10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Mész Adrienn válaszolt nekünk.
Mi az első színházi élményed?
Oviban „végzősként” a Piroska és a farkas című mesét játszottuk el, abban megnyertem a főszerepet. De a viccet félretéve, az igazán első színházi élményemet – amikor még sejtésem sem volt, hogy én majd színész leszek – anyukámmal éltem meg. Körülbelül 8 éves lehettem, amikor elvitt magával a Budapesti Operettszínházba megnézni a Mária főhadnagyot. Arra emlékszem, hogy csodálva néztem végig az emeleti nézőtérről, és egy percét nem untam. Elvarázsolódtam.
Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!
Teljes „black-out”. Életemben először – és eddig utoljára – felejtettem el úgy a szöveget egy monológ mondása közben, hogy se kép, se hang, semmi nem jutott eszembe. Azelőtt és ma is, ha ne adj’ isten nem jut eszembe pont az, amit mondanom kell, semmi gond, megoldom. De akkor, ott megálltam, összezártam a parallelben álló lábaim, és azt mondtam „elnézést, de elfelejtettem a szöveget”. Ennek ellenére felvettek, amiért a mai napig hálás vagyok.
Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?
Hosszan sorolhatnám ezt a listát, mert – szerencsére – rengeteg hasznos tanáccsal láttak el tanulmányaim során. Például a „ne agyalj”. Ezt mondogatta nekem mindig Naszlady Éva osztályfőnököm. És mennyire hálás vagyok neki ezért… A mai napig felszólal bennem ez a mondat, nem csak a színpadon. A másik tanácsot – amit mindenkinek javaslok -, Jantner Emese táncművésztől kaptam: „fújd ki a levegőt”. Ezek az én örök érvényű tanácsaim.
Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?
Pont a napokban hallottam egy Herbie Hancock-idézetet (Amerikai jazz-zongorista és zeneszerző – A szerk.), ami úgy hangzik, hogy „első sorban ember vagyok, aztán zenész”. Úgy érzem, hogy ez a mondat választ adott az eddigi kételyeimre, arra, hogy hol érzem, hogy színész vagyok, hol pedig egyáltalán nem. Azt hiszem, én egy darabig ezzel a mondattal fogok takarózni.

Mész Adrienn a Kaktuszvirág című előadásban (fotó: Molnár Miklós)
Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?
Gyakran történik, hogy egy-egy jelenethez, vagy akár csak egy pillanathoz társul egy próbán szerzett vicces emlék. Amikor előadás közben belenézek a partnerem szemébe, és látom a tekintetében, hogy ó igen, neki most ez az emlék eszébe jutott, akkor elindul egy erős küzdelem a nevetés ellen. Ez ki tud zökkenteni.
Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?
Elestem. Nagyon nagyot, és nagyon csúnyán. Aznap este egy plusz kellék miatt plusz utat kellett megtennem rohanva ugyanannyi idő alatt. Négykézláb át kellett másznom a középen álló vas állvány alatt, ám előbb álltam (volna) fel, mint kellett volna. Ennek köszönhetően beütöttem a gerincem, aminek következtében visszaestem négykézlábra (ekkor már csak én voltam a tér fényeiben), nem bírtam felállni, így egy nem kicsit humoros rogyasztás lett a vége a felállásomnak. Már csak egy fa rámpán kellett volna átjutnom ahhoz, hogy kiérjek a térből – ekkor már nem volt zene, tehát teljes volt a csend -, de az előző közjátékot megkoronázva elbotlottam a rámpa szélében, mert lejárt a jelmez cipőm orra, így még – biztos, ami biztos – elhasaltam, amire persze rátettem egy lapáttal, mert – szerencsémre – a szerep elbírta.
Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?
Az Orlai Produkció Kaktuszvirág című darabja az eddigi legmeghatározóbb, melyet Novák Eszter rendezett. Első körben engem az nagyon boldoggá tett és tesz, hogy megismerhettem Esztert. Számomra az, hogy olyan emberekkel dolgozhattam/dolgozhatok ennyi idősen, mint Kovács Patrícia, Ötvös András, Schruff Milán, Fekete Györgyi, Ficzere Béla, roppant megtisztelő és rengeteget tanultam tőlük. Egyszerűen megszerettem őket.
Nézőként Gergye Krisztián Kokoschka babája című előadása a Müpa Nagyszínpadán egy felejthetetlen emlék számomra. Illetve volt szerencsém kiutazni Brüsszelbe a Tchaika című bábelőadásra, melyet a csodálatos Natascha Belova rendezett Tita Iacobelli-vel, aki egyben játszik is az előadásban. Várom, hogy erre újra lehetőség adódjon.
Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?
Egyelőre még nem volt ilyen. Idén tavasszal a Faur Zsófi Galériában tervezzük bemutatni a szóló előadásom, amely – témájából adódóan – feltehetőleg meg fogja csavarni a lelkem párszor.

Mész Adrienn az Amália című báb-előadásban (fotó: Németh Mónika)
Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?
Mindent IS. Jelenleg ezt érzem.
Mit láttál legutóbb színházban nézőként?
Legutoljára az újabb le- és bezárások előtt elmentem a Trafóba megnézni a Pirkad című táncelőadást a Hodworks társulattól.
+1 kérdés: Említetted a készülő darabod, mesélnél erről pár szóban?
A Párna és Fal címet viselő szóló előadásom egy többnyire fiatalokból álló csapat közös munkája lesz. Van, akivel a projektnek köszönhetően ismerkedtem meg, van, akivel pedig már évek óta tartó barátság köt össze. Az előadás szövege Seres Lili Hanna költő verseiből áll össze, mely mozgással és tánccal párosul. Az előadásnak – melynek bemutatóját tavasszal tervezzük – a Faur Zsófi Galéria ad otthont. Amiért nekem ez az előadás, ez a munkafolyamat a szívügyem, az az, hogy mindenki azt csinálja benne, ami a szenvedélye. Továbbá, reményeim szerint, Franciaországig meg sem állunk az előadással.
kiemelt kép: Mész Adrienn (fotó: Forgács Bea)