100 éve született Friedrich Dürrenmatt svájci író, drámaíró, képzőművész, a második világháborút követő időszak német nyelvű svájci irodalmának legnagyobb hatású képviselője. Színműveit már életében számos nyelvre lefordították, és azokat mindmáig gyakran játsszák a világ színpadain. Műveiben gyakran reflektál a világháború történéseire, morális kérdéseire, ám legtöbbször mindezt komikus, groteszk formában teszi.

Friedrich Dürrenmatt a svájci Konolfingenben született, 1921. január 5-én. Édesapja, Reinhold Dürrenmatt 1911-től Konolfingen protestáns lelkésze volt, mely tisztséget 1935-ig töltötte be; ezt követően a berni Salem Kórház lelkésze lett. Az ifjú Dürrenmattnak ez a környezet gondtalan gyermekkort biztosított, de a protestantizmus kevéssé hatott rá. Iskolai tanulmányait szülővárosában, majd a szomszédos Grosshöchstettenben végezte el. 1935-től, amikor a család Bernbe költözött, az ottani gimnázium tanulója lett, ám gyenge osztályzatai miatt 1937-től átíratták a Humboldtianum nevű magániskolába. Apja tanácsára 1941-ben beiratkozott a zürichi egyetem filozófia és német nyelv és irodalom szakára. Tanulmányait egy szemeszter elvégzése után a berni egyetemen folytatta, amit 1945-ben, a végzettség megszerzése nélkül otthagyott.

Friedrich Dürrenmatt Locarnóban 1990 augusztusában (fotó: Christoph Ruckstuhl)

Ekkor már egyre jobban foglalkoztatta az írói mesterség; Georg Kaiser, Franz Kafka, Arthur Schopenhauer és Friedrich Nietzsche művei mellett Arisztophanész és az antik görög és római tragédiák voltak a kedvenc olvasmányai, de sokat merített Frank Wedekind, Karl Kraus és Theodor Fontane műveiből is. 1946-ban feleségül vette Lotti Geissler színésznőt, akivel Bázelbe költözött. Ekkor fejezte be a Meg vagyon írva című darabját, melynek bemutatója 1947-ben volt, Zürichben. Még ugyanebben az évben megszületett fia, Peter, majd két évvel később Barbara, 1951-ben pedig Ruth nevű lányuk. 1948-ban Bázelben mutatták be második színművét, A vakot. Mindkét előadás csúnyán megbukott.

Hogy megélhetésüket biztosítsa, színikritikákat kezdett írt, ám ez sem volt elegendő, így átköltöztek Schernelzbe, anyósához, majd Ligerzbe, végül, 1952-ben vettek egy házat Neuchâtelben, ahol 1990. december 14-én bekövetkezett haláláig élt. Ezek alatt az évek alatt nagyon termékeny volt. Megírta első rádiójátékát, a Der Doppelgängert (1946), számos kabaréjelenetet, valamint kiadott két regényt, A bíró és a hóhér és A gyanú címmel. Ekkor írta a német fasizmus felemelkedésére, valamint Svájc szemlélődő magatartására reflektáló Az alagút című regény első változatát is, melyet 1978-ban dolgozott át.

Friedrich Dürrenmatt 1988 júniusában (fotó: Marcus Thelen)

Tanulva korábbi színpadi kudarcaiból, sokat merített Brecht és mások dramaturgiai megoldásaiból. A nagy Romulus (amelyet 1949-es megjelenése után többször (1957-ben, 1961-ben, 1963-ban, 1980-ban) is átdolgozott) Brecht mellett Christopher Fry, George Bernard Shaw, Frank Wedekind, Thornton Wilder hatását mutatja. Következő darabja, a Mr. Mississippi házassága (1952) hozta meg számára az első átütő sikert: 1952-ben Münchenben, 1958-ban New York-ban, 1959-ben pedig Londonban játszották nagy sikerrel. Legtöbb művét időről időre átdolgozta: ezek a változtatások a legtöbb esetben nem csupán szerkezeti-dramaturgiai módosítások voltak; a tartalmat is folyamatosan hozzáigazította az őt körülvevő világ általa érzékelt változásaihoz. Kiemelte az idejétmúltnak ítélt utalásokat, és naprakészekkel helyettesítette őket. Ez az írói mód (ami soha nem tekinti véglegesnek és zárt egésznek a szöveget) a posztmodern írói magatartás jellemző példája. 1955-ben megjelent színházi esszéje, A színház problémái, melyben kifejti komédia-felfogását, ami alapvetően a modern világ irracionalitásán alapul.

Az öreg hölgy látogatása (1956) és A fizikusok (1961) című darabjai voltak az elsők, melyekkel a nyugat-európai színpadok után az akkori „vasfüggönyön túli”, azaz kelet-európai országokat is meghódíthatta. A hatvanas években íródott színművei az író legkiforrottabb, legenergikusabb munkái. A Herkules Augiász istállójában (1962) című komédia erőteljes támadás a svájci állam ellen, míg A meteor (1965) az amorális világban amorálisan élő művész tragikomédiája. Az Egy bolygó arcképe (1967) című darabjának bukása után a klasszikus drámák átdolgozása felé fordult, és kiváló átiratokat készített Shakespeare János királyából (1968) és Titus Andronicusából (1969), Strindberg Haláltáncából (1968) és Büchner Woyzeckjéből (1972). Ezt követően számos drámája is megbukott, így lassan visszavonult a színháztól. Miután 1983-ban neje, Lotti meghalt, feleségül vette Charlotte Kerr német színésznőt, aki a színészi munka mellett színházi újságíróként is dolgozott, illetve segített Dürrenmatt kései műveinek sajtó alá rendezésében.

Friedrich Dürrenmatt (fotó: imago/Leemage)

Életének utolsó évtizedei folyamán visszatért a festéshez és a grafikához. E művek többsége számos érintkezési pontot mutat színpadi és egyéb alkotásaival. Képeinek egyik központi alakja a labirintusban rekedt Minótaurosz, aki már csak Thészeusz végső csapását várja. Visszatért a detektívtörténetek írásához is, ezek a regények – mint például A megbízás (1986) – azonban jelentős mértékben szakítanak a jó végső győzelmét hirdető hagyományos krimiformával. A Zűrvölgy (1989) és a befejezetlenül maradt Stoffe (1981) posztmodern regényírói törekvéseinek kiváló példái.

Az 1980-as években számos díjat (1986: Büchner-díj) és díszdoktori címet kapott. Hatvanadik születésnapjára 29 kötetben megjelent műveinek gyűjteményes kiadása. Egyiptomi és szicíliai utazásait követően 1987-ben részt vett a Mihail Szergejevics Gorbacsov elnökletével Moszkvában ülésező Békefórumon. 1990. december 14-én szívrohamban hunyt el neuchâteli otthonában.

Kiemelt kép: Friedrich Dürrenmatt (fotó: Zürich Film Festival)