10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Banovits Vivianne válaszolt nekünk.

Mi az első színházi élményed?

A legelső színházi élményem 5 éves koromból való, amikor az első színpadra lépésemre vártam az Egri Gárdonyi Színházban. Körülbelül 2 percre kellett beszaladnom kiscica jelmezben, a nagymamám pedig, aki táncosnő és koreográfus volt, fogta a kezemet a takarásban és próbált nyugtatni, hogy ne féljek. Nehezen, de végül bementem a színpadra és fantasztikusan éreztem magam. Mikor kijöttem, tudtam, hogy ezt még sokszor akarom csinálni. Ez az emlék nagyon erősen megmaradt nekem a mai napig.

Mesélj el egy emléket, ami élesen megmaradt a felvételidről!

Hogy őszinte legyek, a sok felvételimből, ami a legélesebben maradt meg bennem, az az, hogy rettentően izgulok. Mindig csak ez jut eszembe, ha a felvételi valamiért beugrik, meg az, hogy de jó, hogy már nem kell többé újra felvételiznem. Nem is tudok egy konkrét emléket kiemelni, mert mindig olyan volt, mintha megszűnt volna körülöttem a világ, mikor bementem.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Szerencsére sok mesterem volt és sok olyan ember, akitől sokat kaptam, vagy tanultam. De talán, ami a legfontosabb az az, hogy mindig találjam meg a szerepem igazságát, és hogy mindig belülről, a személyes élményeimből táplálkozzak.

Banovits Vivienne a Karinthy Színház Maga lesz a férjem című előadásában (fotó: Burst Mary)

Mi volt az a pont, amikor először azt érezted, hogy oké́, akkor most már színész vagyok?

Nem volt ilyen pont. Valószínűleg soha nem is lesz. Talán ezért is szép ez a pálya, hiszen minél többet tudsz, annál jobban rájössz, hogy mennyi mindent nem tudsz még. Véget nem érő tanulás az egész, magadról, a szakmáról, csakúgy, mint a világról. A színészeted a személyiségeddel egyenesen arányosan fejlődik.

Volt-e olyan, hogy előadás közben valami nagyon kizökkentett, és ha igen, mi volt az?

Volt sajnos, nem is egyszer. Például, amikor a Karinthy Színházban, a Nézőművészeti Kft. Piszkosak című előadását játszottuk, és a tűsarkammal ráléptem a meglehetősen hosszú köpenyemre, miközben énekelve jöttem le a lépcsőn, az pedig beleakadt a sarkába. Bár csábosnak és hatalmasnak kellett volna tűnjek a színpadon, akkor egy időre valószínűleg inkább egy sérült anya kacsára emlékeztethettem a közönséget, amíg meg nem oldottam ezt a kis gubancot lent.

Mi volt a legemlékezetesebb bakid előadás közben?

Hát talán a legemlékezetesebb, amit a mai napig is emlegetnek a kollégáim, az a Magyar Színházban, a Sun City előadásban esett meg. Volt egy börtön jelenet, ahol a karakterem kiborul és összeveszik a testvérével. Na és az egyik, testvéremhez intézett mondatom, ami amúgy is annyira kacifántos volt, hogy alig bírtam megtanulni, kifogott rajtam azon a bizonyos estén. Véletlenül megcseréltem a szórendet, és ezt észre véve elkezdtem bele költeni, hogy kijavítsam a nyelvtani hibát, de csak tovább görgettem magam előtt a szavak káoszát, és egy idő után, érezve, hogy ez csak egyre rosszabb, feladva addigi küzdelmem, megadóan és kissé szégyenkezve ránéztem a partneremre, hogy: „hát inkább most legyen az, hogy te jössz”. Ám mikor felnéztem sokszorosan szóismételt mondatomból, realizáltam, hogy kívülről olyan viccesnek tűnhetett a magyar nyelvvel való harcom, hogy a többiektől hiába várok tovább haladást még pár percig. Szemeket nem is láttam a színpadon, csak a rivaldától befordult, elbújni vágyó, rázkódó vállakat. Utána még nagyon sokszor játszottuk ezt az előadást, de ez a jelenet már sosem volt a régi, mert mindenkinek ott csillogott a mosoly a szemében az összekutyult mondatos jelenet alatt, és várták, hogy vajon aznap sikerül-e elmondanom rendesen, és ha igen, hogyan. Nagyon sokat nevetünk ezen még mind a mai napig is, ha találkozunk.

