10+1 kérdés: Gyöngyösi Zoltán

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal a Vígszínház színművésze, Gyöngyösi Zoltán válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Gyerekkoromban sokat jártam versmondó versenyekre, édesapám szeretett otthon verseket tanítani nekem, és együtt néztünk videókat, amin Latinovits és más nagy színészek mondtak verset. Zene tagozatos általános iskolába jártam, ezért akkor még inkább a zene érdekelt jobban. Aztán negyedikes koromban a Debreceni Csokonai Színház Tamási Áron Énekes madár című darabjába keresett gyerekeket a kórusba. Így kerültem be az előadásba, igazából ekkor találkoztam először a színház világával. Ez volt az a pillanat, ami annyira megfogott, hogy utána egész gyerekkoromban afelé tendáltam, hogy színész legyek.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

A felvételi alatt igazából olyan idegállapotban voltam, hogy nem sok mindenre emlékszem. (nevet) Ami talán a legélesebben megmaradt, az a legelső rostán történt, teljesen banális volt egyébként. Annyi volt, hogy behívtak, elmondtam a versemet és a monológomat, és aztán megkértek, hogy énekeljek egyet. Én ehhez hoztam magammal egy darabot kottával, de a kottát kint felejtettem. Igazából semmi komoly dolog nem volt ebből, kiszaladtam gyorsan érte, de az út, amíg kimentem meg visszajöttem, egy órának tűnt. Azt hittem emiatt buktam az egészet, azóta is amikor rágondolok kicsit összeszorul a gyomrom, pedig tényleg semmi komoly nem volt. (nevet)

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Talán az, amire mindig próbálnak nevelni a Színművészetin, hogy a színész sose legyen elégedett önmagával, tehát sosem szabad úgy éreznie, hogy készen van egy szereppel. Hiszen előfordul, hogy egy szerep a bemutató után csak egy évvel ér be, és szerintem a legfontosabb mindig az utat és az újításokat keresni. A színészet nagy mértékben az önismeretről is szól, és úgy gondolom, hogy egy színésznek mindig meg kell kérdőjeleznie saját magát, hogy tényleg jó fele tart-e egy szerep megformálásában. Persze ebben rengeteg tényező van, ott a rendező, akinek van egy saját elgondolása, meg nyilván nekem is van egy gondolatom, és ezt kell valahogyan egy mederbe terelni. De soha nincs olyan, hogy kész vagy egy szereppel, és ez az egyik legfontosabb, amit megtanultam, hogy nem szabad elkényelmesedni.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Miután elvégeztem a Színművészetit és lekerült a nevem mellől az e.h. (egyetemi hallgató – A szerk.), akkor úgy éreztem, hogy na színész vagyok, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy itt az én munkám befejeződött. Ahogy mondtam, még rengeteget kell tanulnom, játszanom, próbálnom és élnem, és még akkor sem mondhatom ezt el. „A jó pap holtig tanul” — van ilyen mondás, és szerintem a jó színész is holtig tanul. (nevet)

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Rengeteg körülmény van, ami kizökkenthet egy színészt, de valahogy mindig, akármi történt is a színpadon, azt eddig sikerült vagy a saját malmomra hajtani, vagy beépíteni a szerepbe. És játszom ifj. Vidnyánszky Attila Liliomfijában is, amiben bármikor bármi megtörténhet (és meg is szokott), így már edzett vagyok.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Ez is a Liliomfihoz kötődik. Én Kányai Zsigmond fogadóst játszom a darabban, aki egy nagydarab ember, ezért a második felvonásban végig ki vagyok tömve, ami, mondanom sem kell, nagyon izzasztó. Emellett pedig még van egy ragasztott bajszom is, ami az egyik előadásban, egy feszült pillanatban az izzadtságtól le is jött. Azt tudtam kinyögni: Mi van, nem láttatok még borotválkozás után? Abban a pillanatban felrobbant a színpad, a színészek, a nézők, mindenki nevetett, percekig állt az előadás. Visszatérve az előző kérdésre, ez talán egy kicsit kizökkentett.

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

Én három éve vagyok csak a pályán, ezért olyan nagyon sok előadásban nem játszottam még. Ide is a Liliomfit tudom felhozni. Ez az előadás a legjelentősebb az életemben, ami a legtöbbet adott nekem színházilag, és ezt játszom a legrégebb óta. Valahol itt kezdődik nekem a színház. Minden előadásomban azt az érzést keresem, amit ebben az előadásban érzek, amikor játszom.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Erre ismét egy ifj. Vidnyánszky Attila-rendezést tudok mondani. Még Debrecenben mutattuk be a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadást, amikor végzős egyetemista voltam, most pedig már a Pesti Színházban van műsoron. Arany János életéről szól ez a darab, amiben minden este, amikor játsszuk, jó értelemben véve megsemmisülök.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Igazából én szívesen játszom mindent, amit rám osztanak, de ha már szerepálmokról van szó, akkor az egyetem óta régi álmom Jago szerepe az Othellóban, amivel a Színművészetin jelenetek szintjén már próbálkoztam. Remélem, valamikor majd lesz lehetőségem eljátszani egy egész előadásban. Ezen kívül még a III. Richárd címszerepével is megpróbálkoznék.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

Hát ez elég ciki, mert tulajdonképpen két éve nem volt időm nemcsak más színházban, de még a Vígszínházon belül sem előadást nézni. Tavaly elég sűrűre sikerült az évadom, én játszottam a legtöbbet. Úgyhogy nagyon-nagyon régen voltam nézőként színházban. A jövő évadban mindenképpen megpróbálok eljutni legalább egy másik színházba, mert ez így tűrhetetlen. (nevet)

+1. A következő évadban bemutatásra kerülő Szerelmek városa című előadásban Te játszod majd a szerelmes főhőst, aki egy álmodozó pantomimművész. Hogyan készülsz erre a szerepre? Már évek óta dolgozol együtt ifj. Vidnyánszky Attilával, aki az új bemutatónak is a rendezője. Mitől ilyen szoros a munkakapcsolatotok?

A filmet már megnéztem többször is, és elkezdtem az interneten pantomim-oktató videókat és különböző performansz-előadásokat nézni. Nagyon várom, mert ez óriási kihívás lesz, mint mozgásban, mint színészileg. Nemsokára elkezdek egy profi pantomim-művésszel együtt dolgozni.

Attila két évvel felettem járt az egyetemen, és harmadéves koromban kezdődött a munkakapcsolatunk. Az Athéni Timon című előadásába kellett beugrani egy előadás erejéig, és engem, illetve az egyik osztálytársamat választott ki erre. Egy pár évre rá ezzel a csapattal megalapítottuk a Sztalker Csoportot, akikkel aztán a Liliomfit is csináltuk. Egyébként negyedik és ötödik évben, amikor a szakmai gyakorlatunkat töltöttük kint színházaknál, én másokkal ellentétben nem egy konkrét színházhoz mentem, hanem szabadúszás-jelleggel több színháznál is voltam, és a legtöbbet Attila rendezéseiben szerepeltem, szóval tulajdonképpen oda mentem játszani, ahova ő ment rendezni. Mi nemcsak kollégák, hanem nagyon jó barátok is vagyunk.

Kiemelt kép: Gyöngyösi Zoltán (Fotó: Dömölky Dániel)