Hat fővárosi helyszínen, negyven ingyenes programmal várja a látogatókat a 19. Református Zenei Fesztivál május 17. és 19. között. Lesznek klasszikus- és könnyűzenei koncertek, előadások, táncházi mulatság és beszélgetések is. A rendezvény célja, hogy jobban megismerhessük a gazdag református zenei hagyományokat.
A programok több helyszínen zajlanak majd, köztük a Bakáts téren, a Ráday Házban, a Kálvin Kamara Kertben, a Bibliamúzeumban és a Kálvin téri és Nagyvárad téri református templomokban. Idén is lesz orgonamaraton, ez csatlakozik a Filharmónia Magyarország nemzetközi Orgonák Éjszakája kezdeményezéséhez. A látogatók találkozhatnak Karasszon Eszter gordonkaművésszel, Simon Izabella és Várjon Dénes zongorista művészházaspárral, de Szalai Éva zongoraművésszel és a Somogyi Vonósnégyessel is, valamint az In Medias Brass rézfúvós kvintettel.
A Bakáts téren, a nagyszínpadon láthatjuk majd a Platon Karataev Duot, a Talamba Ütőegyüttest, az Ötödik évszakot, a Fugato Orchestrát és a Lóci játszik zenekart is. A Kálvin Kamara Kertbe érkezik a Jazzation, a Neumann Balázs Trio és a Gáspár Károly Trio, a Ráday Házban pedig izgalmas előadások várják az érdeklődőket, például a mesterséges intelligencia és a vallás kapcsolatáról, de a művészi provokációról is. Emellett itt koncertezik majd a Makám, a Sebő-együttes, és a Kossuth-díjas Misztrál.
Kiemelt kép: 19. alkalommal érkezik a Református Zenei Fesztivál (Fotó: fesztivalok.info)