Kocsis Dénes és Banovits Vivienne a Karinthy Színház Maga lesz a férjem című előadásában (fotó: Burst Mary)

Melyik volt a legmeghatározóbb előadás számodra eddig, és miért?

Ez nehéz kérdés, mert nem csak egy ilyen volt, de talán, amit mégis kiemelnék, az a Weöres Sándor Psychèjéből készült monodrámám volt. Ezt az előadást a férjem rendezte nekem, és diplomamunkának készült, de annyira megszerettük és annyira jól sikerült, hogy azóta is folyamatosan játszottam az Óvóhely nevű kultúrbunkerben, amíg nem jött az újabb színházi leállás. A mi, közös gyerekünk ez az előadás és szívünk-lelkünk belekerült. Remélem, ha újra megnyitnak a színházak, játszhatom még sokáig.

Volt olyan előadásod, ami lelkileg megviselt?

A Romeo és Júlia előadás az nem volt könnyű lelkileg. Mikor vége volt az előadásnak, még ültem az öltözőben egy félórát, hogy összeszedjem magam. Le kellett csengjen bennem az este, a szerep, a sok sírástól meg eléggé megfájdult a fejem is sokszor, így kicsit ki kellett magamból bambulni a sok felgyülemlett feszültséget és érzelmet. Amíg a színpadon voltam, teljesen elsodortak a Júliával történtek, egy szép utazás volt minden alkalom, csak azután vettem észre, hogy nem lehet csak úgy visszatérni a hétköznapi önmagamhoz, kell egy kis idő! Nagy mérföldkő volt az életemben eljátszani Júlia szerepét, és mindig hálás leszek, hogy ez megadatott nekem.

Van olyan darab vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?

Eddig kimaradtak az életemből az orosz drámák, csak vizsgán volt egy röpke futókalandom egyikkel-másikkal. Nagy vágyam, hogy játszhassak színházban Csehovot, Gogolt, vagy Gorkijt.

Banovits Vivienne a Thália Színház Bérgyilkos a barátom című előadásában

Mit láttál legutóbb színházban nézőként?

Hát a vírus miatt sajnos nem túl gyakran tudott az ember színházba menni a közelmúltban és ez nagyon hiányzik. Nem csak a színpad, hanem a nézőtéren való időtöltés is az életemből. Próbálok visszaemlékezni és ha jól gondolom, utoljára októberben, a férjemet, Orth Pétert néztem meg Kecskeméten, a Katona József Nemzeti Színházban, a Légy jó mindhalálig című musicalben.

 +1 kérdés: Volt olyan színházi előadás, amiben nem csak színészként voltál jelen?

A Budapesti Thália Színházban volt egy előadásom, a Hétköznapi Őrületek, ahol én játszottam a Próba baba szerepét, de volt az előadás közepén egy jelenet, amiben elmegy két szereplő egy kortástánc színházi előadásra és mivel akkor éppen nem volt színen a karakterem, a rendező megkérdezte, hogy nem táncolnám-e el én azt a kis táncbetétet. Az egészhez hozzátartozik, hogy a tánc is kis korom óta része az életemnek, és ezt a rendező is tudta, így jutott az eszébe a lehetőség, hogy ha már ott vagyok és ráérek, akkor esetleg megcsinálhatnám a koreográfiával együtt. Így esett, hogy három titulusban is jelen lehettem egy előadásban egyszerre. Nagyon izgalmas munka volt.

Kiemelt kép: Banovits Vivianne (fotó: Forgács Bea)