10+1 kérdés: Márfi Márk

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Márfi Márk válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Ha a hasamra csapnék azt mondanám, hogy Az operaház fantomja, tizenegynéhányévesen, még abból a korszakból, amikor a nagybátyám által szervezett úgynevezett színházvonattal jártunk fel Budapestre művelődni, de ha adsz egy percet…. akkor…. nem kell elmenjünk a Madáchig. Pestig sem. Elég Jánosházáig. Addig a színpadig, ami az általános iskolámban volt. Ott ért először egy olyan, amire most azt mondom, hogy első. Amikor látok valakit egy kicsit feljebb, mint én és csinál valamit. A bátyámat látom, ahogy a Légy jó mindhaláligból énekel egy dalt. A felnőttek már tudják. Ez volt a címe. Szóval, ha a Fantom, vagy nem tudom, a Rómeó és Júlia után kérdezed kapásból, miután láttam, akkor azt mondom, hogy az. Ez volt az! De végiggondolva a bátyámat láttam először, aki hatott. Pedig alig volt tán hét.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételiről.

Emléket? Élesen?  Minden perce, hogy úgy mondjam éles. Csehov. Lopahin. Az első rostáról beszélünk. Ekkor már húsz perce túráztattak. Gyerünk, mondom én ráérek. Úgy tűnt Ők is. Az Ők itt még Marton, Forgács Péter meg Hegedűs D. Géza. Szóval, hogy már harmadjára fogok rá a kilincsre, merthogy előtte már kétszer kiküldtek, hogy köszönjük szépen, fáradjon ki, de mint mesélem, volt harmadik! Szóval mondják, hogy jöjjön vissza úgy, hogy itt ez a terem a Cseresznyéskert, ott a műanyagpohárban a víz, az pálinka, azok a ruhák ott, az jelmez, vegye fel, és úgy mondja! Oké, mondom, így lesz. Persze. Bejöttem. Felvettem. Ittam. Mondtam. Hagyták. Aztán közbeszóltak, hogy ott a zongora, játsszak, úgysem tudok. Na mondom, most annyi. Ennyi! Hat évig zongoráztam, de semmi más nem jutott eszembe, csak egy négykezes, amit a bátyámmal játszottam. Lepötyögtem a monológ alatt az én részemet és pont lecsaptam a zongorafedelet, miután kimondtam a kertre, hogy én vettem meg! Ez volt. Talán itt vettek fel. Csak végig kellett csinálni még két rostát.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

„Ha beugrottál, akkor ússzál!” Zsótér mondta. Ez egy medencés hasonlat. Vizsgaelőadás próbája, Calderone: Az élet álom. Tudta, hogy sokat úsztam. A medence a színpad. Az úszás én vagyok. Ha leállok, elmerülök. Megfulladok. Vége. De ez nem a kapálódzós fajta. A kapálódzókért sokszor nem nyújtanak segítő kezet. Félnek, hogy akkora a pánik, hogy lehúzza őket. És néha tán így is van. Én óvodás koromtól úszom. Senkit nem akarok lehúzni. A mélyvizet szeretem és bízom abban, aki oda dob. Benne bízom.

Mi volt az a pont, amikor azt érezted, hogy oké akkor, most már színész vagyok?

Ez rosszabb, mint ha azt kérdeznéd, hogy miért lettem én színész egyáltalán. Vagy nem tudom, egyik kicsit rosszabb, mint a másik. De ezekre is válaszolni kell egyszer. Csak azt nem értem, hogy miért pont most. Mert ha például a nagypapámat kérdezed meg, aki 85, – és egyáltalán válaszolna erre a kérdésre,-  hogy mi az a pont, amikor felnőttnek érzi magát, akkor azt mondom, hogy volt ideje végiggondolni, – mondjuk egy élet- , és tud releváns választ adni. De ha aközben kérdezed ezt meg tőle, miközben hintázik, akkor alighanem kinevetne. Én még hintázom. Ha kiugrok, szólok. S még a levegőben azt mondom: színész voltam. De addig hintázok.

Előfordult-e, hogy előadás közben valami, nagyon kizökkentett, s ha igen mi volt az?

