A Nemzeti Filmintézet (NFI) döntőbizottsága tíz dokumentumfilmnek, egy rövidfilmnek és három animációs alkotásnak szavazott meg támogatást. Film készül többek között az Aranycsapatról, a 100 éve született Makk Károlyról, Fazekas Mihály életéről, valamint Brunszvik Terézről is.
415 ezer forintos támogatásból valósuhat meg a Bélyeg című projekt. Ez az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság döntőjéről mesél, amikor a magyar Aranycsapat a németekkel csapott össze. A film forgatókönyvét Pajer Róbert (A moszkvai fogoly, Gyilkosság a Hermina úton) és Maruszki Balázs (Semmelweis, Mellékszereplők) jegyzik, előbbi a rendezői feladatokat is ellátja. A 17 millió 162 ezer forintból készülő Sápadt arcocskák – A hollandiai gyermekmentő akció című dramazitált dokumentumfilm azt a mentőakciót mutatja be, amikor a református egyház mintegy 60 ezer magyar gyermeket vonatoztatott Hollandiába az elvesztett világháború utáni nyomor enyhítésére 1920-tól. A forgatókönyvíró és rendező Sáfrány József (Csavargások Ausztráliában Dr. Hangayval, Pásztorének). Dokumentumfilm lesz a Vámbéry Ármin és Iszhak molla története is, amely a világhírű magyar Kelet-kutató/nyelvész és a vele hazánkba érkező, itt letelepedő üzbég hittudós, Iszhak molla alakjait mutatja be Tóth Tamás (Guru, Yantra) rendezésében és írásában. A mű 350 ezer forintos támogatást érdemelt ki.
A Ludas Matyi szerzőjének, Fazekas Mihálynak a kalandos életét mutatja be az Áldozatul tettem arra én is egy-két virágot című ismeretterjesztő film, amelyet Széles Tamás (Egy barázdát én is vontam…, Keresztfához megyek…) hozhat össze több mint 23 millió forintból. A Nagyvárosi farkas névre keresztelt ismeretterjesztő film azt mutatja be, hogyan válhat valaki egyszerre művésszé és példaképpé egy olyan világban, ahol a lázadás és az önazonosság megőrzése nem könnyű. A produkció forgatókönyvéért Kriskó László (Most vagy soha!, Magyar Krónika) és Szőke András (Brigádnapló, Bakkermann) felelnek, az NFI 180 ezer forinttal szállt be a gyártásba. A Kőkeresztet választok című ismeretterjesztő film az országszerte megújuló kőkereszteket és azok felújítóit mutatja be Pozsgai Zsolt (Királytalálkozó, Magyar Golgota) rendezésében, 20 millió forintos támogatásból. A Magyarország segít című dokumentum-sorozat a Hungary Helps munkáját ismerteti Novák András Árpád (Percek tánca) elképzelésében, a 3. évad gyártása 29 millió forintos segítséget kapott. Míg egy új természetfilm, a Vadvilág a nyugati végeken Magyarország nyugati peremvidékére fókuszál 41 millió forintos gyártási támogatásból, Mosonyi Szabolccsal (Vad Dráva – A kétarcú folyó, Vad Balaton) a rendezői székben.

Brunszvik Teréz (Fotó: Képmás Magazin)
Film készül az első magyarországi óvoda megalapítójáról és a magyar nőnevelés úttörőjéről, Brunszvik Terézről is. Az Angyalkert – Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda megalapítója című alkotás csaknem 25 millió forintból valósulhat meg Bárány Krisztián (Az Árpádok felemelkedése, Húrokon írt történelem) írásában és rendezésében. Egy másik fontos magyar történelmi személyről, a 100 éve született rendezőlegendáról, Makk Károlyról is készül dokumentumfilm, méghozzá Így ahogy vagyok – Makk 100 címmel. Erre 85 millió 650 ezer forintot szánt az NFI, a forgatókönyvet Gelencsér Gábor és Fazakas Péter (Ma este gyilkolunk, A játszma) készítik, utóbbi lesz a rendező is. Az Egyéniségek című rövidfilm is szerepel a listán, 16 millió forintos támogatással valósulhat meg Klock-Balog Péter (Én vétkem, Te is fiam, Rúfusz) rendezésében. Mindezeken kívül három új animációs projekt is révbe érhet.
A Milu kutyája című animációs filmnek 66,5 millió forint támogatást ítélt meg az NFI. Daniel Benjamin Gray (Búvóhely) alkotásának főhősei egy félénk kislány, Milu és négylábúja, Pamacs. A történet a felelősségvállalásról, a szeretetről és a barátságról fog szólni. Ennél jóval szürreálisabbnak ígérkezik a Fánio Budapesten nevű animációs táncfilm, amely Fánióról, a raliversenyző, tánctanár zsiráfról mesél, aki Budapestre látogat Afrikából. Pál Balázs (Lilly csodálatos világa – Torta, Villi, az elefánt) ötletének 12,6 millió forintot szavaztak meg. Végül A gyufa története című animációs darab humoros formában mutatja be, hogy a civilizációnk felelőtlenül játszik a tűzzel. Szilágyi-Varga Zoltán (Középkori templomok útja, Homokon nőtt város) rendezése 14 millióból valósulhat meg.
Kiemelt kép: Krencsey Marianne, Darvas Iván, Makk Károly és Pásztor István operatőr a Liliomfi forgatásán (Fotó: Gink Károly)