Október 19-én 20. születésnapját ünnepli a Pintér Béla és Társulata ikonikus előadása, a Parasztopera, amelyet aznap és másnap is láthat a közönség az UP Rendezvénytérben.

A Parasztoperát 2002. október 19-én mutatták be a Szkéné Színházban a társulat ötödik előadásaként, azóta már több mint 350 alkalommal játszották. A bemutatót követően a Színikritikusoktól elnyerte Az évad legjobb zenés előadása díját, 2003-ban a VIDOR fesztiválon Pulcinella-díjat kapott „A kivételes összhangzatért”, a 2005-ös toruni Kontakt Nemzetközi Fesztiválon „A színházi nyelv megújításáért és legjobb zenéért” járó díjjal tért haza. Az előadással a társulata bejárta szinte egész Európát, de az Egyesült Államokba és Kanadába is eljutottak vele.

A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Bocsássák meg nekem, ha egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság” – ezekkel a gondolatokkal indította útjára az előadást Pintér Béla húsz évvel ezelőtt. Pintér nemcsak rendezőként, hanem szövegíróként és színészként is közreműködik a darabban, amelynek zenéjét Darvas Benedek szerezte. A további szerepekben Baranyi Szilvia, Tóth József, Enyedi Éva, Nagy-Abonyi Sarolta, Szalontay Tünde, Bencze Sándor, Thuróczy Szabolcs és Adorjáni Bálint látható.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Parasztopera című előadásból (Fotó: Pintér Béla és Társulata)