120 éve született Antoine de Saint-Exupéry, francia író és pilóta, akinek – többek között – az egyik legcsodálatosabb regényt, A kis herceget köszönhetjük.
A szerző Antoine Marie Jean-Baptiste Roger de Saint-Exupéry néven látta meg a világot, 1900. június 29-én, Lyonban, Jean de Saint Exupéry vikomt és Marie Boyer de Fonscolombe harmadik gyermekeként. Miután a francia haditengerészet előkészítő iskolájában megbukott a záróvizsgán, építészetet kezdett tanulni az École des Beaux-Arts-on. A katonai szolgálatot 1921-ben kezdte meg, pilótakiképzésre Strasbourgba küldték. A következő évben megszerezte a pilótaengedélyt, és kérte a légierőhöz történő áthelyezését. Nem sokkal később eljegyezte a fiatal, nemesi származású Louise Lévêque de Vilmorint, akinek szintúgy voltak írói ambíciói. Menyasszonya és annak családja tiltakozása miatt kilépett a hadseregből, Párizsban telepedett le, és irodai munkát végzett. 1926-ban, amikor a Vilmorin lánnyal zátonyra futott a kapcsolata és felbontották az eljegyzést, ismét repülni kezdett: a nemzetközi postajáratok egyik úttörője volt abban az időben, amikor a műszeres felszereltség még kezdetleges volt, és a pilóták inkább az ösztöneikre hagyatkozva repültek. A Toulouse és Dakar közötti postajáraton dolgozott.
Első meséje, a L’Aviateur (A pilóta) a Le Navire d’argent című lapban jelent meg. 1928-ban adta ki első könyvét Courrier Sud (A déli futárgép – Postajárat délről) címen. Átkerült a Casablanca–Dakar útvonalra, majd a Cape Juby repülőtér igazgatója lett a Nyugat-Szaharában. 1929-ben Dél-Amerikába költözött, ahol az Aeroposta Argentina Company igazgatójává nevezték ki. 1931-ben jelent meg a Vol de Nuit (Éjszakai repülés) című kötete, amellyel elnyerte a Femina-díjat, és ugyanebben az évben házasságra lépett Consuelo Suncín Sandoval Zeceñával, az egyszer elvált, egyszer pedig megözvegyült salvadori írónővel. Saint-Exupéry hamar beleszeretett a nyughatatlan természetű ifjú hölgybe, aki egyúttal nagyon bohém volt és fogékony a művészetekre. Az írónak ő lett a múzsája és egyúttal szorongásainak forrása is. Házasságukat április 22-én kötötték, azonban ezt mindkét fél családja igen rosszallta, mindannyian a másik szeszélyeit és zavaros ügyeit kifogásolták. Saint-Exupéry igyekezett mindenben a felesége kedvében járni, mondhatni egészen elkényeztette. Mindketten kezdeményeztek házasságon kívüli viszonyokat, ennek oka többek között az volt, hogy a férfi gyakran repült, sokat volt távol, s ezt a szenvedélyes és romantikus lelkű Consuelo nehezményezte. Antoine sem tudta jól viselni felesége hiányát, két nővel való viszonya is említést érdemel, amelyeket írásaiban be is ismer: az egyik, a férjes Hélène de Vogüé-vel, akit Nellynek nevezett leveleiben, illetve egy Madame de B. nevezetű hölggyel, akinek személyét az író sem tisztázta emlékirataiban.

Antoine de Saint-Exupéry (fotó: AH Magazin)
A második világháború kezdetéig folytatta az írást és repülést. A háború alatt először a francia felderítőknél szolgált, később New Yorkba szökött, és 1942-ben egy darabig Québecben lakott. Egy idő után visszatért Európába, hogy Franciaország felszabadításáért harcoljon. 44 éves korában, visszavonulása előtt még egy utolsó küldetést vállalt: adatokat kellett gyűjtenie egy Rhône-völgyi német alakulatról. 1944. július 31-én éjjel indult el, de soha nem tért vissza. Augusztus 1-jén délben egy asszony állítólag egy szerencsétlenül járt repülőgépet látott a Carqueiranne-öböl közelében. Néhány nappal később találtak egy francia egyenruhát viselő holttestet, akit szeptemberben Carqueiranne-ban temettek el.
Saint-Exupéry halálát máig rejtély övezi: 1998-ban egy halász Marseille-től délre, Riou szigete mellett talált valamit az óceánban, amit Saint-Exupéry ezüst karláncának véltek. Először tévesnek minősítették a hírt, de később bebizonyosodott, hogy a lánc tényleg az íróé volt: rá volt vésve a felesége és a kiadója neve. 2008 márciusában közzétették, hogy egy Luc Vanrell nevű búvár, aki 2000-ben megtalálta Saint-Exupéry gépének roncsait, hatévi munkával kiderítette, hogy Horst Rippert egykori német vadászpilóta, a ZDF későbbi népszerű sportriportere lőtte le annak idején az író repülőgépét. Az akkor 88 éves német is csak ekkor értesült arról, hogy ki ült a gépen, és sajnálkozását fejezte ki. Ennek azonban teljesen ellentmondanak a német légierő feljegyzései, mivel 1944. július 31-ei dátummal a mediterrán térségben semmilyen repülőgépet nem lőttek le. Ráadásul egy másik német veterán, Robert Heichele is azt vallotta, hogy ő lőtte le Saint-Exupéry repülőgépét.

Antoine de Saint-Exupéry (fotó: TIME)
2000-ben Marseille partjainál megtalálták és 2003 októberében ki is emelték Saint-Exupéry repülőgépének maradványait. 2004. április 7-én egy francia kutatócsoport igazolta, hogy a Lockheed P–38-roncs az, amellyel az író repült. Mivel Heichele és Rippert állításai nem nyertek teljes bizonyosságot és a repülőgépen egyáltalán nem volt fegyver okozta találat nyoma, ezért nem tudták továbbra sem tisztázni a baleset okát. Csak annyi volt bizonyos, hogy Carqueiranne temetőjében tényleg az író holttestét helyezték örök nyugalomra. Egyesek valószínűnek tartják, hogy a szerencsétlenséget műszaki hiba okozta. Néhányan viszont úgy vélték, hogy Saint-Exupéry öngyilkosságot követett el, mivel ebben az időszakban alkoholizmussal és depresszióval küszködött. A másik alternatíva a férfi egészségi állapota: 43 évesen továbbra is folytatta a katonai szolgálatot, noha a szabályzat ebben a korban már nem tette volna lehetővé a bevetését. Dohányzott és szívproblémái adódtak több alkalommal, így nem kizárt tehát az sem, hogy repülés közben rosszul lett, ez pedig tragédiához vezetett.
A rövid írói pályafutásának csúcspontját egyértelműen az 1943-ban kiadott A kis herceg jelenti, amelyben egy pilóta lezuhan a sivatagban, majd találkozik egy különleges kisfiúval, akinek kalandjai során nem csak a főhős, hanem az olvasó is megismeri az élet legfontosabb tanulságait. Hiszen tudjuk: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Kiemelt kép: Antoine de Saint-Exupéry (fotó: nirvanicinsights.com)