10+1 kérdés: Zsigmond Emőke

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Zsigmond Emőke válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Nem emlékszem, viszont az első igazán meghatározó színházi élményem az Élektra című előadás volt az Örkényben Bocsárdi László rendezésében. Gyarmati Angéla néni, az osztályfőnökünk vitte el az osztályt a darabra. Nagyon hálás vagyok neki, hogy láthattam.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

Nem engedtem a szüleimnek, hogy elkísérjenek. Amikor kiderült, hogy felvettek, kijöttem az Ódryról, egyből hívtam őket, csak annyira sírtam, hogy nem értették, hogy végül sikerült-e, vagy sem. Később kiderült, hogy nagyapámmal órák óta ültek a kocsmában, és a kocsmárossal együtt várták, hogy megcsörrenjen a telefon. Lehet, hogy ők jobban izgultak, mint én.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Hogy egy próbafolyamat során először a „mit?” kérdésre keressem a választ, csak aztán jön a „hogyan?”.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Ez a kérdés valahogy magában foglal valami megnyugvást. Ezt a hivatást szerencsére nem lehet kipipálni, hogy oké, köszönöm megvan, mert örökös keresést és megkérdőjelezést követel.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Az Ördögkatlan Fesztiválon játszottuk az Üvegbúrát, amit Widder Kristóf rendezett. Aznap hatalmas vihar és égszakadás volt, egy kiscicát is bemenekítettünk az épületbe. Az ötödik perc sem telt el az előadásból, amikor áramszünet lett, ami kb. 30 másodpercig tartott – már amennyire érzékelni tudtam – aztán később még a riasztó is bekapcsolt a vihartól. Az utóbbira számítottunk, mert már a próbán is megszólalt. Attól féltem inkább, hogy a közönséget mennyire zökkenti ki, és vajon mennyi idő lesz, amíg újra egy hullámhosszon leszünk. Mindezzel együtt nagyon szép emlékem lett az az este.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Számomra biztos emlékezetes volt. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét hatan mondjuk az Anyám tyúkja 2 előadásban. Mindig összemondjuk előtte az öltözőben. Én kezdem azt a nagyon hosszú egy mondatot, és aznap este odáig jutottam, hogy: „Hol zsarnokság van, /ott zsarnokság van…” aztán roló le. Évek teltek el, azt éreztem. Végül meghallottam egy „Cs” hangot valahonnan a távolból, így sikerült folytatni: „nemcsak a puskacsőben, / nemcsak a börtönökben…”

Melyik volt eddig a legmeghatározóbb előadás számodra, és miért?

Szerencsére több ilyet is láttam. Egyet mindenképpen megemlítenék: az Ódry Színpadon láttam Dohy Balázs rendezésében a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című előadását. Tátva maradt a szám, mint egy gyereknek, mikor csodát lát.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Minden előadás megvisel, főleg, ha a próbafolyamat vége felé járunk, és még mindig nem értem vagy érzem, mit keresek a színpadon. Lehet persze még előadásról előadásra alakítgatni, változtatni (szeretek is), de ha nem fektetem le a szerep alappillérjeit még a próbafolyamat során, akkor elvesztem. Ezért tud annyira nyomasztó lenni a premier időpontja.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

A Covid miatt félbemaradt Walters Lili vizsgaelőadása. Hedda Gablert próbáltunk. Remélem, lesz alkalmunk befejezni, mert nagyon izgat a szerep meg a csapat. Amúgy pedig mindenevő vagyok, nem válogatok. Ha mócsingos a falat, és tovább kell rágni, annak is örülök. Sőt.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

Az Andromachét. Gáspár Ildikó rendezte az Örkény Stúdióban.

+1. Milyen élmény stream-előadásokban szerepelni?

Nagyon izgalmas kihívás egy másik műfajra konvertálni a darabokat. Elsőre olyan volt, mintha süket és vak lennék. Süket azért, mert nem hallottam a nézői reakciókat, ami elég fontos támpont szokott lenni. Vaknak pedig azért, mert csak sejtettem, hogy mikor vágják be a közelimet, mikor használnak totált, vagy épp mikor nem látszódom. Forgatáson ez nélkülözhetetlen információ a színésznek. Szerencsére vissza tudjuk nézni az előadásokat, ami sokat segít az utóbbi problémán, de a közönséget semmi nem helyettesíti. A kollégákra próbálok támaszkodni, meg az operatőrökre. Például a Zűrzavar 2045 című előadásban, amit Polgár Csaba rendezett, az operatőrök fent vannak velünk a színpadon kézikamerákkal, és ez valamiért sokkal nagyobb biztonságérzetet nyújt számomra, mint amikor a nézőtéren vannak statívra rögzített gépekkel. A robot kamerákkal sajnos még mind a mai napig nem tudok mit kezdeni.

Kiemelt kép: Zsigmond Emőke (Fotó: Huszti István)