10+1 kérdés: Szamosi Zsófia

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Szamosi Zsófia Jászai Mari-díjas színművésznő válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Mivel anyukám dramaturg volt, ezért én már egészen kicsi koromtól kezdve sok időt töltöttem színházban. A Népszínházban dolgozott éppen, így az ottani repertoár gyerekeknek is befogadható előadásait, legyen az meseját, operett vagy könnyedebb vígjáték, számtalanszor láttam. Amire nagyon emlékszem közülük, az A csodálatos nyúlcipő című darab.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

Abban az évben, amikor felvettek harmadrostán mondtam monológot, verset, előadtam mindenféle komoly műveket, aztán kértek tőlem egy dalt. Addigra már annyira zavarban voltam, hogy elfelejtettem a szövegét, és elkezdtem mindenféle halandzsát, meg blablát énekelni, és ezen annyira nevettek, hogy a mai napig azt hiszem, hogy tulajdonképpen emiatt engedtek át.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Mindig úgy kell játszani, mintha utoljára játszana az ember.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színésznő vagyok?

Ez még nem jött el (nevet)! Minden munkánál kétségbe vonom, hogy nekem van-e itt keresnivalóm, ilyen értelemben nincs beérkezettség érzetem. Ettől függetlenül volt azért egy erre hasonlító momentum. A Terápia díszbemutatója volt, amit az HBO gyártott, ez egy elég nagyszabású rendezvény volt vörös szőnyeggel, újságírókkal, fotósokkal… Egyenként kellett a szereplőknek nagyestélyiben bevonulni, úgy hogy egy limuzinnal érkeztünk. Valamiért én ettől az óriási felhajtástól annyira izgultam, hogy amikor beültem az autóba, ami az épület hátuljától vitt át a főbejáratig, végig azt szuggeráltam magamba, hogy én most egy színésznő vagyok, nekem itt most ki kell szállni, nem szabad elesni, végig kell vonulni a vörös szőnyegen… Szóval egy szerepnek fogtam fel azt is, hogy színésznő vagyok, és ez segített.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Nem olyan régen volt pont egy ilyen élményem. A Pali című monodrámát játszottam a Sufniban, amikor egy néző beült az első sorba, akit látványosan nem érdekelt az egész: többször megszólalt a telefonja, üzeneteket kapott, de nem halkította le. Ebben a darabban többször kiszólok a nézőkhöz, így volt egy pont, amikor mondtam neki, hogy nyugodtan kifáradhat. Nagyon rossz érzés volt, mert nem tudtam rendesen befelé figyelni, egyszerűen nem értettem, hogy miért üli végig. Teljesen ráment az egész előadás, nagyon sajnáltam minden nézőt, akik akkor látták.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Egyszer egy teljes monológot elfelejtettem. Egy Pintér Béla és Társulata által játszott darabbal turnén voltunk Németországban, és az ominózus előadás előtti este nagyon kirúgtunk a hámból… egyszerűen leblokkoltam. Egy szintén nagyon másnapos kollégám próbálta megmenteni a helyzetet, ezért bemondott valami teljesen oda nem illő mondatot, amiből később szállóige lett: ha valamit bénáztunk, onnantól ez mindig előjött: Ez az Tibor! Az egy nagyon tanulságot előadás volt mindannyiunk számára…

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

Erre nagyon nehéz válaszolni, mert minden életszakaszhoz tudnék mondani egy feladatot. Az utóbbi években ez a Pali volt, mivel ez egy monodráma, amiben egyedül vagyok a színpadon, egészen más ezt a szintet megugrani. Előtte például a Szutyokban volt egy számomra nagyon meghatározó szerepem.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Ez szerepfüggő, ha olyan szerepem van, ami lelkileg fájdalmas utat jár be, akkor az nem múlik el nyom nélkül az emberben. Talán az Egy nap című filmet tudnám mondani, az egy nagyon intenzív munka volt, mert ott maga a forgatás is nagyon igénybe vett és a szerep is borzasztóan nagy koncentrációt igényelt.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Számtalan ilyen van! Nem szerepeket tudnék mondani, hanem inkább szerzőket, nagyon szívesen játszanék Ibsent, Csehovot, Brechtet…

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

A Czukor Balázst az Alkalmáté Truptól a Jurányiban.

+1 Most próbálod a Szemünk fényét, aminek októberben a Belvárosi Színházban lesz a bemutatója. Mesélsz egy picit a szerepedről?

Egy zsidó családról szól a darab, a négy testvér közül én játszom Normát, a legidősebbet. A történet szerint egy megemlékezésre gyűlnek össze, ahol ez a nő képviseli tulajdonképpen a múltat. Nagyon fontosak számára a szerettei és a hagyományok, csak ennek él, sőt… a vágyainál előbbre valók az elvei, képes komoly áldozatokat hozva lemondani a maga boldogságáról is. Bizonyos szemszögből igaza is van, meg nem is, de az csak az előadásból fog kiderülni, hogy miért…

Kiemelt kép: Szamosi Zsófia (Fotó: Szamosi Zsófia hivatalos Facebook oldala)