10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Fekete Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház tagja válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Talán 7 éves lehettem, amikor az osztályommal elmentünk Kecskeméten a Ciróka Bábszínházba. Nem emlékszem mit néztünk, de arra igen, hogy ülök a tapsrendnél és elfog egy nagyon erős veszteségérzet, mintha valami megismételhetetlen múlt volna el. Hazamentem és leírtam, hogy ne felejtsem el. Évekig nem beszéltem erről senkinek, úgy kezeltem, mint a legnagyobb titkomat.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

Másodrostáztam. Benn ült majdnem a teljes tanári kar. Nem tudtam ellazulni, úgy éreztem, nem volt egy őszinte pillanatom sem. Egy monológomhoz beküldték mellém partnernek Szilágyi Csengét, egy ponton megcsókoltam és elpirultam. Gondolom nem csak ezért, de továbbjutottam.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Sok “leghasznosabb” van. Mindig más. Egy ilyen: merjek rossz lenni, sokfélét kipróbálni, különben nem tudok fejlődni.

Fekete Gábor mint Rádiós (fotó: Körtvélyesi László)

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Gondolom, mikor először színpadra álltam. De ez folyton változik. Néha akkor is érzem, ha egyedül vagyok otthon, van, hogy akkor sem, mikor tapsolnak. Emlékszem, hogy mikor felvettek, M. Tóth Géza azt mondta, hogy mi, akik gólyaként ott állunk, nem leszünk színészek, hanem már azok vagyunk. Jó volt ezt elhinni, de sokáig nekem inkább csak a „színész leszek” érzés volt meg.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Székesfehérváron A Pál utcai fiúk előadáson egy kisgyerek az apja ölében ült az első sorban és egy chipses zacskóval zörgött, miközben az előszínpadon tőle egy méterre a karjaimban haldoklott Hajdu Peti, mint Nemecsek.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Nem nagyon voltak eddig nagy bakijaim, vagy olyan, ami érdekes lenne.

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

Zsótér Sándor rendezte az osztályunknak másodévben a Meggyeskertet. Évről évre felújítottuk és játszottuk. Minden előadásra hozott valami új gondolatot, nem volt két ugyanolyan. Mindig, mikor visszatértünk a nyári szünetről és elővettük, látható fejlődést tapasztaltunk egymás játékában. Rengeteget tanultam belőle.

Jobb oldalt Boka, azaz Fekete Gábor (fotó: vorosmartyszinhaz.hu)

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Szerencsére elég sok. Azt hiszem, szeretem, ha nem tudom ott hagyni a darab végeztével a bennem történteket. Egyszer, mikor egy improvizációs előadáson dolgoztunk Kárpáti Péterrel, nagyon megviselt az egyik próba. A darabbeli lányomban felrémlett egy emlék, miszerint én gyerekkorában molesztáltam. Tudtam, hogy nem történt meg, de sehogy sem tudtam tisztára mosni magam, mert a védekezésnél valahol fontosabb volt, hogy ő ne sérüljön a veszekedésben. Aztán mikor az impró véget ért, megöleltük egymást, meg beszeltünk is róla, de még napokig szorongtam azért, amit meg sem tettem.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Nagyon sok. Nem akarok egyet mondani. Mindig az a műfaj, stílus hiányzik, ami épp nincs. Nem ismerem még a saját nyelvemet, mindent akarok játszani.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

Vinnai András Fúrnitúr című darabját Anger Zsolt rendezésében a Pécsi Nemzeti Színházban.

+1 kérdés: Úgy tudom, nem áll tőled távol, hogy folytasd a tanulmányaidat. Igaz ez?

Nagyon érdekel a színházi nevelés. Persze még csak egy éve végeztem, sokat kell még tapasztalnom. Lehet, hogy csak tíz, vagy húsz év múlva, de szeretnék majd tanítani.

Kiemelt kép: Fekete Gábor