Radnóti Színház. Székely Csaba-Sebestény Aba: 10. Kamerák. Egy olyan rendszer, ami nem embereken múlik. Vagy hát egy rendszer, amiért az emberek minden tőlük telhetőt megtettek, hogy működjön. És néha nem működik. Elment a rendszer egy kicsit világgá. Az előadás két echte-egál öt-öt részecskéből áll össze. Így telik egésszé a 10. Első felvonás öt, második öt. De ezen estén az egyik kamera aksija, úgy gondolta, hogy az első etap ma négy lesz. Így Kováts Adélig jutottunk. Aztán függöny. Az öltözőknél csak kérdéseket hallottam, és tán egyet én is feltettem: Megyünk-e tovább, vagy most mi van? Mentünk. Ahelyett, hogy az első felvonást zártam volna, én nyitottam a másodikat.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Rómeó voltam az óbudai 3K Kulturális Központ produkciójában, Dicső Dani rendezésében. A díszlet egy buszmegálló. Ennek a tetején történt, ami történt. Ez épp Júlia szobája volt. Nem tudom, mit gondoltam, de Rainer-Micsinyei Nóra volt a dajka, és én ott akkor úgy megijedtem tőle, hogy egy végszóval korábban ugrottam le az emelvényről, mint kellett volna. Lent realizáltam, gyorsan visszamásztam, ő pont időben meglátott egy szál alsógatyában odafent, s aztán leugrottam még egyszer a jó helyen. De hát az akkor már rossz hely volt. Az első Rómeóm volt és egy életre megjegyeztem, hogy nem kell félni a dajkától.

Mi volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig és miért?

Amit láttam? Vagy amiben játszottam? Mondom mindkettőt. Amit láttam: Backbone – Gravitiy and other Myths a Trafóban. Arra úgy nem nagyon vannak szavaim. Sokkom inkább. Amiben játszottam az egy fokkal kevésbé fizikai. Semmi extra. Egy vasrács. Bezártság. Tehetetlen tettvágy és egy szerelem. Az egyik utolsó előadás, ami a pandémia előtt bemutatásra került az Ódry Színpad Padlásán. Az ok egyszerű: A szobrot játszottam, Herkulest, aki a darab szerint ott a sarkon állandó. Ha az SzFE most az SzFE lenne, akkor az a szobor örökre ott maradna a Padláson. Így viszont, hogy lerombolták… mármint a szobrot. Persze. Na mindegy, szóval ezért.

Volt olyan előadás, ami lelkileg megviselt?

Volt? Van. Nagyon is van. Sőt lesz! A címe: Telik – egy óra az életedből.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképp el szeretnél játszani?

Akad, amit szívesen, de még nem olvastam az összeset, így arra, hogy melyiket mindenképp, nem tudok válaszolni. De, ha annyi idős leszek egyszer, mint a nagypapám, akkor fogok válaszolni.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

MáSzínház, A Zuhanás sokkja. Online térben sajnos csak. De igen egyrészt itt is köszönöm nekik, másrészt meg hiányzik a színházbamenés. Én az a fajta vagyok, aki, ha nem játszik vagy nem próbál, akkor néz. Vagy talán lát is.

+1 kérdés: Említetted a Teliket. Mi ez valójában?

Egészen pontosan: TELIK – egy óra az életedből. A szakdolgozatomból alakult monodrámává. Egyfajta önadaptáció. A Telik én vagyok, az alcím pedig a néző. Semmi mást nem kérek, csak, hogy üljön be abba a körbe, ami a nézőterünk. Mindenki lát mindenkit. Persze kiváltképp engem. Elbújni képtelenség. Nincs helye kamunak. Nincs helye mellébeszélésnek. Én ott vallok. Méghozzá egy emléktérképet kiterítve. Azon sétálok végig. Édesanyámmal. Aki pedig kíváncsi erre, annak köszönöm azt az egy óráját, amit odaad. Igyekszem többet visszaadni, mint amit elvettem. Várjuk, hogy bemutathassuk. Várunk. S ez is Telik.

kiemelt kép: Márfi Márk (fotó: Bánszegi Rebeka)