10+1 kérdés: Kern András

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Egy unokatestvérem, aki azóta Bostonban él és egész mással foglalkozik, színész akart lenni. Jó barátok voltak Tordy Gézával, akivel lementek Kaposvárra, ahol kisebb szerepekben színpara is léptek. Ez ’56 előtt volt, amikor még sehol sem volt a „kaposvári modernség”. Ez a fiú játszott Pesten az Ifjúsági Színházban is, A Pál utcai fiúkban, amire kaptam jegyet. Olyan 7 éves koromban lehetett ez, akkor voltam először színházban.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

Ez már az egyik rosta után volt, álltunk kint a főiskola folyosóján, ahol Vaskó Marika néni, aki a tanulmányi titkár volt, olvasta fel nekünk hangosan, hogy ki jutott tovább, és ki nem.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Várkonyi Zoltántól kaptam a legtöbbet, de nem úgy, hogy konkrétan tanácsolt volna bármit is. Négy évig tanított, ami alatt átadott egyfajta szemléletet, gondolkodásmódot, iróniára és szabadságra való hajlamot, intellektuális alapot. Szóval millióféle dolgot a maga Várkonyi módján. Nyugatias, európai gondolkodásra nevelt engem, és ez nagyon erősen hatott rám.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Ez még nem jött el, még várom!

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Először a Közjáték Vichyben című darabban volt jelentősebb, érdekesebb szerepem, amiben egy kamaszfiút játszottam kamaszkoromban, tehát még a főiskola előtt. Az unokabátyám mesélte, én alig emlékszem rá, hogy jóval később kezdődött csak az egyik előadás, és amikor a nézőtéren kérdezgette, hogy miért, azt mondták neki, hogy azért, mert a Kern Andrásnak belement valami a szemébe és ki kell piszkálni. Az ugye elég rossz, amikor az ember nem tudja kinyitni a szemét, így jött az orvos, aki megpróbált segíteni. Közben a következők vártak ott mellettem: Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Várkonyi Zoltán, Pethes Sándor, Benkő Gyula… ők vártak, hogy mikor lesz kész a Kern szeme…

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Nem bakim, hanem célzatos destruálásom volt fiatal koromban, amikor Weöres Sándor általunk sajnos nagyon utált darabjában, A kétfejű fenevadban játszottunk. Nagyon hosszú volt az előadás, vagy csak a szerepet éreztük túl kicsinek, nem tudom már, de nagyon nem szerettük. Az egyik előadáson Tahi (Tahi Tóth László – A szerk.) megkapta a selyemzsinórt és azt mondta: „Ebben a szultán keze van.”. Már hogy ő küldte… én meg erre azonnal rávágtam: „Ebbe meg a lába!”. Ezen persze nagyon röhögtünk.

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

Peter Brook Szentivánéji álom című előadása volt rám a legnagyobb hatással, 1970-ben vagy 71-ben volt itt vele vendégjátékon a Royal Shakespeare Company. Szédületes volt! Egész másképp játszották, mint ahogy azt legmerészebb álmainkban elképzeltük volna, nagyszerű volt.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Talán Sütő András Álomkommandó című darabja, az volt ilyen. A gyerekemet lelőtték benne, zsidó kérdéseket boncolgatott nagyon élesen, és ez akkor ott belém hasított. Máskor ennyire nem érintettek meg hasonló dolgok, de ebben a darabban néha igen.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Most éppen nincsen, és az a tapasztalatom, hogy ez nem is nagyon jó, mert a vágyott szerepek nem szoktak olyan jól sikerülni. Emiatt megpróbálok ettől tudatosan tartózkodni.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

A diktátort a Vígszínházban. Nagyon tetszett, mert rájöttem, hogy ifj. Vidnyánszky Attila valóban milyen óriási.

+1 Fogsz mostanában forgatni?

Nem tudok róla, sajnos!

Kiemelt kép: Kern András (Fotó: Dömölky Dániel)