Az április 29. és május 15. között 100 helyszínen 170 program várja a Budapesti Tavaszi Fesztiválra érkezőket. A nagyszabású eseménysorozat a város sokszínűségének ünnepe, amely megannyi műfajban és aktuális témában kínál változatos találkozási lehetőséget. A fesztivált szervező Budapest Brand Zrt., a főváros hivatalos turisztikai, kulturális és marketing szervezete számára kiemelt fontosságú a kerületekkel való együttműködés. Hitvallásuk szerint a városi élményt akkor lehet igazán kiteljesíteni, ha belakják a programok azokat a helyszíneket is, ahova korábban nem jutott el a fesztivál. Így idén tavasszal a belváros mellett a külvárosi területek felé is nyit a fesztivál: az érdeklődök ezúttal a Budapesti Közművek telephelyét éppúgy felfedezhetik, mint a Római-part történeteit, vagy az egykori Goldberger gyárat Óbudán, esetleg az Art Quarter Budapest privát alkotóházat, és a budafoki pincéket, udvarokat, rehabilitált Dunapart-szakaszt, amiket talán nem ismernek eléggé, akik nem azon a környéken laknak.
Az idei fesztivál a Tánc világnapján kezdődik, így a fesztivál szervezői az egész hétvégét ennek a műfajnak szentelik. Április 29-én a város számos pontján tűnnek fel flashmob-szerűen táncosok a Kolosy tértől a Teleki térig, a Fény utcai piactól Újpalotáig, este pedig a Duda Éva Társulat Golden Section / I Shall Be Free című dupla bemutatója avatja fel az egykori margitszigeti Ásványvízpalackozóban nyíló Kristály Színteret. Szombaton, a Madách téren mutatkoznak be a legkülönfélébb műfajokban aktív tánciskolák közösségei. Lesz itt többek között néptánc, tangó, swing és salsa – a Tavaszi TáncTéren bárki beszállhat a közös táncba, amit esti örömzene zár. Április 30-án a Budapesti Fesztiválzenekar Still, Adams, Ives című nyitóhangversenyét hallgathatják meg a fesztiválra látogatók. A koncert a szimfonikus dzsessz egyik legnagyobbja, William Grant Still című művével kezdődik, majd John Adams hegedűversenyével folytatódik. Utóbbihoz aligha találhatnánk autentikusabb előadókat, mint a szerzővel személyesen is dolgozó Leila Josefowicz és David Robertson. Illetve Budapestre érkezik az utóbbi évek egyik legnagyobb európai színházi szenzációja, Wéber Kata Pieces of a Woman című drámája a lengyel TR Warszava előadásában. Az előadás a Vígszínházban május 4-én és 5-én kerül Mundruczó Kornél rendezésében bemutatásra. A női sorsokat, az örökérvényű bűn és bűnhődés témakörét a #metoo korában vizsgáló történet eredeti színpadi feldolgozását a legrangosabb lengyel díjakkal ismerték el. Így azoknak is különleges élményt jelenthet, akik találkoztak a filmes változattal a mozikban, vagy a Netflixen.

Jelenet a Pieces of a Woman című drámából (Fotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál)
A hagyományos műfaji ajánlók mellett a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai idén tematikus koncepciók szerint épülnek fel:
Az #alternézet azokra a szubkulturális körökre hívja fel a figyelmet, melyek városunk rejtett kincsei, titkos erőforrásai. A #családikör jelzésű programokon az egész család talál magának szórakozást. Az #európaihatás Budapest és az európai kulturális vérkeringés kapcsolatát vizsgálja, ahol hazánk műalkotásai párbeszédben állnak a nemzetközi alkotásokkal. A #köztérélmény programjai egy eddig ismeretlen nézőpontból mutatják be a jól ismert köztereket, hiszen a művészet az utcán hever, csak jól körül kell nézni. A #nőihangok eseményein a gyakran elnyomott nézőpontok vagy elfojtott vélemények változatos formákban és bátran törnek elő. A #zöldeszmék sorozat pedig minden környezetbarátnak kötelező program. Az események a bolygó megóvására koncentrálnak, ami ma talán a legfontosabb közös ügyünk, amit éppen ezért a legkülönbözőbb műfajokban járnak majd körül.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai között vannak ingyenesen látogatható, előzetes regisztrációhoz kötött események, illetve előre megvásárolt belépőjeggyel látogathatók.
Kiemelt kép: Tavaszi Tánctér nyitóesemény promóciós kép (Fotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál)