A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Spinoza nemcsak a zsidó kulturális élet rehabilitációjához kíván hozzájárulni, de céljául tűzte ki a szórakoztatva tanítást, ezért rendezi meg a kezdetektől évről évre saját fesztiválját is.
A 20. Spinoza Zsidó Fesztivál keretin belül 14 program, köztük Csákányi Eszter (Albina: A nő a Nobel-díj mögött) és Cserna Antal (Írd újra, Shakespeare!) közreműködésével két színházi ősbemutató és Dénes Gábor háromrészes dokumentumfilmjének premier is várja a kultúrára éhes közönséget. Fellegi Balázs estjével az orfeumok világába kalauzol, a zsidó újévi koncertet Klein Judit és a Haverim szolgáltatja, továbbá fellép a Sabbathsong Klezmer Band, Kardos Dániel pedig a Lámpásban, a színház alatti romkocsmában muzsikál. Balázs Gábor történész beszélgetésre várja a közönséget, amelynek témája a zsidó vallás 21. századi kihívásai. A Fesztiválon újra látható a Színház tavasszal bemutatott drámája Robert Capa életéről Ódor Kristóffal és Grisnik Petrával, valamint a Mózes és Jézus Pesten című politikai kabaré Schneider Zoltánnal, Makranczi Zalánnal és Zsolnai Júliával főszerepben.
A Spinoza Színház – együttműködésben az Erzsébetvárosi Önkormányzattal és a Mazsihisszel – már tavasztól, húsz héten át ünnepelt ingyenes, utcai örömzenei koncertekkel. Ennek a koncertsorozatnak a záró alkalma a Spinoza Zsidó Fesztivál nyitó eseménye: Gerendás Péter zenés stand-upot tart szeptember 8-án 16 órától a Carl Lutz-emlékműnél. A húsz koncert legszebb pillanatait örökítette meg Bazánth Ivola, az ő képeiből nyílik fotókiállítás a Spinoza Étteremben. A színház idei utolsó bemutatója a százhúsz éve született és száz esztendeje először színpadra lépett Latabár Kálmánra emlékezik. Győrei Zsolt monodrámája, a Latabárné fia novembertől látható Peller Károly előadásában.
Kiemelt kép: Cserna Antal (Fotó: Fábián Évi)