10+1 kérdés: Simon Zoltán

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, Simon Zoltán válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Nem emlékszem. Azt tudom, hogy gyakran jártunk színházba és bábszínházba a családdal, de a gyerekkori színházi élményekből inkább az események hangulata maradt meg. Jó érzéssel gondolok vissza ezekre az alkalmakra. Talán az első meghatározó színházi élmény, amire emlékszem, az a Rokonok volt a Radnóti Színházban. Teljesen lenyűgözött Kállai Ferenc természetes játéka. 

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

Nehéz egyet kiemelni, mert sok kellemes emléket őrzök arról az időszakról. Gyakorlatilag olyan volt nekem, mint egy űrutazás. Kimásztam a vízilabda medencéből, és ugrottam egy fejest egy addig számomra teljesen ismeretlen dimenzióba, ahol mégis magabiztosan, és boldogan tudtam ficánkolni. Szorgalmasan melóztam, és emellett naivan rácsodálkoztam, mindenre. Gyakorlatilag egy turista voltam, de mégsem idegen. Ha megtetszett egy vers, vagy egy dal az osztálytársak szájából, akkor félrehívtam őket egy teremben, és megkértem, hogy énekeljék el, vagy mondják el nekem. Elsőre azt hitték, hogy szívatom őket, de aztán rádöbbentek, hogy szó sincs erről, csak egyszerűen bírom, amit csinálnak. 

Emlékszem, hogy Máté Gábor a második rosta után két dolgot mondott: „Zoltán! Nagyon tetszik minden, amit csinál. De egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy színészet-e.” A másik pedig így hangzott: „Zoltán a harmad rostára, már nem kell öltönyben jönni”.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Talán, hogy szeressem jobban magam.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Ez inkább egy folyamat. A Miskolci Nemzeti Színház égisze alatt cseperedtem fel. Közel tíz éve dolgozunk együtt a miskolci csapattal. Ez hosszú idő, és mégis gyorsan elrepült, pedig bődületesen sokat melóztunk évről évre, de megérte. Azt gondolom, hogy Miskolc egy szuper hely, és aki Miskolcra jön színházat nézni, az egy erős, izgalmas, tehetséges társulatot talál, akik kiválóan dolgoznak együtt, és az ilyen típusú csapatmunkában óriási potenciál van. Ennek ékes példái a Kivilágos kivirradtig, A velencei kalmár, vagy akár a Feketeszárú cseresznye előadásunk.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Nem történt még olyan szélsőséges helyzet, ami nagyon kizökkentett volna. Azt hiszem, hogy jól hat rám, ha valami váratlan helyzet történik a színpadon. Kifejezetten motivál, ha valamit meg kell oldani, ki kell javítani, például ha észreveszem, hogy nem került be egy kellék, amire szükség lenne. És ez meg is történt ősszel, amikor még lehetett játszani nézők előtt. Tokajban voltunk vendégjátékon a Feketeszárú cseresznyével, és a második felvonás elején, mint halott katona felemelek egy újságot, amiből fel kell olvassak egy hírt – ami ráadásul, egy elég nyakatekert, bonyolult szöveg, amiben fontos végszavak vannak a zenészeknek, illetve a kollégáknak, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy mit mondok. Ez az újság nem került be a helyére, a kellékes elfelejtette betenni, én meg nem ellenőriztem. De ezt már csak akkor vettem észre, amikor nyúltam érte, de csak a hűlt helyét találtam. Ott volt egy pillanatnyi tétovaság, hogy most mi legyen. Aztán úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, megpróbálom. Felemeltem egy papírt az íróasztalról, és mintha abból olvasnám, elmondtam fejből a szöveget. Ebben az volt az érdekes, hogy fogalmam sem volt róla, hogy tudom, mivel soha nem mondtam el korábban, hiszen fixen olvasnom kellett. Csak arra emlékszem, hogy annyira még életemben nem koncentráltam, mint akkor. 

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

A Holdbeli csónakos előadásban van egy rész, amikor Medvefia a varázs sólyom által megidézi a négy királyt, akik Pávaszem kérői lesznek. Úgy volt megoldva a „varázslat”, hogy a jobb- és baloldali takarásból, felváltva lépnek be a kérők, amikor elhangzik a nevük. Ehhez volt állítva a fény is, illetve minden kérőnek saját zenéje volt. Egy jobbról egy balról. Na most, összekevertem a sorrendet, és ez teremtett egy totális káoszt. Emlékszem szegény kollégák ugráltak ki-be a takarásból, senki nem tudta ki fog következni, a fény is összevissza kapcsolt a zenészek azt se tudták melyik akkordot fogják… vicces volt. Úgy emlékszem, fizettem pár kört a büfében.

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

Biztos, hogy nem tudok csak egyet mondani. Miután muszáj választani, mondok hármat, időrendben. Az első a Liliom, amit Szabó Máté rendezett. Ez volt az első klasszikus értelembe vett főszerepem, ráadásul kifejezetten kedvelem a magyar drámaírás ezen korszakát, lenyűgöz, hogy mennyire gazdagon és érzékenyen tudnak mesélni a szerelemről, valamint a férfi és a női természetről, és azt is bírom, hogy állandóan ekörül forog az agyuk. Nagyon jó munka volt. Mérföldkő. A következő igazán meghatározó előadás az a Kaukázusi krétakör, Szőcs Artur rendezésében. Szerettem Szimon Csacsavaként Láng Annamri Gruséjét. Különleges, és gyönyörű előadás volt. Nagyon sok szempontból meghatározó emlék. És A velencei kalmár Mohácsi János rendezésében szerintem úgy jó, ahogy van.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

A jó előadás megdolgoztatja az embert szellemileg, fizikailag és lelkileg egyaránt. És ez így van jól. Biztos, hogy hat valahogy az idegrendszerre az, hogy órákon keresztül magas fordulatszámon pörgeted a lelked, de ez a színészi munka velejárója, és mi ebben vagyunk otthon. Számomra ez teljesen kezelhető.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Nem tudok címet mondani. Az mindig jó érzés, ha egy rendező lát bennem fantáziát, és talál hozzám illő feladatot. Jól esik a bizalom. 

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

Sajnos a pandémia miatt, nem sok friss színházi élményről tudok beszámolni. A Producerek főpróbáját láttam legutóbb Miskolcon.

+1. Miskolcon jelenleg saját stream-szolgáltatással dolgoztok. Milyen élmény online színházat csinálni?  

Nem tudom, mert egyelőre még nem volt lehetőségem kipróbálni. Nem vettem részt ilyen alkalmon, de gondolom előbb vagy utóbb ez is be fog következni. Az online térben korábban Láng Annamarival kísérleteztünk. Készítettünk egy online sorozatot Jelenetek egy háztartásból címmel, Magács László rendezésében. Tulajdonképpen egyfajta előhuszárai voltunk az online térbe gyártott, érvényes „színházi típusú” tartalommal való kísérletezőknek, és erre büszke vagyok. Azt gondolom, hogy az online tér nem tud versenybe szállni a színházba járás élményével, de talán nem is akar. Ez egy másik felület lehet, ami se nem film, se nem színház, de talán egy másik perspektíva, ahol lehet kísérletezni. Mindenesetre, én személy szerint nagyon várom, hogy újra nézők előtt játszhassunk.

Kiemelt kép: Simon Zoltán (Fotó: Miskolci Nemzeti Színház)