10+1 kérdés: Jánosi Ferenc

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Jánosi Ferenc válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Tizenkét éves voltam, amikor a pomázi zeneiskola vezetősége úgy döntött, hogy színpadra viszi a Háry Jánost, azonnal felvillanyozott a dolog. Nagy Zoltán színművészt hívták el megrendezni a darabot és az volt életem első próbafolyamata. Marci bácsit alakítottam, hatalmas kitömött pocakkal, festett bajusszal. Később a Csínom Palkót és a János Vitézt is elkészítette a zeneiskola gyerekcsapata. Csodálatos évek voltak.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

Az első felvételimkor a Színművészetin Zsámbéki Gábor indított osztályt. Már nem tudom milyen megfontolásból, de egy viszonylag szűk nadrágot vettem fel és mivel az alsónadrág túl kényelmetlen lett volna alatta, úgy döntöttem nem veszek alá. A Johnny háborújából vittem egy monológot. Elmondtam úgy-ahogy. Zsámbéki tanár úr kérte, hogy mondjam el úgy is, hogy lemegyek a földre és ott őrjöngök. Azonnal eszembe jutott, hogy ha letérdelek a szűk nadrágom jó eséllyel feladja. Ezt jobbnak láttam közölni velük, hogy ne csodálkozzanak majd. Nem csodálkoztak.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

“Ne azt lássam, hogy sírni akarsz a színpadon, hanem, hogy vissza akarod tartani a sírást, de nem tudod!” Ezt Várnai Szilárd mondta, amikor a Kéretik elégetni című darabot próbáltuk. Tőle tanultam meg azt is, hogy annál, ami elhangzik a színpadon mindig érdekesebb az, ami történik. Ezért, amit el lehet játszani, azt ne mondjuk el, hanem húzzuk ki!

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

A színiakadémián végzős voltam, amikor Guelmino Sándor komoly szerepet bízott rám a Szent Lajos király hídja című előadásban. Nagyon mély, sok tanulással teli próbafolyamatot éltem meg akkor. A bemutató után Őze Áronnal beszélgettem a színház büféjében és azt mondta: nem egy színi növendéket, hanem egy kollégát látott a színpadon. Ha nem is ekkor gondoltam magamra először színészként, talán az volt az a pillanat, amikor először igazán elhittem, hogy azzá válthatok.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Néhány évvel ezelőtt Molnár Kristóf színpadra állította a Párnaember című előadást. Volt benne egy jelenet, ahol az agresszív rendőr, akit játszottam bántalmazza a másik szereplőt, dulakodás alakul ki. Az egyik előadáson olyan szerencsétlenül jött ki a lépés, hogy a jobb vállam kiugrott a helyéről. Azonnal éreztem, hogy baj van, a karom csak lógott a testem mellett és éreztem, hogy nincs a helyén. Bepánikoltam, de ezt nem mutathattam a nézők előtt. Szerencsére a jelenet szerint egy perc múlva ki kellett mennem a takarásba. Ahogy kiértem, azon kezdtem gondolkodni, hogy leállíttatom az előadást, mert képtelenségnek tűnt, hogy így játsszak tovább. Mégis úgy döntöttem, megpróbálom visszatenni. Nagy levegőt vettem és hátra lendítettem a karom, aminek következtében a vállízületem visszaugrott a helyére.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Az eddigi tizenhárom szakmában eltöltött évem alatt egyszer fordult elő, hogy elfelejtettem előadást. De azt nagyon. 19 órakor, amikor a Pinceszínházban kezdődött a Gézagyerek, én teljes nyugalommal álldogáltam a pomázi HÉV állomáson, amikor megcsörrent a telefonom, hogy mégis hol vagyok. Tudtam, hogy az előadás huszonötödik percében lépek színpadra, úgyhogy bepattantam egy taxiba és száguldottam Pestre. Csodák csodájára beértem és még arra is volt idő, hogy a helyemre beugrasztott kollégámmal a takarásban gyorsan jelmezt cseréljünk, de sok agyam nem maradt rá, hogy a jelenetre ráhangolódjak, úgyhogy ugrottam pár sort, hogy megkoronázzam a baklövésemet. Ez okozott némi zavart, amire rátettem még egy lapáttal, mivel nem magamnak tudtam be a bakit. Azt hittem, hogy Horváth Lajos Ottó hagyott ki néhány mondatot, és a jelenet után a folyosón, miután bocsánatot kértem a késésemért, mosolyogva közöltem is vele, hogy kimaradt pár sor a részéről. Ő nagy szeretettel és szintén mosolyogva rámutatott, hogy én ugrottam a szövegben. Rájöttem, hogy igaza volt. Dehogy volt égő!

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

Nehéz kiemelni egyetlen előadást, de talán a fent említett Kéretik elégetni volt az, ami a leginkább próbára tett. Várnai Szilárd nagyon jól vezetett minket, mint rendező és mindannyian hatalmas íveket jártunk be a próbafolyamat alatt.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Szintén a Kéretik elégetni. Pale – az általam játszott figura – komoly alkohol és drog gondokkal küzd és emellett egy családi tragédiát is fel kell dolgoznia. Komoly feladatot rótt rám.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Valójában szinte bármibe nagy örömmel fogok bele, de ha ki kéne emelnem valamit, akkor rögtön kettő is eszembe jut: Béna Billy a Kripliben és Charlie Gordon a Virágot Algernonnak-ban. Ezek hallatlanul izgalmas karakterek számomra.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

A Nemzeti Színházban Szász János rendezésében a Caligula helytartóját. A két főszereplő, Trill Zsolt és Horváth Lajos Ottó játéka annyira odaszögezett a székemhez, amihez foghatót talán még sosem tapasztaltam azelőtt. Pedig egy viszonylag puritán díszletet kell elképzelni, semmi hókusz-pókusz, mégis annyira erős a színészek jelenléte, mindenkié egyébként, hogy teljesen beszippantott.

+1 kérdés: Mi az, amivel a színészet mellett komolyan foglalkozol?

Az írás és a filmrendezés. Ezekben szeretnék egyre inkább kiteljesedni a jövőben. Apróbb sikereim mindkettőben voltak már, néhány éve, A kisautó című novellám megjelent nyomtatásban, tavaly tavasszal pedig a Trip hajó által meghirdetett karantén dráma versenyen, Máté című drámám a döntőbe jutott és be is mutatták a versenyprogramban. Emellett Az elégedetlen című rövidfilmem csaknem négyszázezer megtekintésnél jár a YouTube-on. Szeretem a forgatókönyvírást, emberi sorsokat szavakba és papírra vetni. Két rövidfilm forgatókönyvem is lapul az asztalfiókban, amelyek megvalósítására idén mindenképpen szeretnék valamilyen módon anyagi támogatást szerezni.

kiemelt kép: Jánosi Ferenc a Kéretik elégetni című előadásban