10+1 kérdés: Józsa Bettina

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal az Örkény Színház színésznője, Józsa Bettina válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Az első igazi nagy színházi élményre gimnáziumig kellett várnom, ez pedig Ibsen A vadkacsa című előadás volt a Katona József Színházban, Ascher Tamás rendezésében. Mai napig tisztán emlékszem az egészre. Külön izgalommal töltött el, hogy Simkó Kati, aki Hedviget játszotta, szintén a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozatán végzett, ahova akkor én is jártam.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

A harmadrosta végén egy Kovács Kati számot énekeltem, amihez felvettem egy magassarkút és egy fekete koktélruhát. Addigra a prózai részen már túl voltam, ami nagyon jó élmény volt, ezért feltöltődve, magabiztosan indultam neki az éneklésnek. Ahogy megálltam a színpad elején, Selmeczi elkezdett zongorázni, én énekelni, a lábaim pedig elkezdtek remegni. De úgy igazán, látványosan, és kontrollálhatatlanul. Ettől természetesen a hangom is remegett, és a dal sem sikerült. Wunderlich József aztán viccesen próbált vigasztalni, hogy gondoljak bele, hogy ez a nő, aki ezt a dalt énekli, az mennyire remeghet belül.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Nehéz egyet kiemelni, de amiből sokszor merítek erőt, az Novák Eszter gondolata: ha nem megy valami, az önsajnálat nem visz előre, el kell érni azt az állapotot, hogy dühös legyek magamra, ahhoz, hogy építkezni tudjak.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Még nem jött el ez a pillanat. Legutóbb egy boltban az eladó megszólított, hogy honnan lehetek ismerős számára. Megörültem, hogy esetleg látott valamiben, mire megkérdezte, hogy jógát oktatok-e. Mosolyogva mondtam, hogy nem, de tovább faggatott. Nem jött a számra az, hogy színész vagyok, csak annyit tudtam mondani, hogy színházban dolgozom.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Voltak ilyen pillanatok, de ezek apróságok. Mondok erre egy példát. Zsótér Sándor nagyon sokat tanított arról, hogy hogyan kell egy szöveghez hozzányúlni, közölni, fogalmazni, hangsúlyozni. Nagyon ki van élezve erre a füle. Az egyik Leláncolt Prométheusz előadáson az első mondatom: „Mily föld ez?” Nagyon szerencsétlenül csúszott ki a számon, jól meg is nyomtam a végét, el is nyújtottam, és abban a pillanatban szembe néztem Zsótérral, aki a nézőtéren ült. Nem tudtam, hogy nézi. Azon kattogtam, hogy most biztos összerezzent a széken, letagadja, hogy a tanítványa vagyok. Így alig jutottak eszembe a következő mondatok. Ezt Sándorral is megosztottam utána, aki természetesen azt mondta, hogy ez butaság, és ha igaz, akkor bárhogy lehet hangsúlyozni.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

A vírus miatt a színházban kötelező volt a maszkviselés a közös terekben, így a takarásban is. Az egyik Kiváló dolgozók előadás alatt elfelejtettem levenni a szép, rikító flamingós maszkomat mielőtt színpadra léptem, de sokáig egyáltalán nem tűnt fel, csak mikor megláttam magam egy plexi falban visszatükröződni. Egyébként hál’ istennek keveset hibázom, és az is kimerül kisebb nyelvbotlásokban.

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

A Meggyeskert című előadás, amit Zsótér Sándor rendezett az osztálynak másodévben. Négy éven keresztül játszottuk, szinte gyerekek voltunk mikor kezdtük, és még diplomával a kezünkben is volt lehetőségünk eljátszani. Nagyon intenzív évek voltak ezek, rengeteget változtunk, tanultunk, és ez minden előadáson meglátszott. Mindig egy kicsit többet értettünk az egészből, és a végére tátott szájjal néztem az osztálytársaim játékát.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Amikor a szerepem egy fájdalmas utat jár be, az mindig jobban megvisel, de egészséges módon. Nem arról van szó, hogy nem tudom elengedni és beleőrülök, de tény, hogy utána egy darabig nincs kedvem beszélgetni, társaságban lenni, inkább még befelé figyelnék.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Nagyon sok van, de kíváncsian várom, hogy milyen szerepek fognak megtalálni, ki hogyan gondolkodik rólam, mit lát bennem. Ranyevszkajával szívesen megpróbálkoznék még egyszer, ha abba a korba értem. És úgy lenne kerek, ha Zsótér rendezné.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

Szerencsés vagyok, mert volt lehetőségem megnézni február végén az Örkény Stúdióban a Winterreise munkabemutatóját, Borsi-Balogh Máté előadásában, Tarnóczi Jakab rendezésében. Mindketten nagyon fontos emberek számomra, akik szerintem valami egészen különlegeset hoztak létre. Arról nem is beszélve, hogy nagyon jó érzés volt hosszú idő után újra nézőtéren ülni.

+1. Diplomázás után kezdetben szabadúszó voltál. Később miért döntöttél úgy, hogy mégis leszerződsz egy társulathoz? Van valami oka annak, hogy az Örkény Színházat választottad?

Sosem zárkóztam el a társulati lét gondolatától, sőt, mindig is egy társulat tagjaként képzeltem el magam. A megérzéseimre hagyatkoztam minden munkával kapcsolatban. Valami mindig azt súgta, hogy várnom kell míg „megtalálom az igazit”. Az Örkénnyel azt hiszem eljött ez a pillanat.

Kiemelt kép: Józsa Bettina (Fotó: Znamenák István)