Kereken 100 éve hunyt el Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”. Az évforduló alkalmából, január 16-án közös megemlékezést tartott a Nemzeti Színház társulata és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója nyitotta az ünnepséget: azzal kezdte, hogy szerinte Blaha Lujza népszerűsége ma már szinte elképzelhetetlen: „A magyar színháztörténet egyik legszeretettebb színésze volt, akinek művészetét a közönséggel való kivételes kapcsolata tette különlegessé. Kevés magyar színész szerette annyira a közönséget, mint ő, és ez a szeretet vissza is talált hozzá a nézőtérről” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.
A vezérigazgató elmondta, hogy Blaha Lujza munkásságában tudatosan kereste a magyar színházi nyelvet. A népszínmű elkötelezett híveként a korában feltörekvő operettnél magyarabbnak, hitelesebbnek és nemzetibbnek tartotta ezt a műfajt. Vidnyánszky Attila szerint a színházi nyelv kérdése ma is éppoly aktuális szakmai probléma, mint Blaha korában volt. Úgy véli, a színház feladata akkoriban — és ma is — az volt, hogy ezt a szemléletet továbbadja a következő generációknak, hiszen szerinte a magyar színház a magyar közönséget és a nemzetet szolgálja.
Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója beszédében felidézte Blaha Lujza pályáját és azt a kulturális közeget, amelyben művészete meghatározóvá vált. Hangsúlyozta, hogy Blaha Lujza nemcsak kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtott, hanem egy egész korszak gondolkodásmódját és érzékenységét is megjelenítette a színpadon. Szerinte a színésznő művészete a közvetlenségre és a közvetlen megszólításra épült, ami hozzájárult ahhoz, hogy alakja a magyar kultúra tartós részévé váljon. Mivel azonban a színművészetet akkoriban még nem lehetett rögzíteni, az általa képviselt szellemi örökség a nyelvben, az előadói hagyományban és a közösségi élményben maradt fenn.
Kiemelt kép: Blaha Lujza Fiumei úti sírkertben lévő síremléke (Fotó: MTI/Purger Tamás)
