10+1 kérdés: Szalay Bence

A 10+1 kérdéssorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény a színészekről hétről hétre, melyeket mindig is tudni akartunk, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Szalay Bence válaszolt nekünk. 

Mi az első színházi élményed?

Régi hagyomány volt a családban, hogy minden évben megnéztük A diótörőt. Nem vagyok egy nagy balett-kedvelő, de a zenéjét nagyon szerettem. Ennek mindig megadtuk a módját, kiöltöztünk az előadáshoz, vártuk egész évben. Ez talán az első meghatározó színházi élményem. Nevelőanyám Szolnokon színésznő, miatta pedig még közelebb kerültem a színházhoz, beleláttam egy társulat működésébe. Középiskolában pedig jött az amatőr színjátszó csoport, ahol igazán beszerettem ebbe az életbe.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

A félelem. Az az érdekes, hogy ha az ember csak próba szerencse jelleggel megy oda, mindenféle előzetes nyomás nélkül, a harmadrostára akkor is megszállja a versenyszellem és az idegesség. A 3-4 órás várakozás alatt az egész életem lepergett a szemem előtt, és az járt a fejemben, hogy ennek muszáj sikerülnie. Az osztályfőnököm, Zsótér Sándor pedig biztosított minket arról, hogy a sikeres felvételivel nem vagyunk bebiztosítva, szóval a felvételi után az egyetemen is minden nap a maximumot kellett nyújtani. Ekkor már éreztem, hogy a jövőben itt nagyon kemény munka lesz.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Nagyon sokan inspiráltak. Második évben például Antal Nimród is sok mindent adott nekem. De Zsótér Sándor tanácsa fogott meg a leginkább, amikor azt kérte, hogy beszélgessünk a színpadon egymással. Ez elsőre butaságnak tűnhet, pedig valóban túlbonyolítjuk a színjátszást, holott csak ki kell menni és akarva elmondani bizonyos információt a másik embernek, és akkor minden megtörténik magától. A beszéd és a kommunikáció közelsége volt a legnagyobb dolog, amit Zsótértól tanultam.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Én még most sem mondom ezt magamról. Persze, hivatalosan diplomás színművész vagyok, de pontosabb úgy fogalmazni, hogy most éppen ezzel foglalkozom. Hiszen szeretnék még sok mindent kipróbálni az életben, mert más dolgok is érdekelnek. Akár a kamera mögött is lennék, de teljesen más munkákat is kipróbálnék. Azért vagyok színész, mert nagyon élvezem. De ha azt érezném, hogy ez már csak kötelesség, akkor azonnal váltanék. Nem akarok semmibe belefásulni, mindent csak jókedvvel és szívvel lehet csinálni.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Ez egy olyan darab közben tud megtörténni, amelyet már korábban nagyon sokat játszottunk. Volt olyan előadás, amit már annyira pontosan tudtunk, hogy nem figyeltünk oda rá kellően. Ekkor nagyon könnyen kizökkent egy vicc vagy egy nevetés. Egyszer néhány osztálytársammal kitaláltunk előadás közben bizonyos játékokat annak érdekében, hogy fennmaradjon az összpontosítás. Volt egy olyan darab – a címe maradjon titok -, amely közben azt játszottuk, hogy a csapat egyik fele vámpír, a másik pedig vérfarkas. Ezt persze a közönség soha nem vette észre, csak mi értettük az apró jelzéseket. De a humor és a jókedv segített abban, hogy a játékunk ne legyen reflexszerű. A kizökkenés leginkább nem szerepből jövő nevetésekben nyilvánult meg.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Volt blackout-om a Holt költők társasága című előadásban, pont amikor olyan végszót kellett volna adnom, amire valaki feljött a színpadra. A mondat nem hangzott el, ő pedig csak állt kétségbeesetten. Én ezt a csendet negyedórának éreztem, de aztán ez valahogy mindig megoldódik.

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás a számodra, és miért?

Nyíregyházán játszottuk a Mesél a bécsi erdőt, Fehér Balázs Benő rendezésében. Ezt nagyon szerettem. Komoly szerepet kaptam benne, amelyben sokszor magamra ismertem. Egy kis önismeretet is kaptam ettől a darabtól. Ráadásul rám nagy hatással volt Fehér Balázs Benő gondolkodása és színházi világa, amelyet ő megteremtett. Jó csapattal, ismerősökkel dolgozhattam együtt, és egy szép előadás lett a végeredménye.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Ugyanígy a Mesél a bécsi erdőt mondanám. Nagy hatással volt rám, kifordított magamból egy picit. Más világba repített az egész munkafolyamat.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Még Zsótér Sándorral megcsináltuk A Karamazov testvéreket az egyetemen. Már az első évtől kezdve mindig elővettük. Ebben az apa szerepét kaptam meg, amit nagyon élveztem. Ezt szeretném még egyszer megcsinálni valahol, lehetőleg Zsótérral.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

Legutóbb a Veszprémi Petőfi Színházban néztem meg a Keménykalap és krumpliorr című előadást Oberfrank Pál rendezésében, hiszen ebbe fogok majd beugrani. Egy gonoszabb karaktert fogok játszani, általában ezek a szerepek jutnak nekem, de szerintem izgalmasak.

 +1 kérdés: Tavaly két előadásban is láthattunk a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Hogy érezted magad a társulatnál?

Ilyen jó társulattal még soha nem dolgoztam korábban. A fiatal és az idős színészek egyaránt szabad gondolkodásúak és játékosak. Azt éreztem, meg tudjuk osztani egymással a véleményünket. Mindenkiben ott volt az a játékszenvedély. Ezt kevés színházban tapasztalja az ember. Szóval nagyon szerettem a színházi közösséget. Koncerteket csináltunk egymásnak, beszélgettünk, játszottunk. Egy okos, kreatív társulatot ismertem meg, akikkel remélhetőleg még fogok is együtt dolgozni. A várost is nagyon megszerettem. Jelenleg a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja vagyok, de Nyíregyházán elmaradt a Kurázsi mama című előadás, amelyben én is játszottam volna, szóval ezt remélem be fogjuk pótolni a jövőben. Szeretnék minél több különböző színházban játszani, különböző tapasztalatokat gyűjteni.

Kiemelt kép: Szalay Bence (Fotó: Meglepetés.hu)