Az ajtó / Örkény Színház / rendező: Gáspár Ildikó / március 25. 19:00

Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye, amely 1987-ben jelent meg először, és csak hazánkban több mint 15 kiadást élt meg. A könyv címe, mint annyi Szabó Magda-regényben jelképes: a hősnő, Szeredás Emerenc életében ugyan jelentős szerepet játszik egy valóságos építészeti elem, egy ajtó, de az író a szóval másra utal, arra az ajtóra, mely érzelmeink birodalmát zárja el, és melynek megnyitása boldogító vagy halált hozó kockázat. Emerenc alighanem Szabó Magda legsajátosabb regényfigurája, mert nemcsak otthonok, sőt szinte egy utcasor „mindenese”, de fejedelme is, különös birodalom úrnője, nem jámbor szolga, nem cseléd: Szeredás Emerenc szuverén, uralkodó. A Gáspár Ildikó által színpadra állított előadás egy koncert formáját ölti magára, látványvilágát két nagyon erős szimbólum határozza meg: egyrészt a Colosseum (amely Szabó Magda mitológia iránti érdeklődését jelképezi), másrészt a repülő csészealj (amely Emerenc alakjának idegenségére utal). Az előadásban feltűnik majd Bajomi Nagy György, Borsi-Balogh Máté, Ficza István, Józsa Bettina, Kókai Tünde, Patkós Márton, Pogány Judit, Szandtner Anna és Vajda Milán, Mátyássy Bence pedig vendégművészként csatlakozik a társulathoz. 

Hja, kérem, a nő, az nő! / dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház / rendező: Korcsmáros György / március 25. 19:00

Karinthy Frigyes szerint a Férfi és a Nő mindig mást akar: a Férfi a Nőt, a Nő a Férfit. Ez az állítás lehet, hogy igaz, mindenesetre az biztos, hogy nincs az a férfi, aki vetekedhetne egy nő sokszínűségével, titokzatosságával. A férfilélek átlátszó, a női kiismerhetetlen. Így hát maradjunk annyiban, hogy a Nő – maga a Csoda. De hogyan lehetséges egy Csodát hétköznapi módon elemezni? A Bartók Kamaraszínház új előadásában erre tesznek kísérletet: nőkről beszélnek és énekelnek sanzonokat, kuplékat. Olyan szerzőkhöz folyamodnak, mint Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Szép Ernő, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Thury Zoltán, Herczeg Ferenc, Szini Gyula, Kosztolányi Dezső. Az ő Nőről való írásaikat Auksz Éva, Holecskó Orsolya, Szűcs Kinga, Vándor Éva adja elő, a női lélek megértésében pedig két férfi, Őze Áron és Derzsi György segíti őket.

Pillanatkép a Keresztkantáták próbájáról (Fotó: Kummer János)

A feleség negyvennél kezdődik / Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg / rendező: Besenczi Árpád / március 25. 19:00

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egy hamisítatlan vígjátékkal bővíti az idei évad repertoárját, ráadásul Arne Sultan, Earl Barett és Ray Cooney darabja magyarországi ősbemutató is lesz egyben. George Harper (Hertelendy Attila) élete látszólag tökéletes rendben van: 17 év házasság, egy kellemes kis ház a zöldben, rendezett, csendes élet. Életrevaló felesége, Linda (Debrei Zsuzsanna) viszont szenved a monotonitástól, amely behálózta házasságukat. Az utolsó csepp a pohárban, amikor a férj elszenderedik szeretkezés közben. Linda úgy dönt, hogy újrakezdi az életét, hiszen még 40 évesen is joga van az intimitáshoz, a szeretethez és a szexhez! A zavart George már nem érti a világot, még a legjobb barát, Roger (Urházy Gábor László) tanácsai sem segítenek. Egy dolog azonban biztos: nem engedi ilyen könnyen el a feleségét. A Besenczy Árpád által rendezett előadás igazán komikus játék a házasság művészetéről, elsőrangú bulvárdarab, amely garantálja az önfeledt szórakozást estéről-estére.

Keresztkantáták / Opera/Forte Társulat – Eiffel Műhelyház / rendező: Horváth Csaba / március 26. 19:00

Johann Sebastian Bach életművének vokális részét áthatja a dramaturgia mély ismerete és különleges érzéke. Az Opera pedig mindig is törekedett a műfaji határok kitágítására, és ez újabb izgalmas kísérletben ölt testet: egy olyan előadásban, amely a nagy, basszushangra írott Krisztus-kantátákat ruházza fel az összművészet többletlehetőségeivel. A Bach-performansz Horváth Csaba rendező-koreográfus 2005-ben alapított Forte Társulatával együttműködésben valósul meg, akiknek előadásaiban a társművészetek is lényegi szerephez jutnak, miközben a testekkel, hangokkal, tánccal, zenével és szöveggel új, homogén nyelvet hívnak életre az újrafogalmazott fizikai színházi műfaj keretein belül. Az Ókovács Szilveszter koncepciója alapján megszületett előadásban a kantáták részben Lackfi János friss magyar szövegével csendülnek fel. Kovács István (basszus) mellett a Forte Társulat tagjai lépnek az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termének színpadára. 

Kiemelt kép: Pillanatkép Az ajtó próbájáról (Fotó: Örkény Színház)