Idén is megrendezik a Müpában Közép-Európa egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjét, a Jazz Showcase-t. A ragyogóan tehetséges fiatal csapatok fellépése mellett természetesen ezúttal sem maradhatnak el az esti nagykoncertek.
Mára hagyománnyá vált, hogy a tél végéhez közeledve egy egész hétvégén át a jazz kerül a főszerepbe a Müpában: délutánonként és kora este összesen hat feltörekvő fiatal csapat mutatja meg a zsűrinek és a közönségnek, mit tud, az estéket pedig a műfaj legkiválóbb muzsikusaiból álló befutott zenekarok zárják. Pénteken a főként a ’60-as évekbeli kiszenekari hangzás által inspirált Up To The Surface és a világzenei mellett hiphopos hatásokat is beépítő Emingó zenekar játszik. Szombaton két trió, az összetett, modern hangzásvilágot képviselő Grace and Gravy, illetve a különböző stílusokat leleményesen keverő Intergeese lép színpadra. Vasárnap a fúzióra építő, dél-amerikai hangulatban (is) utazó Claudia Raquel Quintet, majd a popos-folkos dallamokkal bátran kísérletező Koncz Kriszta Group mutatkozik be. A tehetségbörze indulóit a nemzetközi zsűri végig figyelemmel kíséri, majd a tehetségkutató záróestéjén ők és a közönség is kiválasztják a legjobbnak ítélt formációkat, akik a Nemzetközi Jazznapon hamarosan ismét a Müpában léphetnek fel.
Az esti koncerteken a műfaj beérkezett képviselői várják a közönséget: az első estén Gyémánt Bálint mutatja be zenésztársaival Vortex of Silence című vadonatúj lemezét, szombaton a jazzszíntér egyik legfrissebb sztárcsapata, a New Fossils Mathias Eick trombitással kiegészülve lazítja le a jelenlévőket, míg a zárókoncertet a négy kontinensről verbuvált, Bognár Szabolcs billentyűs vezette, nyugat-afrikai, brazil és afroamerikai ritmusokkal utaztató Àbáse zárja.
Kiemelt kép: A New Fossils együttes (Fotó forrása: Müpa)