Augusztus 24. és szeptember 9. között rendezi meg a Városmajori Szabadtéri Színpad a Szemle Plusz programsorozatot, amelyen a 6 vidéki és határon túli nagyszínpadi alkotás, illetve a 6 budapesti kamaraelőadás versenyén túl idén először hat színészképző iskola is bemutatkozhat egy-egy vizsgaelőadással, hogy a budapesti közönség megismerkedhessen a következő színészgeneráció tagjaival.

Peremartoni Krisztina színésznő, az intézmény művészeti tanácsadója Benkő Nórával, a színház igazgatónőjével és művészeti vezetőjével karöltve évről-évre többszáz magyar nyelvű előadás közül választják ki azt a tizenkét magas szakmai minőséget képviselő, emlékezetes és tanulságos alkotást, amelyet a nyári seregszemle keretein belül a majori közönség is megismerhet. Az eleinte egyhelyszínes, hét előadást bemutató esemény 2023-tól új szekcióval bővült, a nagyszínpadi művek mellé kamaraelőadások is bekerültek a programba, amelyeket a margitszigeti Kristály Színtér színpadán láthattak a nézők.

A Szemle Plusz versenyprogramjában három határon túli előadás kapott helyet: az Iráni konferencia című előadás Bocsárdi László rendezésében Sepsiszentgyörgyről, Az igazság gyertyái című Székely Csaba-darab (rendező: Sebestyén Aba) Marosvásárhelyről, az Urbán András rendezte Történt egyszer Újvidéken pedig Újvidékről érkezik Budapestre. A vidéki előadások sorát a tatabányai Jászai Mari Színház Hóhérok (rendező: Szikszai Rémusz), a Miskolci Nemzeti Színház Gyévuska (rendező: Ascher Tamás), valamint a Budaörsi Latinovits Színház Liliom című előadása (rendező: Kovalik Balázs) gazdagítja.

Sodró Eliza és Martinkovics Máté a Kizárólag az utókor számára című előadásban (Fotó: Szkárossy Zsuzsa/6szín)

A kamaraelőadások versenyében ezúttal óriási színészi alakítások, izgalmas társadalmi kérdések, személyes sorsok versengenek egymással, így például a MILF című előadás Pető Kata és Rohonyi Barnabás kettősén keresztül egy idősebb nő-fiatalabb férfi szerelemének megítéléséről vall. Beleshetünk egy fiú őszinte felnövéstörténetébe is, hiszen a Telik egy vizsgaelőadásnak készült önadaptáció, Márfi Márkkal. Sodró Eliza Janikovszky Évát jeleníti meg a Kizárólag az utókor számára című előadásban, Bezerédi Zoltán a teremtéstörténet „cigányos” olvasatát adja elő a Cigány Mózesben, egy fiatal színésznő, Péteri Lilla Cserhalmi György rendezésében mutatkozik meg a Tizenhét hattyúkban, de a gyerekvállalás szép és egyben gyötrelmes témájával is foglalkozunk Pálos Hanna és Vizi Dávid duóján keresztül a Lélegezz című kamaraelőadásban.

Idén 6 színi iskola is bemutatkozik versenyen kívül, az OFF program keretében, egy-egy vizsgaelőadással az eseményen, hogy a következő színészgeneráció tehetségeit is megismerhesse a budapesti közönség. Az előadások után esténként közönségtalálkozón és szakmai beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. A résztvevő intézmények és előadásaik: Színház- és Filmművészeti Egyetem (Csokonai Vitéz Mihály: Tempefői), a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézet (Euripidész: Oresztész), a Pesti Magyar Színiakadémia (Martin McDonagh: Piszkavas, avagy Leenan szépe), a Keleti István Művészeti Iskola (Kurt Weill – John Gay – Elisabeth Hauptmann: Háromgarasos Opera), a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés (Robert Lopez, Jeff Marx, Baráthy György: Avenue Q. – a mi szobánk) és a Freeszfe Egyesület (Nilats Niltat: Tériszony).

A Városmajori Szabadtéri Színpad programjait ismét egy négyfős zsűri kíséri majd figyelemmel, amelynek Benkő Nóra, a Színpad ügyvezető igazgatója mellett Hernádi Judit, Kocsis Gergely és Háy János lesznek a tagjai, míg a Kristály Színtér darabjait Benkő Nóra mellett Zsurzs Kati és Kerekes József díjazzák.

Kiemelt kép: Jelenetkép az Iráni konferencia című előadásból (Fotó: Tamási Áron Színház)