A veszprémi várnegyed épületeinek felújításakor a 19. századból származó falképeket, az ifjabb és idősebb Franz Xaver Bucher munkáit is megtalálták. Az egyik kép egy osztrák katonát ábrázol, a másik pedig Lukács evangelistát, előbbit a Tejfalusy-házban találták meg, utóbbi a Szent Imre-templom restaulásakor bukkant elő.
A Lukácsot ábrázoló festmény a történeti hagyományhoz hűen festőként ábrázolja az evangelistát, ugyanis az ő alkotásaiként tisztelik Szűz Mária első portréit, illetve a római Santa Maria Maggiore-bazilikában lévő Mária-képet is. Bár a Szent Imre-templom falfestései 1840-re készültek el, a délnémet származású, de már magyarországi születésű ifjabb Franz Xaver Bucher templomfestészetében a barokk stílusjegyei érvényesülnek. A falfestmény bizonyos szempontokból, például színei alapján a klasszicizmust idézi.
Szirmai Antal nevéhez kötődik az a legújabb festékréteg, amely 1901-ben került Bucher alkotása felé, helyreállításán jelenleg is dolgoznak a restaurátorok. A kanonok szállásául szolgált a Tejfalusy-ház, az ő nyugalmukat őrzi az a katona, aki az idősebb, délnémet származású, Dunántúlon letelepedett Franz Xaver Bucher alkotásán látható.
A veszprémi várnegyed-beruházásában érintett 18 épületből 13-ban zajlottak restaurátori munkálatok, a Piarista Rendházban, a Ferences Rendházban, a Szent István-templomban és a Kisszemináriumban jelentős haladást értek el, illetve a Szent Mihály-főszékesegyházban az altemplomban restaurátori kutatásai is lezajlottak. A tavaly átadott Szent Mihály-főszékesegyházhoz és a Bíró-Giczey-házhoz hasonlóan idénre várható a Szent József-ház és a Nagypréposti ház újítási munkálatainak befejezése. Ismét lehetőség lesz megtekinteni a folyamatban lévő felújításokat a Work in Progress programsorozat eseményein, a tervek szerint februártól minden hétvégén 10 és 18 óra között, míg márciustól, keddtől péntekig 17 és 19 óra között.
Kiemelt kép: Lukács evangélista a veszprémi Szent Imre-templom falán (Fotó: Kiss Dávid)