10+1 kérdés: Wunderlich József

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal a Vígszínház színésze, Wunderlich József válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Ami meg is maradt az a Tosca, a Pécsi Nemzeti Színházban, 8-9 éves lehettem.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

Eredményhirdetés, Ódry Színpad. Azokat a neveket olvasta fel ábécé sorrendben Novák Eszter, akik felvételt nyertek. Két olyan név is kimaradt, akiket én sokkal tehetségesebbnek gondoltam magamnál, ezek után biztos voltam benne, hogy engem nem vesznek fel. A Wunderlich vezetéknév utolsóként hangzott el. Elsőre nem értettem, hogy az én vagyok, másodjára azt hittem, képzelődöm. Amikor aztán a mellettem ülő felém fordult gratulálni, szomorú voltam, hogy őt nem vették fel. Gyorsan, szinte menekülve hagytam el a Vas utcai épületet.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Az, hogy „dolgozni köll”. Azóta is gyakran hasznát veszem.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Ez egy olyan szakma, amit életem végéig tanulni szeretnék. Ugyanakkor, ha nem válik hivatássá, az ember könnyen elveszítheti önmagát, hiába a tehetség. Az elhivatottságot tavaly kezdtem el visszafordíthatatlannak érezni, amikor Brecht Baal-ját próbáltuk Horváth Csaba rendezésében.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

A Baal egyik előadásán megcsörrent egy telefon, pont, mikor Petrik Andinak vallok szerelmet, és Baal a „szférák zenéjét” is segítségül hívja az udvarláshoz. Ebben a pillanatban egy rettentő gagyi dallamú, butuska csengőhang szólalt meg. Azt éreztem, vége az előadásnak, elkezdtem vezényelni, mintha az én képzeletem szülte volna a csengőhangot is. Baal titokzatos hatalma kiterjedt a nézőtérre is, egyszerre volt humoros, groteszk, végtelenül romantikus és hátborzongató. Horváth Csaba az előadás után erősen méltatta ezt a spontán megoldást.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

A Pál utcai fiúkban volt. Volt egy olyan időszak a közelmúltban, amikor mindannyiunknak, akik játszottuk az előadást, ólomnehéz volt a tüdőnk és a szívünk. Körülbelül 200-szor játszottuk már, legalább ezerszer elénekeltük az eskütételt (Mi vagyunk a grund), ráadásul a nézők többsége fejből tudja a dalt. Végigsoroltam a neveket, mindnyájan letérdeltünk, megy a bevezető pár ütem, kezünk a szívünkön, és hirtelen nem tudtam, hogy hogy kezdődik a dal. Az egész elúszhatott volna, de valahogy az utolsó pillanatban mégis elkezdtem. Borzalmas érzés volt, a szívem majd kiugrott a helyéről, még percekig nem voltam teljesen magamnál.

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

Brecht Baal-ja, mint kamaraszínházi kísérlet. Csodálatos szerep, csodálatos kollégákkal, csodálatos szövegekkel, és egy nagyon erős rendezői elképzeléssel. A másik a Gatsby, ami sok szempontból úttörő, útkereső, igazi nagyszínpadi próbafolyamat volt, rengeteg tehetséges zenésszel, táncossal, színésszel, és egy különlegesen látomásos rendezéssel.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

A Jó estét nyár, jó estét szerelem, Szász János rendezésében. A történet iszonyú sötét, gyomorforgató világba kalauzolja a nézőt, és ebben a sötét világban nekem kellett lennem a „túravezetőnek”. Borzalmas gyilkosság, megtörtént események alapján, egy éppen bomló-széteső elme, rettenetesen beteges vonzódások, és egy csodás akasztás a végén.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Amit éppen aznap este eljátszhatok, azt szeretném jól eljátszani. Ez a legnemesebb és legnagyobb feladat. Azokat a szerepeket szeretném eljátszani, amiket rám bíznak. Hol a színházban, hol az életben. Ha ez sikerül, teljes az életem.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

Molnár Ferenc A doktor úr című előadását, a Vígszínház nagyszínpadán, Zsótér Sándor rendezésében.

+ 1. Mi volt számodra a karantén-időszak legnagyobb tanulsága?

Az, hogy ki kell nyitnunk a szemünket és a szívünket. A szemünket, hogy lássuk és észleljük azt, ami körülvesz minket. A szívünket, hogy ezzel őszintén és önazonosan tudjunk is valamit kezdeni, még akkor is, ha néha nem könnyű.

Kiemelt kép: Wunderlich József (fotó: Dömölky Dániel)