10:1 kérdés: Rujder Vivien

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal a Katona József Színház színésznője, Rujder Vivien válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Úgy emlékszem, hogy 10-12 éves koromban jártam először színházban, a Győri Balettben láttam a Carmina Burana-t, valamint a lovasedzőimmel a Komáromi Lovasszínház előadásaira jártunk. Nem tudom melyik lehetett előbb, közel lehettek egymáshoz, mert ez a két legrégebbi emlékem, mindegyik elvarázsolt.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

Az önéletrajzunkba bele kellett írni, hogy mikhez értünk, mi a hobbink. Máté Gábor, a későbbi osztályfőnököm szeme megakadt az ír szteppen, így mezítláb kellett mozdulatokat mutatnom. Kicsit röhejesen mutattam a szteppcipő nélkül, azt szerencsétlenségemre otthon felejtettem. A másik éles emlékem az a harmadrosta végéről származik, már nagyon fáradtak voltunk mindannyian. Osváth Judittal aludtunk egymás mellett, felriadtam és az arcán édesanyám arcát láttam, ahogy beszél hozzám.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Nehéz egyet kiemelni, hála az égnek sok jót kaptunk a batyunkba. Megnyugtató volt azt hallani Gábortól (Vivien Máté Gábor és Dömötör András osztályában végzett – A szerk.), hogy minden egyes új munkával kicsit elölről kezdjük a mesterségünket. Szakmai gyakorlat elején nagyon féltem, de ez a mondat megnyugtatott és nyugtat is a mai napig, ha egy új szereppel találkozom, és az elején csetlek-botlok.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Adott pontra nem emlékszem, inkább a folyamatát érzem ennek, ahogy nő bennem a magabiztosság ezen a téren, főleg az utóbbi időben. Nemrég ért véget a 3 hónapos karantén, mégiscsak negyedévet töltöttem munka nélkül és a napokban kezdtük újra el az Átjáróház című film forgatását. Alig bírtam aludni, rettegtem attól, hogy már nem tudom mit hogyan csináltam, mit vettünk fel, összefolyt minden a fejemben. Aztán kiértem hajnalban a második első napunkra, felöltöztem, kisminkeltek, rám került a paróka és hihetetlen boldog lettem, tele lettem önbizalommal a kérdések helyett. A kamera elé akartam állni és folytatni a munkát.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

A Rozsdatemető 2.0 alatt Mészáros Bélával, aki a férjemet játssza, az első közös jelenetünkben volt egy blackout-om. Béla beszélt hozzám és csak beszélt, és beszélt, én pedig elkezdtem figyelni, hogy mennyire csillog a szeme, aggódtam, hogy lázas. Aztán észrevettem, hogy csendben néz, és akkor jöttem rá, hogy talán az én szövegem jön… Úgyhogy pár másodpercig ment a loading a fejemben, hogy mit kéne mondanom. Szerinte pont határon belül maradt a szünet hossza, nem lehetett észrevenni, én viszont nagyon rosszul éreztem magam utána.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Hát, ezt inkább szándékos bakinak nevezném… A Berlin, Alexanderplatz alatt volt egy kocsmajelenet, ahol mindannyiunknak kimerevedve kellett állni, míg Keresztes Tomi és a már fentebb említett Bélánk előttünk beszélgetnek. Mindeközben én fent ülök egy bárpult tetején mozdulatlanul, velem szemben Kovács Lehel és Elek Feri ülnek, háttal a közönségnek. Néha előszeretettel (szigorúan mozdulatlanul!) nevettek valakin, Feri feje, mint a paprika, Lehelből pedig csak a fogait lehetett látni. Ez a valaki az esetek túlnyomó részében Dankó Pisti volt, aki a földön, szintén a közönségnek láthatatlan helyen feküdt és szórakoztatott minket. Nekem elég jó nevetőkém van, Lehellel pedig amúgy is sűrűn gondot okoz összenézni a színpadon, de ők ebben a helyzetben bátran kacaghattak engem viszont látott mindenki. Néha nem bírtam magamban tartani és meg kellett mozdulnom, hogy eltakarjam az arcom. És ha egy este gyenge voltam és elnevettem magam, akkor a jelenet folytatásában, a pultról felkaptam egy pohár felest, és éppen amilyen kedvem volt, vagy rájuk borítottam bosszúból, vagy köptem a vizet a kalapjukra. Aztán még jobban nevettünk.

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

A Budaörsi Latinovits Színházban létrehozott Liliomfink, az, ahogyan együtt próbáltunk jó barátok, egymást szeretve, hittel. Szerintem úgy érdemes színházat csinálni, ahogy mi akkor tettük. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen fiatalon megtapasztalhattuk ezt az eufóriát együtt.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Mindegyik megvisel és velem van, de ha ki kell emelni egyet, akkor az az egyetemen játszott Sirály vizsgaelőadásunk. Ha vége volt hajnali 1-2 fele, én 5 körül még biztos nem tudtam elaludni.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Nincsenek szerepálmaim. Mondjuk, Meryl Streep önéletrajzi filmjében szívesen lennék a kicsi Meryl.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

A Rocco és fivéreit a Nemzetiben, szorosan utána pedig a Kertész utcai Shaxpeare-mosót az Örkényben.

+1. Tavaly nyáron forgattad az Apatigris című sorozatot, amiben Scherer Péter egyik lányát alakítod. Mi a legemlékezetesebb pillanat számodra a forgatásról?

Rögtön az első forgatási napon, ráadásul felvétel közben röhögőgörcsöt kaptunk Michl Julival. Már nem is tudom min nevettünk ennyire, de folyt a könnyünk, a szöveget alig bírtuk elmondani. Aztán megnéztem a részt és észrevettem, hogy ez lett bevágva. Ugyanúgy elkezdtem nevetni, és nagyon örültem, hogy ezt a verziót hagyták meg.

Kiemelt kép: Rujder Vivien (Fotó: Nánási Pál)