Idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját a Feledi Project, amely a hazai kortárs táncművészet egyik meghatározó műhelyeként számos elgondolkodtató és innovatív produkcióval gazdagította a magyar kulturális életet. A jubileum alkalmából több meglepetéssel is készülnek.

Az ünnepségsorozat első állomása a Mindenünk, mindennapi életünk a tánc című videoklip, amely azt üzeni, hogy a tánc nemcsak a színpadon létezik, hanem életünk természetes része is. Egy séta, egy kézmozdulat vagy egy pillanatnyi megállás – mind a tánc univerzális nyelvén szól hozzánk. „Ezzel a videóval szeretnénk megmutatni, hogy a tánc nem elérhetetlen művészet, hanem életünk szerves része. Ahogy élünk, úgy mozgunk, és ez maga a tánc” – árulta el Feledi János a klip kapcsán, amelynek megalkotói Ivanov Gábor, Nagy-Bozsoky Márton és Forintos Zalán, a zenét pedig Mester Dávid szerezte.

Az elkövetkezendő időszakban több sikeres produkciójuk is látható lesz. Január 22-én, a magyar kultúra napján kerül a Nemzeti Táncszínház színpadára a Szálkák című előadás, amely Pilinszky János költészete és gondolatai nyomán született. Az összművészeti produkció az emberi létezés mélységeit és törékenységét tárja fel, Trill Zsolt, Kossuth-díjas színművész közreműködésével. Februárban egy igazi különlegességgel tér vissza a társulat: a ritkán játszott Pulcinella egy látványos commedia dell’arte, amely a hagyományos formák és a modern színpadi megoldások egyedülálló találkozása, amelyről február 6-án mi magunk is meggyőződhetünk. Végezetül: február 19-én újra színpadra kerül a Liliom, amely Molnár Ferenc azonos című drámája alapján készült. Ez az egyedülálló táncszínházi adaptáció a magyar irodalom egyik legszebb szerelmi történetét kelti életre mozdulatokkal és érzelemmel.

A Feledi Project jubileumi évada számos további meglepetést is tartogat: új előadásokat, kiállításokat, kiadványokat és külföldi vendégjátékokat is. Az események célja, hogy még közelebb hozzák a közönséget a táncművészet világához.

Kiemelt kép: Feledi János (Fotó: Papp Tibor)