10+1 kérdés: Eke Angéla

10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Eke Angéla válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

Vácról jöttünk Budapestre az általános iskolás osztályommal, hogy megnézzük a Valahol Európában című musicalt. Ötödikes lehettem, és arra határozottan emlékszem, hogy megrettentem a sok lövéstől.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

A harmadrostán, az utolsó nagy vizsgámon történt. Az Ódry színpadon nem találtam meg a függönyrést, ahol ki kellett volna lépnem a közönség elé. A nézőtéren ott ült az összes nagy tanár, és csak annyit tudtam, hogy amint találok egy rést, határozottan kell belépnem. Ez meg is történt, de kiderült, hogy háttal állok…

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Csizmadia Tibor és Metzner János voltak az osztályfőnökeim, és talán a legfőbb tanításuk számomra az volt, hogy ha van valami önálló gondolatunk, egy terv, egy kísérlet, ami a fejünkben megszületik, akkor ne habozzunk, merjünk belevágni, és akár önállóan is létrehozni egy művészeti projektet. Ez számomra a szabadúszó létben is nagyon meghatározó volt, fontos iránymutatást adott, hiszen ott az önállóság elengedhetetlen.

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké, akkor most már színész vagyok?

Szerintem ez egy olyan hivatás, egy olyan pálya, ahol sosem lehet igazán megérkezni. Mindig vannak újabb és újabb kihívások, feladatok, amikben fejlődhetünk, és addig ismeretlen részeinket tárhatjuk fel.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Színművészetis gyakorlaton az Amphitryon című előadásban volt egy emlékezetes bakim.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Az imént említett előadásnál papírból volt a jelmezem, így az adott jelenetnél Nagy Zsolt könnyedén le tudta rólam tépni, viszont nem vettem fel azt a részletet, ami erre szolgált volna…

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

A 2000-es évek elején láttam a Krétakör két előadását a Sirályt (amit ők j-vel írtak) és a A Nibelung-lakópark című drámát, amik nagyon meghatározók voltak számomra. Akkoriban a látókörömben ők voltak az egyetlen alternatív társulat, akik ennyire újszerű átdolgozásokat készítettek. Korábban nem találkoztam ilyen újszerű szemlélettel. Az egész létezésük, a munkamódszereik, a szokatlan helyszínválasztásaik teljesen lenyűgöztek. Olyan akartam lenni, mint Péterfy Bori, Láng Annamari, Sárosdi Lilla vagy Csákányi Eszter.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

Az összes előadásom után kell egy kis idő, mire visszatérek a valóságba.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Bár én nem kőszínházi társulatban játszom, ennek ellenére sok független társulatnál, mai írók műveivel és klasszikusokkal is gyakran dolgozunk. Talán elcsépeltnek tűnhet, de egyszer egy Sirály Nyinat nagyon szívesen játszanék.

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

Az Én, Iphigéniát próbáltuk, amikor az előadás egyik rendezőjével, Sándor Dániel Mátéval megnéztünk egy egyszemélyes francia előadást a Trafóban. Egy nő másfél óra alatt kartonból felépít egy házat, amit utána elmos az eső. Nem volt benne szöveg, viszont a cselekvés, a színészi játék olyan emócióval, kivitelezéssel és atmoszférával bírt, ami teljesen magával ragadott.

+1. Mi inspirált az Én, Iphigénia című monodrámád létrehozására?

Egyrészt szerettem volna egy ma élő költővel dolgozni, ami Závada Péter közreműködésével meg is valósult. Emellett a kísérleti célzat is központi szerepet játszott a létrehozásában, érdekelt, hogyan állja meg a helyét egy sztori úgy, hogy három különböző rendezésben visszük színpadra egy előadáson belül.

Kiemelt kép: Eke Angéla (fotó: Panamy)