1896-ban – a magyar állam fennállásának ezeréves ünnepi évében – nyitotta meg kapuit a néhány budapesti művészetpártoló, illetve számos fővárosi polgár pénzadományaiból alig egy év leforgása alatt megépült Vígszínház. Magyarország legnagyobb kőszínházának az akkor még külvárosnak számító Lipótváros adott otthon, az elhagyatott, fűvel benőtt, lápos területen a bécsi Fellner és Helmer színházépítő cég tervei alapján, Hável Lipót építőmester vezetésével indultak meg a munkálatok. A szépséget és eleganciát sugárzó intézmény május 1-jén kezdte meg működését Jókai Mór A Barangok, avagy a peoniai című szatírájával.
A teátrum első igazgatója Ditrói Mór volt, aki kolozsvári kötődése miatt a város számos fiatal színművészét hívta magával az újonnan alakuló társulatba. A Budapesten korábban ismeretlen alkotók nevét hamarosan megjegyezte a fővárosi közönség, hiszen a színészek egyforma könnyedséggel játszottak klasszikusokat, irodalmi rangú kortárs szerzők műveit, vagy akár elegáns francia vígjátékokat, bohózatokat is. Ezzel a fajta sokszínűséggel a Vígszínház akkori alkotóközössége lefektette a huszadik századi korszerű magyar színjátszás alapjait, amelyhez a teátrum szellemisége azóta is hű maradt.
„…egyszerűen csak az érzelem hangján, még akkor is, ha ez tőlem szokatlan, csak annyit mondok, szeretlek, Vígszínház. Szeretem tehetséges művészeidet, íróidat, akik barátaink, a hűséges műszakiakat, sőt ma még a vándormadarakat is, és mindenkit az irodák emeletein, és mindenkit, aki azért él ma és a jövőben, hogy munkálkodjék a magyar színházművészet felemelkedésén, jóhírén – még akkor is, ha kuvikok olyan gyakran temetik a magyar színházat.” – hangzanak Várkonyi Zoltán szavai, akinek neve színészként, főrendezőként és igazgatóként is egybeforrt a körúti teátrummal. Ezekhez a ma is aktuális szavakhoz mi is csak csatlakozni tudunk: Boldog születésnapot, Vígszínház!
Kiemelt kép: A Vígszínház nézőtere (fotó: MTI)
