezének anyagait bemutató koncert, április 21-22-én pedig a budapesti Kálvin téri Református templomban, majd a debreceni Szent Anna székesegyházban Lovász Irénnel énekelnek. A születésnapi sorozat május 13-án a Hagyományok Házában folytatódik, ahol a Bartók in Motion / Bartók Mozgó lesz hallható, június 11-én a Margitszigeti Színházban ad a Férfikar gálakoncertet, augusztus 18-án pedig a Zempléni Fesztivál keretében lépnek fel a Születésnapi Séta című produkcióval.
Kiemelt kép: A Szent Efrém Férfikar (Fotó: Orbán Domonkos)